1456. július 4 és 21-e között a keresztények sikerrel védték meg Nándorfehérvárat II. Hódító Mehmed szultán csapataival szemben, aki három évvel korábban bevette a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. Július 22-én pedig a vár mellett zajlott csatában a Hunyadi János vezette várbeliek és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztesek legyőzték az oszmán csapatokat.

A magyar jakobinusok szervezkedése a 18. század végi Magyarország sokáig legjelentősebbnek ítélt eseménye volt. Kétség sem férhet a szervezkedésben résztvevők többségének jószándéka és hazafisága iránt. Valóban jobbítani akartak az országon, őszinte és mély hazaszeretet, nemzetféltő aggódás vezette őket. Az egész szervezet központjában azonban egy olyan kétes erkölcsű figura, Martinovics Ignác állt, aki máig megosztja az utókort.

Penavin Olga Debrecenben született, de tudományos tevékenysége és élete nagy része Jugoszláviához kapcsolódott. 

1956. július 14-én ünnepélyes keretek között átadták a Keleti-főcsatornát. Az építkezés befejezését a szocializmus nagy vívmányának tekintették, a csatornát és a vele párhuzamosan épülő tiszalöki duzzasztót békeműnek titulálták.

A magyar kormány a hangosfilmgyártás hazai elindulásakor, 1931-ben a felújított Hunnia Filmgyár átadásakor meghatározta, hogy mit vár el a filmipar résztvevőitől: „Dolgozzék a gyárban magyar tőke, keressen benne a magyar munka és tudás, diadalmaskodjék benne a magyar művészet és támogassa a termelés eredményét a magyar közvélemény, és létrejött a magyar filmgyártás.”

Ebben a csatában Magyarország függetlensége volt a tét. Aba Sámuel, Magyarország első választott királya (1041-1044) küzdött az országért, azért, hogy a magyar haza ne legyen az akkori legnagyobb európai hatalom, a Német-Római Császárság hűbérese, kiszolgáló országa, vagy ne kerüljön befolyása alá.

1953. július 4-e történelmi fordulatot ígért a korábbi évek során totális terrort elszenvedő nemzetnek: megkezdte regnálását az első Nagy Imre kormány. Az ország sztalinizálása és Rákosi rémuralma által megkínzott magyar társadalom egy pillanatig reménykedhetett abban, hogy megszabadul a mérhetetlen terror okozta szenvedéstől.

1490. július 4-én Kinizsi Pál és Báthori István seregei a Tolna megyében található Csontmezőn legyőzték Corvin Jánost. A csata Hunyadi Mátyás (1458-1490) fiának vereségével végződött, és ezzel eldőlt, hogy a Hunyadi-dinasztia nem fogja uralni a Magyar Királyságot.

1799. július 3-án Nagyszentmiklóson, Torontál vármegyében Vuin Neru parasztgazda az udvarában árkot ásott. Egy ásónyom mélységben egyszercsak huszonhárom aranyedény került elő. A hatóságok lefoglalták az aranyat, szeptember 18-án már értesítik I. Ferenc királyt és császárt Bécsben, a király 25-én rendelkezik, hogy a kincset szállítsák a Császári és Királyi Régiségtárba.

Az 1849. június 28-i győri ütközet után Haynau táborszernagy császári-királyi főserege tovább haladt Komárom felé és június 30-án felzárkózott a komáromi magyar hídfőre. Haynau célja az volt, hogy a honvédeket beszorítsa a sáncok mögé, döntő csatára kényszerítse a magyar fősereget és ellenőrizze a pest–budai országutat.