Arról bizonyára mindenki hallott, hogy a pártpolitikusok néha-néha összeülnek és kongresszust tartanak. Azonban hasonló gyűlést, nem is egyet, egy munkavállalói szövetség is szervezett a kubikosok részére.

Ezeken a munkafeltételeket vették számba, javaslatokat terjesztettek elő azok javítására, s utána megpróbáltak a tömegekkel a hátuk mögött a kormányra nyomást gyakorolni, hátha valamit el is tudnak fogadtatni belőlük. Néhányat sikerült is. Az első ilyen összejövetelt 1939. február 19-én és 20-án rendezték Csongrádon.

Létrehozója a Nemzeti Munkaközpont – Magyar Munkások Országos Szövetsége (elterjedt rövidítésén NMK) volt. A szervezetet Marton Béla országgyűlési képviselő alapította 1933-ban. A munkásság szociális felemelésének nem szociáldemokrata és nem marxista érdekképviseleti szerveként működött. Sőt, 1936-ban elindult hivatalos lapjában, A Munka Világában harcot hirdetett a kommunizmus ellen. „A bolsevista téboly minden országban a munkásságot igyekszik hálójába keríteni, hogy azok tömegerejével – társadalmi osztályok és nemzetek pusztulása árán – gyilkos világuralmi hatalmát megvalósítsa. A véres magyar múlt soha el nem felejthető kálváriája (…) vészesen intő példa arra, hogy a magyar társadalom ne üljön ölbetett kezekkel, mint 1919-ben!” Ezzel szemben a Nemzeti Munkaközpont törvényes eszközökkel, nemzeti mozgalmával, a munkásság gazdasági, szociális és kulturális helyzetének megjavítását akarja. A magyar munkahelyeken „a nemzet veszedelmét jelentő és osztályharc alapján álló proletárok helyett a magántulajdont tisztelő megelégedett polgárokat” szeretne látni.[1] Szerény kezdet után néhány százról 1942-re 117 ezerre nőtt a taglétszáma. A „Becsüld a Munkát” szabadidő-szervezete munkásüdülőket tartott fenn és kedvezményes pihenési lehetőséget biztosított tagjainak.

A kubikosok elszegényedett, föld nélkül maradt kisbirtokos, zsellér családokból kikerülő vándormunkások voltak, akik kézi eszközökkel – lapáttal, ásóval, csákánnyal, talicskával – nagy mennyiségű földet mozgattak meg. Az 1800-as évek második felében felgyorsuló ármentesítő, csatornázási, út- és vasútépítő vállalkozások igényelték az olcsó munkástömeget. Átlagbérük 1934-től 1936-ig 1,5-3 pengő, 1937-ben 1,8-3,8 pengő között mozgott. Az iparügyi miniszter ekkor négy nehézségi csoportban szabályozta a legkisebb munkabért, amely 32 és 38 fillér közzé került. Összehasonlításul, 1938-ban 1 kg kenyér 38 fillérbe, 1 kg szalonna 2 pengő 11 fillérbe került. Ekkor a gazdasági világválság hatásaiból már kilábalóban volt az ország, akadtak nagyobb kormányzati megrendelések, de a háborús konjunktúra még nem éreztette a hatását, a győri programot Darányi Kálmán miniszterelnök 1938-ban hirdette meg. A kisszámú állami építkezéseken dolgozó vállalkozások lenyomva tartották a munkabéreket. Ráadásul a kubikosmunka nem számított szakmának, nem volt általános és kötelező biztosítása. A messziről, gyakran gyalog érkező, családjától távol dolgozó munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben volt.

A Nemzeti Munkaközpont érzékelve az alföldi megyékben élő kubikostömegek gondjait, ügyük felvállalása mellett döntött. 1938-ban röplapon tájékoztatta az érintetteket, hogy országos mozgalmat indított sérelmeik törvényes úton való rendezése érdekében. Ígéretet tett arra, hogy keresni fogják a kapcsolatot a kormányhatóságokkal, minisztériumokkal sorsuk javítása érdekében.

Az NMK ezzel egyidőben a csongrádi helyi napilapban megszellőztette tervét, hogy a munkások helyzetének megtárgyalására országos kubikoskongresszust fog rendezni. A megye főispánja erről tájékoztatta a belügyminisztert és a szomszédos vármegyék vezető tisztviselőit. Aggodalmáról számolt be; ismervén a kubikosnép mentalitását, attól tartott, hogy az összegyűlt emberek egymást fogják izgatni a társadalmi és gazdasági rend ellen. Egyúttal utasítást kért a minisztertől, engedélyezheti-e a rendezvényt. Békés vármegye főispánja válaszlevelében szintén kifogásolta a kongresszus megtartását. Azonban azt is megjegyezte, hogy a kubikosok felemelése nemzetpolitikai szempontból is fontos lenne. Közös javaslat megtételét ajánlotta a belügyminiszter és a földművelésügyi miniszter felé a kubikosok életviszonyainak rendezésére az útépítés, útjavítás, folyószabályozás, csatornázás és öntözés állami munkálatai segítségével. Egyúttal rátapintott rossz életkörülményeik fő okára és a megoldás lehetőségére: Az állam szerződéses megrendeléseinél a haszonra törekvő vállalkozókkal szemben munkásokat támogassa.[2]

A kongresszus megnyitására 1939. február 20-án délelőtt 11 órakor került sor a csongrádi városháza dísztermében. Megjelent Marton Béla, az NMK elnöke, Szeder János szentesi születésű országgyűlési képviselő, több főispán és a környező városok polgármesterei. A kétszáz fő befogadóképességű teremben a meghívottakon és az előadókon kívül 59 település kubikos küldöttei foglaltak helyet, a nagyjából ötszáz főnyi érdeklődő közönség pedig a téren elhelyezett hangszórókon keresztül követhette a tanácskozást. Az egyik hírlap tudósítása szerint a harmincezer magyarországi kubikost háromezren, egy másik szerint ötezren képviselték ünneplő ruhában Csongrádon.

A Nemzeti Munkaközpont tizenkét javaslatot dolgozott ki, amelyeket ugyanennyi napirend keretében tárgyalták meg két nap alatt. Az első a kubikosmunka munkakönyves szakmai iparrá való nyilvánítása volt, amit kétévi segédmunka és egy tanfolyamot követő vizsga után kaphat meg a kérelmező. Ugyanis a vállalkozások szokás szerint a legolcsóbb munkaerőt alkalmazták, ami a legtöbbször állami megrendelés minőségének rovására ment. Ezáltal az alkalmazás jogszerűsége is ellenőrizhetővé válhatott volna.

Érdekes, hogy már az első napirend esetében a korabeli szakszervezeti, szociáldemokrata érdekképviseletek ellenségesen viszonyultak a kezdeményezéshez. Utólag a marxista történetírás ezt úgy magyarázta meg, hogy a kubikosság elválasztása a mezőgazdasági munkásságtól az agrárszocialista mozgalom szétforgácsolásához vezetett volna, gyengítve annak hatékonyságát. Vagyis a baloldali érdekképviseletek számára nem a kubikosok életkörülményeinek javítása volt fontos, hanem annak a mozgalomnak az egységessége, amely nevében felléptek, amely vezetését maguknak sajátították ki.

A második napirendi pont előadója javasolta a megyei és városi törvényhatóságok mezőgazdasági bizottságainak, hogy válasszanak tagjaik közé kubikosokat. Helyi munkák esetében ez a fórum fontos színtere lehetne az érdekegyesítésnek.

A harmadik felszólaló a kubikosok szociális védelméről beszélt. Így indítványozta, hogy a vállalkozó csak állami közvetítőtől vehessen fel munkást; elbocsátás esetén a munkáltató a hazautazás költségét térítse meg; peres ügyeknél pedig a munkavállaló lakhelye szerinti bíróság legyen illetékes.

Negyedikként javasolták, hogy a kubikosok munkába utazásuk során 50%-os vasúti kedvezményt vehessenek igénybe. Ennek teljesülése esetén az állam is jól járhatott volna.

A következő előterjesztés a kubikosok biztosítási jogviszonyára tett ajánlást. Olyan kötelező OTI-biztosítást javasoltak, amely díjának háromnegyed részét az állam, egynegyedét pedig a munkavállaló a munkáltatója útján fizette volna.

A hatodik napirendi pontban indítványozták a napi maximális nyolcórás munkaidő bevezetését és a minimális munkadíj, ill. a hozzá tartozó pótlékok megállapítását.

Kérték a gyermeknevelési járulék kiterjesztését a kubikosokra, továbbá a munkaadók és a munkavállalók közötti szerződés hatóság előtti megkötésének kötelezővé tételét, iparhatóság által jóváhagyott szerződésminta használatát. A belügy- és földművelésügyi minisztertől az alvállalkozói rendszert megszüntető rendeletek megalkotását. Ugyanis általában a többszörös alvállalkozói lánc végére eltűnt a munkavállaló joga is és a bére is.

A kilencedik és tizedik napirendben az ínségmunka megszüntetését javasolták és a közmunkák megindítását kérték. Előbbit a munkások kizsákmányolásának tartották. Utóbbi esetében az előadó javasolta, a kongresszus forduljon a kormányhoz, hogy az évtizedek óta tervbe vett és fontos közgazdasági érdeket szolgáló vízszabályozások, bekötő utak, csatornák, öntözőművek építését kezdje el. Ezzel kubikosok tömegeit lehetne bérezéshez juttatni. Az így elvégzett munka nem improduktív, hiszen növelné a nemzeti vagyont.

Az utolsó előtti pont volt talán a legfontosabb, a munkaközvetítés államosítását kérték azzal, hogy minden járás központjában legalább egy ilyen hatósági hivatal működjön. A munkáltatókat kötelezzék arra, hogy betölthető munkahelyeiket jelentsék be, a munkakeresőknek pedig az állami munkaközvetítőnél jelentkezniük kell. Ennek az új rendszernek ingyenesen, politikamentesen és a munkavállalók szociális helyzetét figyelembe véve kell majd működnie.

Végül háziipari tanfolyamok rendezésére tettek javaslatot. Az NMK vállalná, hogy a „Becsüld a Munkát” szabadidő szervezetében ezeket megrendezné, költségéhez és az elkészült termékek értékesítésének elindításához az Iparügyi Minisztériumtól kérnének támogatást.

A kongresszus az egyes napirendi pontok során lefolytatott érdemi vita után a javaslatok elfogadásával ért véget, felhatalmazva a Nemzeti Munkaközpont vezetőségét az érdemi egyeztetések elkezdésére. A tanácskozás második napján, délután megjelent Bonczos Miklós, a belügyminisztérium államtitkára is, aki beszédében együttérzéséről biztosította a kubikos munkásságot. A határozatról megjegyezte, hogy szinte teljesen megegyezik az akkor befejeződött pécsi szociálpolitikai kongresszus javaslataival.

A helyzetet és a megoldási tervet áttekintve megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb problémát az állam és a munkástömeg közzé beékelődött vállalkozók profitéhsége okozta. Tetőzte ezt az erre a helyzetre véletlenül vagy készakarva megoldási lehetőséget nem tartalmazó, a vállalkozók érdekeit előnyben részesítő jogi háttér. Valódi érdekképviselet nem létezett, a szociáldemokrata és marxista szervezeteket kizárólag mozgalmuk sikere vezérelte, nem pedig a kubikosok életkörülményeinek javítási szándéka. Az ezért komolyan fellépő Nemzeti Munkaközpontot – egyébként is, mint konkurens és náluk sikeresebb szervezetet – ellenségnek tekintették. A Népszavában Szeder Ferenc, a Szociáldemokrata Párt országos vezetőségének egyik tagja bizonygatta hosszas írásában, hogy a követelések nevetségesek, sohasem fognak teljesülni, ráadásul ezeket ők már régóta napirenden tartják. A kongresszuson úri kubikosok gyűltek össze, az ötezer fő túlzás, a közönség kivezényelt ínségmunkásokból állt. Végül kimondta mindent eldöntő ítéletét: ez egy fasiszta kirándulás volt.

De ez lényegtelen mellékszál. A fontos, hogy a Nemzeti Munkaközpont érdemben is tett a kubikosok életszínvonalának emeléséért, munkakörülményeinek javításáért. Még három országos kongresszust szervezett, 1940-ben Mezőtúron, 1941-ben Gyulán és 1943-ban Szegeden.[3][i]

[1] A Munka Világa, 1936. november 10. 1.

[2] A leveleket idézi: Balázs György: Országos kubikos kongresszus Csongrádon 1939 februárjában. In: Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. XV. kötet. Eger, 1979. 41–50.

[3] Utóbbi kettőről a Filmhíradó is tudósított. Megtekinthető itt: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=4130 és itt: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=4927