1490. július 4-én Kinizsi Pál és Báthori István seregei a Tolna megyében található Csontmezőn legyőzték Corvin Jánost. A csata Hunyadi Mátyás (1458-1490) fiának vereségével végződött, és ezzel eldőlt, hogy a Hunyadi-dinasztia nem fogja uralni a Magyar Királyságot.

Corvin János élete, tevékenysége meglehetősen ismeretlen, és a pozsonyi csatához (907) hasonlóan erre a témára is a Magyarságkutató Intézet hívta fel újra a figyelmet, amikor megkezdte a Corvinok génjeinek azonosítását. „A lepoglavai pálos kolostor főoltára előtti sírból vett csontmintákból a sikeres DNS-kinyerés után a tegnapi napon meghatároztuk az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, amelyek a két mintában megegyeznek. Ezáltal, a történeti forrásokat megerősítve, a genetikai adatok is az apa-fiú leszármazást mutatják. Kijelenthető, hogy minden adat arra mutat: a sírokban valóban Mátyás király természetes fia és unokája, Corvin János és Corvin Kristóf nyugszanak. Ezzel meghatározásra került az a (genetikai) DNS profil, amivel a Hunyadiak valamennyi felmenőjét és leszármazottját azonosítani tudjuk.”[1] Emellett szintén az MKI egy nagyszabású nemzetközi konferenciát is dedikál a témának, amely 2021. július 22-én kerül megrendezésre Hunyadiak és Corvinok címmel, mivel ez a nándorfehérvári diadal (1456) évfordulója.

Akárcsak a pozsonyi csata, Corvin János is eltűnt a középiskolai tankönyvekből, életéről szinte semmi nem szerepel, míg a csontmezei csata általában egy mondatnyi említést, ha kapott.

Hogy miért van ez így, egyszerű. Már a 19. században rendkívül pozitívan, de árnyaltan láttatták a középiskolai tankönyvek Hunyadi Mátyást. Péczely József 1837-es tankönyve Mátyás uralkodására közel 90 oldalt szán,[2] és ezen belül is szerepel egy különálló, 24 oldalas értékelő fejezet Mátyás’ hibái ’s érdemei címmel. Ennek kezdő mondata világosan rögzíti az alaptézist: „Mátyásnál még nem volt nagyobb királya a’ magyarnak.”[3] Ugyanakkor értékelése és érvelése komplex: 1. Már Mátyás uralma előtt gyűlt a tűz (a feszültségek metaforájaként használja), azaz nem akkor kezdődtek a problémák.[4] 2. „Népét szokatlan adókkal terhelte, melyek valának épen az elégűletlenség’, lázadás’ egyik oka: de szokottnál többek valának a’ terhek is […]”[5] 3. Heves, indulatos, makacs volt, de így tudott úrrá lenni a belső zűrzavaron.[6] 4. Korának legnagyobb hadvezére és kiváló hadszervező.[7] 5. A fekete sereg fenntartása felülmúlta a rendes katonai jövedelmeket, de az uralkodó még így is szánt forrást a tudományokra.[8] 6. Minden kormányzati ügy az ő kezén ment keresztül.[9] 7. A legrettegettebb és egyben legszeretettebb uralkodó is volt.[10] 8. „[…] igen kevés kihágások estek, ’s általjában véve szent vólt a’ törvény […]”[11] 9. Egyetemet alapított, könyvgyűjteményt szervezett.[12] 9. Emberként „nagy szív-erényekkel nagy ész-tehetséggel” bírt.[13] Látható, hogy bár az értékelés pozitív, mégsem árnyalatlan. Corvin Jánosról röviden mindössze annyit ír e kötet,[14] hogy kénytelen volt a vereségbe támogatóival együtt belenyugodni. Hiszen vélhetőleg a 19. századi Mátyás-képbe nem fért bele egy törtvénytelen gyermek sűrű felemlítése, főként úgy, hogy ő nem jutott trónra, azaz hatalmi szempontból nem volt sikeres.

Varga Ottó tankönyvében ki is bújik a szög a zsákból, mivel a szerző saját erkölcsiségét vetíti vissza a múltba, amikor azt írja, „Csak egyetlen törvénytelen fia volt Mátyásnak: Korvin János [… Mátyás] reája óhajtotta volna szállítani azon Magyarországot, melyet ő állított meg a lejtőn […] De nagy érdemei sem tudták ezt átvinni: az erkölcsös nemzet vonakodott trónjára emelni Jánost.”[15]

Ekképpen tűnt el Corvin János a középiskolai tankönyvekből, és részben ennek köszönhetően szorult háttérbe személye és tevékenysége a tágabb értelemben vett köztudatban.

[1] Idézi: https://magyarnemzet.hu/belfold/azonositottak-corvin-janos-es-corvin-kristof-genetikai-adatait-9337811/

[2] Péczely József: A magyarok történetei. Debrecen, 1837. Második darab. 277-361.

[3] Uo. 336.

[4] Uo.

[5] Uo.

[6] Uo. 337.

[7] Uo. 339.

[8] Uo. 340.

[9] Uo. 345.

[10] Uo. 349.

[11] Uo.

[12] Uo. 352.

[13] Uo. 356.

[14] Uo. 364.

[15] Varga Ottó: A Magyarok történelme. Budapest, Franklin Társulat, 1886. 56. Kiemelés tőlem.