Hetvenkilenc esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én az urivi erőszakos felderítés vezette be a szovjet 40. hadsereg offenzíváját a Don-kanyarban. Két nappal később Scsucsjénál is támadás indult, amely hamarosan kettévágta a magyar királyi 2. honvéd hadsereg védelmét. Északon a szombathelyi III. hadtest, délen a miskolci VII. hadtest kitartott állásaiban, miközben a pécsi IV. hadtest nagy veszteségek árán vonult vissza. A Führer parancsa szerint az utolsó töltényig kellett tartani, ám a Cramer-hadtest korlátozott célú ellentámadásai megkéstek, a szovjet 3. harckocsihadsereg és a szovjet 7. önálló lovashadtest pedig a magyar 2. hadseregtől délre védekező olasz 8. hadsereg vonalait áttörve bevette Rosszost, így a miskolci seregtestet a bekerítés veszélye fenyegette.

Márton Gyula 1916. december 27-én született a Szilágy megyei Nagymon településen. A középiskolát Zilahon végezte a Wesselényi Kollégiumban, az egyetemet a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen, 1940-ben. Itt magyar-román-esztétika szakos hallgatóként többek között magyar névtani és nyelvjárástani ismereteket szerzett, tudományos felkészülését pedig román nyelvésztanárai is segítették. Szülőfaluja helyneveit már diákkorában gyűjteni kezdte, majd a doktori disszertációját is erről a faluról írta. A dolgozatot A nagymoni népnyelv igetövei és igealakjai címmel tette közzé 1942-ben.

Napjainkban a karácsonyi ünnepkör kiemelkedő jelképe a feldíszített fenyő, azaz a karácsonyfa. A faállítás közel kétszáz éves szokása a német nyelvterületről érkezett hozzánk. Elterjedésében jelentős szerepet játszottak az oktatási intézmények, a felsőbb társadalmi rétegek és a polgárság. A népi kultúrában előzménye a feldíszített ág volt, majd a 20. század második felében általánossá váltak a fenyő karácsonyfák. Díszítése koronként változott, de néhány jellegzetesen karácsonyhoz köthető elem – eltérő anyagból és más-más formában – folyamatosan megjelent rajta, ilyen többek között a dió, az alma, az angyal, a csillag és a szaloncukor. Ez utóbbi mára már hungarikum is.

600 évvel ezelőtt, vagyis 1421. december 21-ről 22-re virradóan Luxemburgi Zsigmond egyesített katonai erőinek (magyarok, morvák, sziléziaiak, osztrákok) sikerült a híres Jan Žižka vezette huszita sereget Kuttenbergnél (csehül: Kutná Hora) körülzárniuk. IV. Vencel cseh király 1419. évi halálát követően Zsigmondnak lehetősége nyílt a megüresedett cseh trón elfoglalására. A cseh trón megszerzésének igénye már hosszú évek óta hozzátartozott a közép-európai hatalompolitikai stratégiájához. A cseh uralkodói hatalom átvétele nem csak a birodalmi területeinek növelését vonta volna maga után, hanem az 1410. évi német királlyá választását követően már az is fontos szemponttá vált, hogy a hétből az egyik választófejedelmi pozíciót is betöltő cseh királyként a német uralkodói címét is stabilizálni tudja.

220 évvel ezelőtt, 1801. december 21-én hunyt el Gvadányi József író, költő, a császári-királyi sereg vezérőrnagya. 1725-ben született Rudabányán. Az itáliai származású őrgrófi család (Guadagni) 1646-ban érkezett Magyarországra, ahol nagyapja, Sándor 1686-ban Sobieski János lengyel királytól lengyel grófi címet, majd 1687-ben magyar indigenatust (honfiúsítási oklevelet, azaz mai fogalmaink szerint állampolgárságot) kapott, és a magyar arisztokrácia is befogadta. Nagyanyja báró Forgách Borbála, anyja báró Pongrácz Eszter volt. Az ifjú Gvadányi 1735-től a jezsuiták egri gimnáziumának diákja volt, majd a nagyszombati egyetemen bölcsészetet hallgatott.

Száz esztendővel ezelőtt, az 1921. augusztus 28-án kirobbant nyugat-magyarországi felkelés volt az, amely megakadályozta, hogy Ausztria akadálytalanul foglalja el a saint-germaini békében neki ígért magyar területeket. A Rongyos Gárda és más különítmények ellenállása vezetett a velencei szerződéshez, és népszavazás döntött arról, hogy Sopron és nyolc környékbeli falu Ausztriához vagy Magyarországhoz tartozzon. A Nagy Háborút követően a megcsonkított, kirabolt Magyarország talpra állását rendkívüli körülmények nehezítették, külpolitikai elszigeteltségét még inkább fokozta az első királypuccs nyomán alakulófélben lévő kisantant, amely csak arra várt, hogy lerohanhassa a csonka országot.

Százhetvenhárom esztendővel ezelőtt, 1848. december 14–16-án a császári-királyi fősereg Magyarország ellen indított koncentrált támadása révén a magyar önvédelmi háború új szakaszába lépett. Nehéz idők jártak nálunk, hiszen a délvidéki „kis-háború” egyre durvább etnikai háborúvá fajult, Erdélyben pedig nem csak az ottani reguláris császári erőkkel, de a magyarirtásban és fosztogatásban jeleskedő oláh felkelőkkel szemben is védekezni kellett. Gróf Joseph Radetzky tábornagy Észak-Itáliában megszilárdította a Habsburg-ház helyzetét, ám a „jóságos” V. Ferdinánd (uralkodott: 1835–1848) nem tudott számottevő eredményt elérni az 1848. áprilisi törvények védelmében fegyvert fogó magyarokkal szemben.

A Nagy Háború idején, miután a központi hatalmak megállították és elkergették Erdélyből a betolakodó román királyi hadsereget, a német és az osztrák–magyar hadműveletek már román területen folytatódtak, a Déli-Kárpátokból és a Duna vidékéről megindulva kiűzték a hátráló ellenséget Havasalföldről és Dobrudzsából. A futásban menedéket kereső „regáti sasok” még bukaresti fészküket is őrizetlenül hagyták, ahová százöt esztendővel ezelőtt, 1916. december 6-án August von Mackensen német tábornagy katonái és osztrák–magyar szövetségesei puskalövés nélkül vonultak be, elfoglalva a plojesti kőolaj-mezőket is.

220 éve ezen a napon hunyt el Vályi András (másként Vályi K. András), pedagógus, földrajztudós, a XVIII. századi magyar művelődéstörténet egyik emblematikus személyisége, a Pesti Egyetemen a magyar nyelv első tanára. Vályi András 1764-ben született Miskolcon, tanulmányait szülővárosában és Lőcsén végezte. Kiemelkedő nyelvismeretét a német egyetemekről hazakerült tanárainak is köszönhette, tanulmányai végéhez közeledve anyanyelve mellett szlovákul, latinul, németül, franciául és olaszul is beszélt. 1784-ben tanárai buzdítására a lőcsei iskolában kezdett tanítani. Lőcsén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, aki a kassai nemzeti iskola tanítójának, majd tanfelügyelőnek nevezte ki őt.

1944/45 folyamán a Vörös Hadsereg sok százezer honfitársunkat ejtette foglyul és szállította a Szovjetunió távoli kényszermunkatáboraiba. Máig nem ismerjük az áldozatok pontos számát, de becslések szerint 700–900 ezer magyar ember ismerhette meg ekkor a kommunizmus legkegyetlenebb valóságát. A később Gulág szigetvilágként elhíresült lágerrendszer kiépítése 1918-ban kezdődött Lenin és közvetlen elvtársai kezdeményezésére, ahová a kiépülő totális állam vélt és valós ellenségeit, valamint az osztályszempontok alapján megbélyegzett milliókat kívánták deportálni.