Ebben a csatában Magyarország függetlensége volt a tét. Aba Sámuel, Magyarország első választott királya (1041-1044) küzdött az országért, azért, hogy a magyar haza ne legyen az akkori legnagyobb európai hatalom, a Német-Római Császárság hűbérese, kiszolgáló országa, vagy ne kerüljön befolyása alá.

Mit üzen nekünk 977 év távlatából a ménfői csata? – 1044. július 5-én, 977 évvel ezelőtt sorsdöntő csata zajlott Magyarországon. Aba Sámuel király ütközött meg III. Henrik német-római császárral Ménfőnél, Győr mellett.

De miért is fontos ez az ütközet?

Azért, mert ebben a csatában Magyarország függetlensége volt a tét. Aba Sámuel, Magyarország első választott királya (1041-1044) küzdött az országért, azért, hogy a magyar haza ne legyen az akkori legnagyobb európai hatalom, a Német-római Császárság hűbérese, kiszolgáló országa, vagy ne kerüljön befolyása alá. A csata sajnos vereséggel végződött, de vizsgáljuk meg, mi is vezettet ehhez a tragikus eredményhez.

Miért került trónra Aba Sámuel 1041-ben?

Azért, mert a Szent István (1000-1038) által a trónra jelölt Orseolo Péter, István unokaöccse, a velencei dózse fia egyszerűen alkalmatlannak bizonyult az ország irányítására, mivel a magyar főurak helyett „külföldi urakkal” és katonákkal töltötte fel a magyar hivatalokat, akik válogatás nélkül tiporták sárba Magyarország törvényeit és becstelenítették meg a kor szabad és nemes lányait, asszonyait. Emiatt senki nem érezhette magát biztonságban, általános volt a közfelháborodás mind a nép, mind a nemesség részéről. Orseolo Péter tehát nemhogy folytatta volna a Szent István-i országépítés nagy feladatát, hanem egyenesen romba döntötte az országot, kiszolgáltatva azt a külföldi érdekeknek.

Vajon miért jelölte mégis Pétert István király a trónra?

Miért nem a kor leghatalmasabb urát, saját sógorát, az Aba nembeli palotaispánt: Sámuelt kérte fel az ország irányítására? Bizonyosan az lehetett az ok, hogy Szent István tudta, hogy örökös nélküli halála után III. Henrik, az akkori „világ ura” a pápát is a kezében tartó uralkodó, minden bizonnyal szeretné bekebelezni Európa egyik legfontosabb államát, Európa éléskamráját, a Magyar Királyságot. Tudta, hogy Aba Sámuel nem engedne a magyar érdekekből, nyíltan harcba menne Henrik ellen és az ország háborúba sodródna. Ezért jelölhette Pétert a trónra, aki rokona is volt Henriknek és István úgy gondolhatta, hogy személyében talán szavatolható Magyarország függetlensége.

Nem így történt.

Péter semmibe nézte az országot, szabad prédának tekintette azt, saját embereit emelte hatalomba, és felélte az ország javait. Nemhogy nem követte az István által kijelölt országépítő utat, hanem egyenesen szembe ment azzal. Nem csoda tehát, hogy az ország lakossága és nemesei is fellázadtak ellene, és az ország irányítására akkor egyedüliként alkalmas Aba Sámuelt emelték trónra, aki néhány nap alatt el is űzte Pétert és embereit az országból.

De ki volt Aba Sámuel? Miért ő lett a választott király?

Aba Sámuel István korában az ország második legnagyobb hatalmú nemzetségének az Abáknak a nemzetségfője volt. Géza fejedelem hozzáadta egyetlen Magyarországon kiházasított lányát, Istvánnak pedig közvetlen helyettese, palotaispánja és persze közeli rokona, sógora is volt (a palotaispán a későbbi nádor tisztség elődje). Sámuel nem volt Árpád-házi leszármazott, de eredetét csakúgy, mint az Árpád-dinasztia, a magyarok első királyához, Attila királyhoz vezette vissza (a magyar krónikák tanulsága szerint), így a trónra ugyanúgy jogosult volt, mint az Árpád-házi királyaink. Címere is ugyanúgy a turul volt, mint Attilának vagy Szent Istvánig az Árpád-házi fejedelmeknek, csak az Aba nemzetségnél ez meg is maradt, turulos címerüket egészen a XV. századig használják, sőt az Aba nembeliek sokáig töltenek be a királyi udvarban vezető tisztségeket még az Anjou-korban is.

Egyszóval Aba Sámuel volt a megfelelő választás Orseolo Péter helyett, rövid uralkodása alatt helyre is állította a Szent István-i rendet az országban, több templomot és monostort alapított, törekedett a Szent István-i törvények helyreállítására és annak ellenére, hogy a III. Henrik bábjaként regnáló IX. Gergely pápa 1044-ben még ki is átkozza, az ország főpapsága mégis vele tartott. III. Henrik 1042-ben, 1043-ban és 1044-ben is megtámadja az országot, de Sámuel mindvégig ellenáll az európai haderőnek. 1042-ben és 1043-ban győztes csatákat vív, visszaszorítja a kor legnagyobb hadseregét a német-római haderőt.

De akkor miért bukik el 1044-ben a választott magyar király?

Erre egyszerű a válasz: Sámuel túl gyorsan akarta véghezvinni terveit, nem tartotta az arany középutat. Miután sikerült helyreállítani a Szent Istváni rendet az országban, váratlan döntésre szánta el magát. Vissza akarta állítani a honfoglaló szabad magyar nemesség jogait is, többek között az adómentességet is. És a jelentős adóbevétel-kiesést a főnemesség és az egyház megadóztatásával akarta pótolni. Ez a döntés vezetett a végzetéhez. A ménfői csatában, a harmadik Henrik ellen vívott csatában alulmaradt a király azért, mert a főnemesség egy része elárulta. Sámuel már győzelemre állt, mikor a magyar nemesség egy része egyszerűen földre dobta zászlóit és lándzsáit és elvonult a hadszíntérről – ez fordította meg a csata kimenetelét – így a németek győztek, a menekülő Aba Sámuelt pedig Debrő mellett megölték. Ezután előbb Debrő altemplomában, majd később Saár (Abasár) monostorában újra eltemették.

Mit üzen tehát nekünk magyaroknak a ménfői csata?

Azt, hogy a magyarok érdekeiért kiállni kötelességünk! Ha Aba Sámuel nem küzd a német Henrik ellen, akkor talán nem is lenne ma már országunk neve Magyarország. Ha nem mutatja meg, hogy le lehet győzni a nyugatot és egyenrangú félként lehet kezelni a világhatalmakat is, akkor talán nem hívják haza a Vazul fiakat és nem uralkodik még 250 évig az Árpád-ház.

A tanulság tehát az, hogy a magyar földért, a Kárpát-medencéért küzdeni kötelességünk, az elmúlt ezer évben megtettük, tegyük meg hát a következő ezer évben is, mutasson példát nekünk Aba Sámuel, akit csak árulás révén győzött le III. Henrik, aki még azon évben hűbéresévé is tette országunkat. De két év múlva újra lerázták az igát nemeseink és újra magyar királyt választottak. I. Andrást, a megvakított (Árpád-házi) Vazul fia személyében. Vazul a későbbi lovagkirály, Szent László nagyapja.

Makoldi Miklós igazgató, Magyarságkutató Intézet, Régészeti Kutatóközpont