Amikor 1848 őszén kezdetét vette a magyar önvédelmi háború, (...) huszárjaink tisztjeik és altisztjeik vezetésével tűzön-vízen át, ezer veszélyt vállalva, szablyával a kézben igyekeztek Magyarországra, hívta őket Kossuth gyújtó hangvételű szózata: „A haza vár, a szegény magyar nemzet esdekelve hí haza benneteket. A hazának vitéz karjaitokra szüksége van. A haza élet-halál veszélyben van! Haza hát, haza! a kinek magyar lelke van.”

A magyar-olasz származású Angelo Brelich (Budapest, 1913 – Roma, 1977), a vallás- és az ókortudomány meghatározó alakja Olaszországban a 20. század derekán. A vallás kulturális és társadalmi elemeit célzó tanulmányai maradandó értéket képviselnek, munkássága immár két tudósgenerációra gyakorolt alapvető hatást a valláselmélet és vallástörténet terén. Halálának negyvennegyedik évfordulóján rá emlékezünk.

Napjainkban, amikor a magyar nyelvterület csaknem minden régiójában megemlékeznek a Benedek Elek születésnapján ünnepelt magyar népmeséről (szeptember 30.), érdemes felidézni a meseközpontú egyéniségkutató magyar iskola alapjait, történetét, képviselőit. Hiszen érdeme hatalmas, nemzetközi hírnevet hozott a magyar mesekutatásnak, továbbá meghatározta a napjainkig is elfogadott meseközlési gyakorlatot, de jelentős szerepe volt abban is, hogy ma ilyen sokat tudunk mesemondóinkról és történetmesélésükről.

A kávé szó eső magyar nyelvű előfordulását Zrínyi Miklós Szigetvári veszedelmének harmadik énekében találjuk, a 26. és 29. versszakban. Itt a kávé szerepeltetésének célja, hogy szó szerint és átvitten is keleties ízt kölcsönözzön a jelenetnek. A kérdéses részletben Mehmet basa, akit hamarosan utolér a végzete, amiért elmulasztott eléggé félni a szigetvári hőstől, éppen sátrába invitálja Szkender siklósi béget, aki azonban bölcsen inkább szeretne vára biztos falai között éjszakázni.

1396. szeptember 28-án, azaz 625 évvel ezelőtt zajlott a nikápolyi csata, mely az európai népek törökellenes hadjáratának egyik sorsfordító eseménye volt. Az összefogás célja az Oszmán Birodalom expanziójának megállítása volt és egyben a török kiűzése a Balkánról. A Thuróczy-krónika nem nevezi meg pontosan az ütközet időpontját, a szerző erről annyit ír, hogy az esemény „Szent Mihály arkangyal ünnepe táján” történt.

Főigazgatónk a koszorúzás után Vásárhelyi Gáborral (Bartók Béla jogutódjával) beszélgetett, aki elmondta, Bartók Béla életének és többek közt a zeneszerzői, zongoraművészi, népzenekutatói, népzenegyűjtői, zeneakadémiai tanári szellemi örökségének egyik legfontosabb tisztázni valója, hogy az utókor tudja: Bartók Béla soha nem emigrált Magyarországról, soha nem mondott le hazájáról.

Lakó Elemér 1929. március 10-én született a Kolozsvár közelében fekvő Kolozs településen. 1952-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát kapott, 1957-ben ugyanitt doktori fokozatot szerzett. Nyelvész pályája azonban az 1950-es évek végén félbeszakadt, mert az 1956-os magyarországi forradalommal való szimpatizálás ürügyén 1959-ben 15 év kényszermunkára ítélték.

Szent Gellért egy véletlen esemény következményeként került Itáliából Magyarországra, ami személyes életében sorsfordulót hozott, István király országában pedig új fejezetet nyitott a keresztény hit terjesztésében. (...) A legendák több helyen is említést tesznek Gellért Szűz Mária tiszteletéről, mely valószínűleg szerepet játszott a magyarországi Mária-kultusz alakulásában és István király Szűz Mária tiszteletében is. Mindkét legendában szerepel az éneklő szolgálólányról szóló epizód, melyet a magyar ősköltészet egyik első bizonyítékának szoktak tartani.

220 esztendővel ezelőtt, 1801. szeptember 23-án hunyt el Pray György, jezsuita történetíró, a források kritikai vizsgálatán alapuló történetírás első képviselője. (...) Bár Pray György életútját és munkásságát jól ismerhetjük, igen gazdag, természetesen latin nyelvű, világi és egyházi témákat egyaránt feldolgozó munkáinak java része nem rendelkezik sem modern kiadással, sem pedig magyar fordítással. E komoly adósságnak a mérséklése része a Magyarságkutató Intézet kitűzött céljainak.

Hetven évvel ezelőtt, a kommunista egyházüldözés csúcspontján Rákosi Mátyás parancsára felrobbantották a Regnum Marianum templomot. Isten házát rombolták porig, azt az épületet, amely éppen a kommunista istentelenség és keresztényüldözés mementójaként hirdette az Élet győzelmét a sötétség felett. Bár a templom helye ma is tátongó seb a főváros szívében, ahol csak egy kereszt emlékeztet minket arra, hogy felszentelt földön járunk, Mária Országának lelkiségét négy évtizednyi üldöztetés sem tudta megtörni.