Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában, ahol édesapja, a tatárok üldözése elől menekülő IV. Béla király (1235–1270) és családja akkor éppen meghúzódott. Mivel a királyi pár nem sokkal korábban veszítette el Margit és Katalin nevű gyermekeit, akiket két olyan szentről neveztek el, akiknek tisztelete hazánkban éppen akkor volt felívelőben, s akikről éppen ők nevezték el elsőként a családban leányaikat, az újszülöttet elhunyt Margit nevű gyermeküket követően megint Antiochiai Szent Margitról nevezték el. A tizennégy segítőszent és a négy fő szűz közé sorolt névadó szent elsősorban a keresztény leányok, a gyermeket váró és vajúdó asszonyok védelmezője, de kísértés idején vagy különösen nehéz helyzetben is segítségét kérték, kérik. A középkori Magyar Királyságban Antiochiai Szent Margitot patrona regniként is tisztelték.

1944 karácsonyán a „kárpáti fenyők” nem jöhettek el Budapestre, amit ekkor zárt körül a Vörös Hadsereg. A katlanba mintegy hetven–hetvenkilencezer magyar honvéd, német Waffen-SS- és Wehrmacht-katona szorult, és nyolcszázezer civillel együtt rettegve várták az isteni csodát, a „Festung Budapest” felmentését vagy a szovjet „gépesített tatárjárás” révén sorsuk végzetszerű beteljesedését. A védők kemény ellenállása dacára egyre zsugorodott a pesti hídfő.

A német és magyar csapatok a Rákospalota–Rákosszentmihály–Mátyásföld–Új Köztemető–Pestszentlőrinc–Pestszentimre–Soroksár-kelet vonalra szorultak vissza, és 1944. december 31-én részsikereket értek el: rövid időre visszafoglalták Mátyásföld nyugati szélét és az ottani repülőteret, míg Rákoskeresztúr északi részén a kassai 24. rohamtüzérosztály eredményes ellentámadást hajtott végre. Ezen a napon a szovjetek is tovább nyomultak, övéké lett Árpádföld, Cinkota és Pestszentimre. 

Budán kisebb területet védtek, ráadásul jóval kevesebb erővel [...]

A kiváló képességekkel rendelkező férfiú eredetileg nem volt a királyi cím várományosa. A Magyar Királyság ingadozó viszonyai mellett, a királyi család közvetlenül nem trónvárományos tagjait is fel kellett készíteni minden eshetőségre. Ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen viszonyok uralkodtak közvetlenül III. Béla hatalomra jutása előtt a Kárpát-medencében, álljon itt egy rövid idézet a nagy utazótól, Abu Hámid al-Garnátitól, aki a magyarokat basgirdnak nevezte és sok érdekeset lejegyzett róluk:

Hetvenkilenc esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én az urivi erőszakos felderítés vezette be a szovjet 40. hadsereg offenzíváját a Don-kanyarban. Két nappal később Scsucsjénál is támadás indult, amely hamarosan kettévágta a magyar királyi 2. honvéd hadsereg védelmét. Északon a szombathelyi III. hadtest, délen a miskolci VII. hadtest kitartott állásaiban, miközben a pécsi IV. hadtest nagy veszteségek árán vonult vissza. A Führer parancsa szerint az utolsó töltényig kellett tartani, ám a Cramer-hadtest korlátozott célú ellentámadásai megkéstek, a szovjet 3. harckocsihadsereg és a szovjet 7. önálló lovashadtest pedig a magyar 2. hadseregtől délre védekező olasz 8. hadsereg vonalait áttörve bevette Rosszost, így a miskolci seregtestet a bekerítés veszélye fenyegette.

Márton Gyula 1916. december 27-én született a Szilágy megyei Nagymon településen. A középiskolát Zilahon végezte a Wesselényi Kollégiumban, az egyetemet a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen, 1940-ben. Itt magyar-román-esztétika szakos hallgatóként többek között magyar névtani és nyelvjárástani ismereteket szerzett, tudományos felkészülését pedig román nyelvésztanárai is segítették. Szülőfaluja helyneveit már diákkorában gyűjteni kezdte, majd a doktori disszertációját is erről a faluról írta. A dolgozatot A nagymoni népnyelv igetövei és igealakjai címmel tette közzé 1942-ben.

Napjainkban a karácsonyi ünnepkör kiemelkedő jelképe a feldíszített fenyő, azaz a karácsonyfa. A faállítás közel kétszáz éves szokása a német nyelvterületről érkezett hozzánk. Elterjedésében jelentős szerepet játszottak az oktatási intézmények, a felsőbb társadalmi rétegek és a polgárság. A népi kultúrában előzménye a feldíszített ág volt, majd a 20. század második felében általánossá váltak a fenyő karácsonyfák. Díszítése koronként változott, de néhány jellegzetesen karácsonyhoz köthető elem – eltérő anyagból és más-más formában – folyamatosan megjelent rajta, ilyen többek között a dió, az alma, az angyal, a csillag és a szaloncukor. Ez utóbbi mára már hungarikum is.

600 évvel ezelőtt, vagyis 1421. december 21-ről 22-re virradóan Luxemburgi Zsigmond egyesített katonai erőinek (magyarok, morvák, sziléziaiak, osztrákok) sikerült a híres Jan Žižka vezette huszita sereget Kuttenbergnél (csehül: Kutná Hora) körülzárniuk. IV. Vencel cseh király 1419. évi halálát követően Zsigmondnak lehetősége nyílt a megüresedett cseh trón elfoglalására. A cseh trón megszerzésének igénye már hosszú évek óta hozzátartozott a közép-európai hatalompolitikai stratégiájához. A cseh uralkodói hatalom átvétele nem csak a birodalmi területeinek növelését vonta volna maga után, hanem az 1410. évi német királlyá választását követően már az is fontos szemponttá vált, hogy a hétből az egyik választófejedelmi pozíciót is betöltő cseh királyként a német uralkodói címét is stabilizálni tudja.

220 évvel ezelőtt, 1801. december 21-én hunyt el Gvadányi József író, költő, a császári-királyi sereg vezérőrnagya. 1725-ben született Rudabányán. Az itáliai származású őrgrófi család (Guadagni) 1646-ban érkezett Magyarországra, ahol nagyapja, Sándor 1686-ban Sobieski János lengyel királytól lengyel grófi címet, majd 1687-ben magyar indigenatust (honfiúsítási oklevelet, azaz mai fogalmaink szerint állampolgárságot) kapott, és a magyar arisztokrácia is befogadta. Nagyanyja báró Forgách Borbála, anyja báró Pongrácz Eszter volt. Az ifjú Gvadányi 1735-től a jezsuiták egri gimnáziumának diákja volt, majd a nagyszombati egyetemen bölcsészetet hallgatott.

Száz esztendővel ezelőtt, az 1921. augusztus 28-án kirobbant nyugat-magyarországi felkelés volt az, amely megakadályozta, hogy Ausztria akadálytalanul foglalja el a saint-germaini békében neki ígért magyar területeket. A Rongyos Gárda és más különítmények ellenállása vezetett a velencei szerződéshez, és népszavazás döntött arról, hogy Sopron és nyolc környékbeli falu Ausztriához vagy Magyarországhoz tartozzon. A Nagy Háborút követően a megcsonkított, kirabolt Magyarország talpra állását rendkívüli körülmények nehezítették, külpolitikai elszigeteltségét még inkább fokozta az első királypuccs nyomán alakulófélben lévő kisantant, amely csak arra várt, hogy lerohanhassa a csonka országot.

Százhetvenhárom esztendővel ezelőtt, 1848. december 14–16-án a császári-királyi fősereg Magyarország ellen indított koncentrált támadása révén a magyar önvédelmi háború új szakaszába lépett. Nehéz idők jártak nálunk, hiszen a délvidéki „kis-háború” egyre durvább etnikai háborúvá fajult, Erdélyben pedig nem csak az ottani reguláris császári erőkkel, de a magyarirtásban és fosztogatásban jeleskedő oláh felkelőkkel szemben is védekezni kellett. Gróf Joseph Radetzky tábornagy Észak-Itáliában megszilárdította a Habsburg-ház helyzetét, ám a „jóságos” V. Ferdinánd (uralkodott: 1835–1848) nem tudott számottevő eredményt elérni az 1848. áprilisi törvények védelmében fegyvert fogó magyarokkal szemben.