A koronázási jelvények 1929-es leltározásának alkalmát megragadva „a koronázási felszerelési tárgyakat, amelyek a Szent Korona mellett őriztetnek” 1929. november 21-én ideiglenesen átadták a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának. Ezek szakmai leltározását Hóman Bálint és Varjú Elemér akadémikusok, a múzeum főigazgatója, illetve a Történeti Osztályának igazgatója végezte. A megállapításaikról 1929. november 23-i dátummal jegyzőkönyv készült, amelyet a két akadémikus írt alá.[1]

Ebben egyebek között ez olvasható:

„2.) Bélés a Szent Korona számára aranyszövetből, piros bársonnyal szegve és fehér tafotával bélelve. Feltevésünk szerint ez a bélés a Szent Koronának orsovai rejtekéből történt felásása (1853. szeptember – N. Zs.) után helyeztetett be a Koronába, az erősen rongált előbbeni helyére. Valószínűleg 1867-ben cseréltetett ki újabbal. E bélés megvizsgálásakor a szegélyező vörös bársony alól egy darab, végén (értsd a tetején – N. Zs.) kis zománcos virágocskával díszített arany sodronydarabkára fűzött csiszolatlan zafír került elő. E kő nyilvánvalóan a Géza király-féle alsó korona (értsd az abroncs – N. Zs.) egyik oromzatának csúcsáról származik és oda visszahelyezendő.”[2]

Egy, a leírthoz hasonló ékkőlezárás mind a mai napig megtalálható a Szent Korona középről számított jobboldali első pártaelemének csúcsán (kép). (Az irányok a Szent Korona szempontjából értendők, a szembenézetivel ellentétesek.) A pártaelemek tetején helyet foglaló ékkövek négyszínű zománcos virágdíszekkel történő lezárását tartják az eredetinek, vagy legalábbis a legrégebbinek az azokat 1983-ban megvizsgáló aranyművesek.[3]

Melyik pártaelem tetejéről kerülhetett le a Hóman Bálint és Varjú Elemér által megtalált ékkő és mikor? A két akadémikus pontosan fogalmaz az általuk aláírt jegyzőkönyvben: csiszolatlan zafírt említenek. A történeti ábrázolások tanúsága szerint zafírok a háromszög alakú pártaelemek tetején voltak, s vannak ma is, bár a fent említett jobb oldali első kivételével nem az eredetiek.[4] Franz Bock 1857-ben végzett koronavizsgálata során készült rajzokon a baloldali első és harmadik pártaelem tetejéről hiányzik ékkő (kép). Az előbbi Mack udvari ékszerész keze által 1790 novemberében, II. Lipót koronázása előtt másodlagosan felhelyezett zafír,[5] amelyet Mack aligha négyszirmú, zománcos elemmel zárt le. A megtalált ékkő tehát minden bizonnyal a baloldali harmadik pártaelem tetejéről tört le.[6] A megállapítást az is alátámasztja, hogy Hóman és Varjú „arany sodronydarabkára fűzött csiszolatlan zafírt” említ, tehát az ékkő a stiftjével együtt tört le, az aranyműves vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy a baloldali harmadik pártaelem csúcsán jelenleg helyet foglaló kő stiftje cserélt.[7] A két akadémikus által megtalált zafír 1853. szeptember 15-e és Franz Bock 1857-es koronaszemléje között törhetett le,[8] ennek alátámasztása azonban meghaladja jelen ismeretterjesztő írás kereteit.

1929-ben, a letört zafír megtalálásának idején egyik pártaelem tetején sem volt üresedés, mert az 1857-ben hiányzó ékköveket Müller Lajos ékszerész 1867-ben, Ferenc József koronázása előtt pótolta. Hóman és Varjú az általuk megtalált zafír eredeti helyét sem tudta azonosítani, így az nem került vissza a Szent Koronára, hanem az ahhoz tartozó tárgyak között maradt. Különböző leltározások és szemlék nyomán készült jegyzőkönyvek 1934. január 13-án,[9] 1938. május 30-án[10] és 1939. szeptember 5-én említik.[11] A legutolsó említésére 1940. július 22-én került sor: ekkor a regáliákat és a hozzájuk tartozó felszerelési tárgyakat egy kisebb koronaládába helyezték át, és a légoltalmi óvóhelyről az állandó őrzési helyét jelentő páncélkamrába vitték.[12] Bár a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát az 1940-es évek első felében többször is mozgatták a páncélterem és a légoltalmi óvóhely között, azon alkalmakkor nem volt jegyzőkönyvezett ládanyitás, így 1940. július 22-étől kezdve nem tudunk a szerencsésen megkerült zafír sorsáról. A Szent Korona 1944–45-ös menekítése, vagy még inkább a németországi hadifogsága (1945–1951) alatt veszhetett el. Az utóbbi esetben biztosan illetéktelen kezekbe került. Bár az elvesztése rendkívül sajnálatos, ám az 1929. november 21-i előkerülésekor a róla készült leírás meggyőző bizonyítékkal szolgál arra vonatkozólag, hogy a Szent Korona pártaelemeinek csúcsán eredetileg helyet foglaló ékkövek tetején négyszirmú virágot formázó zománcos lezárás volt, s ez tekinthető az eredetinek vagy legalábbis a legkorábbinak. E finom ékítmények még pompázatosabbá tehették a Szent Koronát, amikor még valamennyi pártaelem tetején lévő ékkövet ilyen lezárás fedett.

[1] Szvitek Róbert József – Tóth Endre (szerk.): A koronázási jelvények okmányai. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 2003. 120–122.

[2] Szvitek–Tóth 2003, 121.

[3] Csomor Lajos – Lantos Béla – Ludvig Rezső – Poór Magdolna: A magyar korona aranyműves vizsgálatának eredménye. Zománc 1975–1985. A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Jubileumi Katalógusa. Kecskemét. 37–130., 107.

[4] Németh Zsolt: A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája. Püski Kiadó, Budapest, 2010. 77.

[5] Németh 2010, 69.

[6] Németh 2010, 76.

[7] Csomor–Lantos–Ludvig–Poór 1985, 37–130., 107.

[8] Németh 2010, 76.

[9] Szvitek–Tóth 2003, 138.

[10] Szvitek–Tóth 2003, 144.

[11] Szvitek–Tóth 2003, 152.

[12] Szvitek–Tóth 2003, 155.