Július huszonnegyedike Árpád-házi Szent Kinga emléknapja. Kinga az Aranybulla kiadását követő időszakban, 1224. március 5-én Esztergomban látta meg a napvilágot Árpád-házi Béla herceg (a későbbi IV. Béla magyar király) és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként. Rendkívüli családba, szentek közé született: apai nagynénje Szent Erzsébet, fiatalabb lánytestvérei Boldog Jolán és Szent Margit voltak.

A kis hercegnőt Szent Kunigundáról nevezték el, a X. században élt német császárnőről, akinek kultusza az Árpádok korában Magyarországon is elterjedt, hiszen Kunigunda férje révén közeli rokonságban (sógorságban) állt Szent István királlyal és Gizellával. A Kinga név a Kunigunda magyaros becéző formájából önállósodott. Kunigunda mélyen vallásos uralkodónői életének és tevékenységének példája nagy hatással volt a nevét viselő magyar hercegnő életének alakulására, akárcsak az apja udvarába bejáratos ferences szerzetesek és a vallási megújulási hullám, mely a XII. század végétől egész Európát megérintette. A két új rendnek, a ferenceseknek és a domonkosoknak köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a női kolostorok száma, de a Belgiumból induló világban élő nővérek, az úgynevezett beginák mozgalmának hatására a kolostorokon kívül is egyre több férjezetlen nő választotta életformaként a mélyen vallásos életet, melynek két fő pillére a szegények, betegek és elhagyatottak segítése, valamint az Istennel való bensőséges kapcsolat ideálja volt. Kinga is ilyen életre vágyott. Kunigunda példáját követve szüzességi fogadalmat tett, jóllehet a kor uralkodói szokása szerint már gyermekkorában eljegyezték V. Boleszláv, más néven Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelemmel. 15 éves korában, szülei kívánságát követve, hozzá is ment jegyeséhez. A tatárjárás előtti vészterhes években apjának fontos volt a jó szövetségesek keresése, Boleszláv pedig, aki Krakkó és Sandomierz hercege volt, annak számított. 1253-ban és 1260-ban, amikor a szükség úgy kívánta, valóban katonai segítséget nyújtott apósának a csehek elleni harcokban.

Kinga Boleszláv hitveseként Kis-Lengyelország fejedelemnője lett, de szüzességi fogadalmát a házasságban is meg akarta tartani. Szent Kunigunda példáját követve rávette férjét, hogy fogadjon ő is örök tisztaságot és éljenek úgynevezett Szent József-házasságban. Boleszláv teljesítette Kinga kérését és bensőséges társra talált feleségében, aki nemcsak spirituális vezetője lett, hanem okosságával az uralkodásban is segítette. A magyar királylány gazdag hozományát a legelhagyatottabbak, az özvegyek és árvák támogatására és a tatárok elleni védekezésre fordította. A házastársak együtt indították el a krakkói püspök segítségével a lengyel királyság patrónusának, a vértanúságot szenvedett Szaniszló püspöknek a kanonizációs eljárását, melynek eredményeként Szaniszló szentté avatása 1253-ban megtörtént. Boleszláv országa kormányzásában is oly nagyra tartotta a felesége tanácsait, hogy rendeletein Kinga aláírása is szerepel.

1241-ben, a muhi csata évében a tatárok egy kisebb sereggel Lengyelországba is betörtek, és elfoglalták Krakkó és Sandomierz környékét. A fejedelmi pár egy időre a szepességi Podolinban talált menedéket, de a mongolok kivonulása után visszatértek feldúlt és kirabolt birodalmukba. Kinga fáradhatatlanul ott állt férje oldalán a helyreállítási munkákban. 1249-ben Magyarországra látogatott és apjától kért támogatást éhező lengyel népe megsegítéséhez. IV. Béla nem tagadta meg a kérést: lányának adományozta a máramarosi sóbányákat, ami nem lebecsülendő ajándékot jelentett.  A só, mint az élethez elengedhetetlenül szükséges ásványi anyag, óriási értéket képviselt az egész középkoron át. A sóbányák hozama a királyi kincstárak egyik fő bevételi forrását képezte. De Kinga még egy fontosabb ajándékot is vitt magával új hazájába: bányászokat és velük együtt eszközöket, vagyis korának legújabb bányászati technológiáját. A magyarországi bányászok segítségével a fejedelemnő feltáratta és 1251-ben megnyittatta a bochniai (wieliczkai) nagy sóbányát, az pedig a következő évszázadokban annyit jövedelmezett, hogy később ebből a pénzből építették újjá az 1305-ben leégett Wawelt. A Silelec-kamrában, a régi bányászati eszközök között még láthatunk egy „magyar kutyának” nevezett fakocsit, vagy inkább csillét, amelyet a sótömbök szállítására használtak. Nevét azért kapta, mert amikor tolták, kutyához hasonló hangot adott ki. A magyar bányászok hagyatéka ez az eredeti munkaeszköz, melyet évszázadokon át konzervált a sós levegő.

A magyar királylány érdemeit a lengyelországi sóbányászat elindításában egy legenda is megörökítette. E szerint Kinga, amikor meglátogatta apjával a máramarosi sóbányákat, lement az egyik aknaszlatinai tárnába is, amelyet később róla neveztek el Kunigunda-tárnának. Gyönyörködve nézte a hófehér sótömböket és közben eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval főzhetnek. Felhasználva az alkalmat így szólt atyjához: ,,Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessük a sótömböket.'' A király tüstént teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül ledobta a mélybe, ezzel jelezve, hogy elfogadja az ajándékot. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, és egy bányász átnyújtotta Kingának az első kibányászott sótömböt, a királynő csodák csodájára megtalálta benne mélybe dobott gyűrűjét.

A wieliczkai sóbánya ma a világörökség része. A magyar királylány emlékére föld alatti templomot építettek benne, mely a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye. Egy másik teremben, a Janowice-kamrában ugyancsak Kinga emlékére, sóból faragott szobrok jelenítik meg a jegygyűrű megtalálásának pillanatát. 

Boleszláv király azzal mutatta ki háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, hogy 1257-ben oklevélben rögzítve neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt. Kinga itt, a Magyarországra vezető kereskedelmi út mentén fekvő Ószandecen (ma: Stary Sacz, Lengyelország) két ferences kolostort alapított, egyet a férfiak és egyet a nők számára.

1279-ben, közel negyven évi házasság után, Boleszláv meghalt. Temetésén Kinga már a ferencesek női rendjének, a klarissza apácáknak a ruháját viselte, így is jelezve élete hátralévő szakaszának irányát és tartalmát. Jolán húga társaságában – aki fél évvel előbb szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza kolostorba vonultak vissza, amelyet ő alapított, s melynek hamarosan főnöknője lett.

1287-ben az apácáknak Csorszin sziklavárába kellett menekülniük a betörő tatárok elől. A kolostort végül Baksa Simonfia György magyar vitézei vették vissza a pogány támadóktól. Az újjáépítést Kinga irányította. Az ószandeci kolostorban, társnői közt hunyt el 1292. július 24-én. Sírja, melynél csodás gyógyulások történtek, már röviddel halála után búcsújáróhellyé változott. Ma a kolostor egyik oldalkápolnájában található. A kolostor udvarában működik a Szent Kinga Háza múzeum, melyben Szent Kinga lengyelországi kultuszának emlékei láthatók.

Kinga emléke legyőzte az időt: több, mint 700 évvel halála után, 1999-ben Ószandecen egy fából készült szabadtéri oltárnál II. János Pál pápa szentté avatta a magyar királylányt, akinek nevét népe legendákban és imákban őrzi.