A kiváló képességekkel rendelkező férfiú eredetileg nem volt a királyi cím várományosa. A Magyar Királyság ingadozó viszonyai mellett, a királyi család közvetlenül nem trónvárományos tagjait is fel kellett készíteni minden eshetőségre. Ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen viszonyok uralkodtak közvetlenül III. Béla hatalomra jutása előtt a Kárpát-medencében, álljon itt egy rövid idézet a nagy utazótól, Abu Hámid al-Garnátitól, aki a magyarokat basgirdnak nevezte és sok érdekeset lejegyzett róluk:

„Bátor emberek, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Országuk, melyet Unkúrijjának hívnak, 78 városból áll, s mindegyikben számtalan erőd, a hozzá tartozó majorságokkal, falvakkal, hegyekkel, erdőkkel, kertekkel […] Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol a legkönnyebb és a legjobb az élet. Húsz birkát adnak egy (arany) dináráért, […] Egy szép rabszolganő tíz dinár […] vettem fél dinárért két csupor lépes mézet, méhviasszal együtt, […] A basgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket […] Amikor (a király) meghallotta, hogy megtiltottam a muszlimoknak a borivást és megengedtem nekik, hogy ágyasokat vegyenek maguk mellé […] akkor azt mondta nekem: „Nem ésszerű ez, mert a bor erősíti a testet, a sok nő viszont gyengíti a testet és a szemet.” […] Engedélyt kértem Basgird uralkodójától, hogy a muszlimok országába, vagy Szadzszínbe mehessek […] A király azt mondta: „Hagyd itt idősebbik fiadat, Hámidot, én pedig elküldök veled egy küldöttet, aki majd összegyűjt nekünk olyan muszlimokat és törököket, akik szegények és gyengék ugyan, de kitűnőek a nyilazásban.” […] Amikor visszatértem a szlávok országába, a királyuk nagy tisztelettel fogadott minket, mivel nagy becsben tartotta a Basgird király levelét, félve tőle.”(Iványi 1985, 56–66.)

hányatott sorsú elődök és kusza állapotok

Al-Garnáti 1150 és 1153 között élt hazánkban. Ekkor II. Géza uralkodott (1141–1162), aki III. Béla apja volt. III. Béla családját tekintve Könyves Kálmán király (1095–1116) öccsének, Álmosnak az egyenes ági leszármazottja volt. Magyarországon akkoriban még nem volt teljesen egyeduralkodó a királyi hatalom öröklésénél az elsőszülöttség elve, hiszen az idoneitás (a középkori keresztény felfogásban alkalmasságot jelent) alapján ez megkérdőjelezhető volt. A rendkívül művelt és tehetséges, de állítólag testi hibás Kálmánt, akit eredetileg egyházi pályára szántak, csak (Szent) László király fiúgyermek nélkülisége okán választották királlyá. Ez pedig megteremtette annak a lehetőségét, hogy öccse igényt tartson a trónra. Megvakíttatása része volt annak a koncepciónak, amellyel Kálmán király igyekezett az ellene sorozatosan lázadó öccse, Álmos ágát uralkodásra alkalmatlanná tenni. Ennek esett áldozatul a még kiskorú későbbi II. Béla, akit apjával, Álmossal együtt vakítottak meg. Később mégis király lett belőle, ezt nagyrészt az erőskezű feleségének köszönhetett. II. (Vak) Béla pedig szerb felesége révén balkáni terjeszkedésbe fogott. Ennek hatását láthatjuk a balkáni magyar –bizánci háborúkban, amelyről al-Garnáti is tudósított II. (Vak) Béla fia, II. Géza uralkodása idején. Mindeközben külső támadások érték az országot nyugatról és északról. Ezalatt a pápasághoz való viszonyt hullámzóként jellemezhetjük, hiszen egyházi támogatásra szükség volt, de ennek ára a nyugati szomszéddal való konfrontáció volt. Nem volt ez másképp a II. Gézát idősebbik fiaként követő III. István alatt sem, hiszen a nemzetközi politikában kellett egyensúlyoznia, közben az országban ellenkirályok léptek fel ellene. Ugyanekkor a hazai gazdasági életet is rendbe kellett tenni. Ennek a konszolidációs kísérletnek egyik bizonyítéka az uralkodó által elsőként Székesfehérvárnak adott privilégium, amely az önkormányzatiság első bizonyítéka hazánkban.

hullámvasút, és egy nagyhatalom működése belülről

A leendő király, III. Béla, fiatalon bátyja mellett nem számított a trón várományosának, de királyi családtagként fontos volt személye. 1163-ban egy politikai alku kapcsán került vendégként/túszként a bizánci Mánuel császár (1143–1180) udvarába, aki anyja (Piroska) révén az egykori magyar király, (Szent) László unokája volt. Az ifjú Béla herceggel a császár magához ragadta a hercegi birtokokat, Dalmáciát és egyéb határmenti területeket. Cserébe vagy épp ezért kitüntetett figyelemben részesült Béla a bizánci udvarban, hiszen származása és hercegi birtokai által a bizánci császár a Magyar Királyság ügyeibe való beavatkozásra is jogalapot formált. Béla herceg pedig kiváló tanítvány volt és mindent eltanult a nagy bizánci uralkodótól, ha már adott volt a lehetőség, hogy testközelből lássa egy hatalmi struktúra működését és megismerhesse a legjobb szakemberek véleményét politikáról, hadügyekről, kereskedelemről, kultúráról. Esze, ereje és megbízhatósága miatt megkapta a deszpotészi címet, amely a második legmagasabb méltóság volt a Bizánci Birodalomban. Sőt, a fiúgyermek nélküli Mánuel császár már utódjának tekintette a trónján, és összeházasíttatta saját lányával. Ekkor a birodalom belső működését közelről tapasztalta és rátermettsége okán erős támasza volt Mánuelnek, ortodox hitre tért és felvette az Alexiosz nevet. Azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, miután Mánuelnek váratlanul fia született. Bélát megfosztották deszpotész rangjától, nemsokára pedig újabb megaláztatás érte, el kellett válnia feleségétől. Helyette a császár feleségének féltestvérét adták hozzá, Châtillon Ágnest (bizánci nevén Annát). 1171-ben a kiskorú trónörököst Mánuel (társ)császárrá koronáztatta, ezzel Béla teljesen ellehetetlenült a bizánci udvarban. Nem sokkal ezután, 1172-ben jött a hír, hogy meghalt a magyar király, Béla bátyja, III. István. A magyar főurak hazahívták és felajánlották Bélának a királyságot. Hazatértével érezhetővé vált, hogy a bizonytalan helyzetben az elit egy része, inkább Béla öccsét, Gézát látná szívesen királyként és ebben édesanyjuk is kisebbik fia mellé állt, legbefolyásosabb egyházi emberükkel, Lukács esztergomi érsekkel együtt, aki nem volt hajlandó megkoronázni Bélát.

lehetőség és felelősség: a Magyar Királyság élén

Béla viszont már ekkor megcsillogtatta a kor egyik nagyhatalmában, a Bizánci Birodalomban szerzett tudását, a legendás diplomáciai képességeit. Az elégedetlenkedők feje fölött megegyezett III. Sándor pápával, aki utasította a kalocsai érseket Béla megkoronázására, míg ezzel párhuzamosan Béla a hazai egyházfőkkel egyezett ki, megerősítve kiváltságaikat. Géza híveit eltávolította a hatalomból. Gondja volt arra is, hogy Mánuelnek segédcsapatokat küldjön, így tartva fenn a jó viszonyt az erős déli szomszéddal. Pragmatikus uralkodó révén azonban Mánuel halála után rögtön visszafoglalta az elcsatolt déli magyar területeket. Nem feledkezett el a pápa támogatásáról sem, így többször volt háborús viszony a magyar király és Barbarossa Frigyes között, hiszen a hatalmi vetélkedésben a pápaság fő ellensége a Frigyes vezette birodalom volt. Eközben az Adriai-tenger mellett lépésről lépésre haladva visszaszerezte a tengermelléki területeket, és egyedülálló bravúrként vízen is legyőzte Velencét, a tengeri kereskedő nagyhatalmat. Időközben a pápa 1189-ben új kereszteshadjáratot hirdetett. A keresztes hadat Béla beengedte az országba, ahol a magyaros vendégszeretet páratlan megnyilvánulását nem győzték csodálni a sereg előkelői, akik között ott volt II. Fülöp Ágost francia király és II. Henrik angol uralkodó is. A hadhoz csatlakozott az idős Barbarossa Frigyes is, aki nem volt jó viszonyban Bélával, de a tömérdek és jó minőségű ellátmány, a kijavított utak és hidak, a tiszta szálláshely, amelyet Béla mind ingyen bocsátott a keresztesek rendelkezésére, komoly benyomást tett Frigyesre és embereire. A rengeteg ajándék, lakoma és a keresztesek vezetői tiszteletére rendezett haditorna lenyűgözte a sereget a legelőkelőbbektől az egyszerű harcosokig. Ilyen diplomáciai erőfeszítések mellett Frigyes hamar megbékélt Bélával, így jelentős presztízsnövekedést könyvelhetett el nemzetközi szinten. Ugyanebben az időben anyai rokonsági kapcsolatait felhasználva igyekezett beavatkozni a halicsi trónviszályokba és sikerrel támogatta rokonait, fenntartva a szövetséget a Kárpátoktól keletre.

Az országon belül III. Béla támogatta a kultúrát, és felesége, Châtillon Ágnes révén erősödött a francia kapcsolat, a ciszterciek ekkor kapnak nagyobb szerepet a Magyar Királyságban, és indul meg a peregrináció a nyugati egyetemekre. A közéletben pedig a törvénylátó napok megülése volt az a momentum, amely az országgyűlés egy korai formájának tekinthető. Továbbá 1181-ben létrehozta a királyi kancelláriát, amely a korban kiemelkedően a modern és szakszerű ügyintézés alapjait jelentette. A hiteleshelyeken megindult az ügyek írásba foglalása. Bizánci tapasztalataiból merítve, pénzügyi reformot hajtott végre, és jövedelem-összeírást rendelt el. Ebből tudjuk, hogy III. Béla bevételei vetekedtek a korabeli Franciaország és Anglia jövedelmeivel, a több tíz tonnára rúgó éves ezüstbevétel Európa legtehetősebbjei sorába emelte a magyar uralkodót. Véget vetett a burjánzó pénzromlásnak, értékálló ezüstpénzt veretett, rézpénzei pedig a többlépcsős pénzrendszer kialakításának lehetőségét teremtették meg. A Kancellária mellett több önálló jegyző is működött. Ekkor születtek olyan jelentős kulturális munkák, mint a Halotti beszéd és könyörgés, és ekkor élt és alkotott a magyar történelmet regényes formában megörökítő P. mester a névtelen, azaz Anonymus, akinek műve számtalan archaikus elemet megőrzött a magyar őstörténetből. Az országban béke és biztonság lett újra az úr. 1192-ben pedig elérte, hogy Lászlót szentté avassák, és ezzel nemcsak kulturálisan erősítette a magyarságot, a köznéptől az előkelőkig, hanem az egyház közreműködésével is növelte a Magyar Királyság megbecsültségét. A jó hírnév és a gondosan ápolt kapcsolatok a dinasztia mozgásterét növelték, és kiváló tárgyalási alapot biztosítottak az eljövendő konfliktusok során. III. Béla igazi államférfi volt. Az idegenben megismert, a magyar viszonyoktól nagyon elütő eljárásokat, módszereket pedig nem röstellte átvenni, ha azt hatékonynak látta. A kudarcokból okult, kompromisszumkészsége, valamint pragmatikussága erős alapja volt a szilárd és sikeres Magyarország megteremtésének.  

Felhasznált irodalom:

Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája: a kezdetektől 1526-ig. 1. kötet. 1982.

Szabó János: Háborúban Bizánccal. Magyarország és a Balkán a 11-12. században. 2013.

Font Márta: Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek. 2005.

Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. 2003.

Klaniczay Gábor: A Szent László kultusz kialakulása. In: Zsoldos Attila (szerk.): Nagyvárad és Bihar a korai középkorban. 2014.

Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok. Fejedelmek és királyok. 2003.

Moravcsik Gyula: Bizánc és a magyarság. 1953.

Sebestyén Gyula: Ki volt Anonymus? 1-2. kötet. 1898.