35 évvel ezelőtt, 1986. június 23-án az MSZMP KB Titkársága a Tiszatáj folyóiratot félévre betiltotta. A kor kultúrpolitikai játszmáiban nem volt ritka, hogy neves művészek vagy kedvelt folyóiratok estek a cenzúra áldozatává, de a Tiszatáj elleni retorzió mégis döbbenetet váltott ki.

Amikor 1849. május 21-én a diadalittas honvédek bevették a budai várat, I. Ferenc József katonai segítséget kért I. Miklós orosz cártól. Európa zsandárja teljesítette a kérést, s akkora expedíciós haderőt bocsátott rendelkezésére, amely önmagában is képes volt a honvédsereg legyűrésére.

Éppen ma harminc éve, hogy az utolsó megszálló szovjet katona is elhagyta csonka Magyarország területét; éppen ma harminc éve, hogy visszakaptuk a szuverenitásunkat. [...] Álljunk meg egy pillanatra a mai emléknapon és örüljünk, legyünk büszkék magunkra!

„Fontosnak tartom, hogy szembesítsük magunkat az akkori állapotokkal: egyrészt azért, hogy soha ne felejtsük el, milyen aljas tettekre volt képes a kommunista rendszer.” Móczár Gábor a NÖRI mb főigazgatója

1989. június 16. emléke soha el nem halványodhat azokban, aki ott voltak, akik átélték a katarzist. Nagy Imre és társai temetésére, és a forradalom mártírjait jelképező hatodik koporsó ünnepélyes végső nyugalomra helyezésére Borvendég Zsuzsanna kutatónk tavalyi írásával emlékezünk.

A középkor végén a magyarok sorsát alapvetően határozta meg az oszmán-török hódítás. A híres törökverő, Kinizsi Pál tetteire odafigyeltek az emberek. Később a mohácsi csatavesztés eldöntötte a Magyar Királyság történetének alakulását a következő másfélszáz évre. De hogyan élték meg ezt a korabeliek?

A Szent Korona 1790. februári hazatérte hatalmas örömöt okozott a nemzet számára, amelyhez némi ürömként társult, hogy legdrágább nemzeti kincsünk megjelenése eltért attól, amilyennek Révay Péter 1613-ban megjelent De Sacra Corona Hungariae című könyvének címlapján látható, illetve a koronaőr leírásában olvasható.

Legkedvesebb családtagjaival levelezni sem tudott. Édesanyja és nagynénje jog és járandóság nélkül maradtak. Állást nem kaphattak, varrásból tengették az életüket. Kerülő utakon válthattak egymással néhány sort, küldhetett pénzbeli segítséget.”

Zsemlyei János egyike volt a kolozsvári egyetemhez kapcsolódó neves erdélyi nyelvészeknek. 1936. február 15-én született a Szatmár megyei Nagykárolyban. Egyetemi tanulmányokat Kolozsváron folytatott, 1958-ban a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet.

10 éve távozott az élők sorából a 100 éve született iskolateremtő egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora, a nyelv- és beszédművelő mozgalom egyik vezéregyénisége, Deme László.