Szent István úgy gondolta, hogy ez az ország, ez a kultúra: hatalom, és a magyar nemzet érdemes arra, hogy minimum ezer évig erős hazát alkosson – hangsúlyozta augusztus 20-i ünnepi köszöntőjében intézetünk főigazgatója. Horváth-Lugossy Gábor kiemelte: az ezer éves államiság néha keresztté válik, amit minden generációnak viselnie kell.


Egy honfoglaláskori magyar temető feltárásáról szól új videósorozatunk következő része. Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatója előadásában a kiskunfélegyházi temető vizsgálatának példáján keresztül ismerteti, hogyan zajlik egy ilyen munka.


A sztyeppei lovasnépek kialakulásának kérdését járja körül új videósorozatunk első része. Régészeti Kutatóközpontunk kutatói előadásaikban a legújabb régészeti, köztük a magyarság eredetére vonatkozó eredményeket mutatják be. Az első videóban Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatójának előadását láthatják.


Az Árpád-házi királyok genetikai származásával kapcsolatos vizsgálatokat, III. Béla DNS-ének azonosítását Kásler Miklós professzor úr vetette fel először, a katolikus egyház részéről Erdő Péter bíboros úr pedig végig kiállt a kutatások mellett – nyilatkozta a Kossuth Rádió Gondolat-jel című műsorában Dr. Neparáczki Endre, intézetünk Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója, akit a legújabb eredményekről kérdeztek.


Intézetünk Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója nyilatkozott a Jó reggelt Magyarország! című műsorban.


Szabó Gáspár, világhírű kaszkadőr interjút adott intézetünknek.


Az Árpád-ház kihalása utáni időszakról, a kiskirályok koráról és az 1301 és 1310 közötti trónutódlási kérdésekről beszélt az M5-ön, a Tőkéczki és Takaró „Történelem és irodalom mindenkinek” című műsorában Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk vezetője és Ringer István kutatónk.


Neparáczki Endre, Archeogenetikai Kutatóközpontunk vezetője a Kolozsvári Rádiónak nyilatkozott.


Az Árpád-házi dinasztia DNS-ének meghatározásáról és hun-magyar kapcsolat realitásáról is kérdezték a Hit Rádió "Gyújtópont" című műsorában Neparáczki Endrét, Archeogenetikai Kutatóközpontunk vezetőjét.


A trianoni békediktátum aláírásának körülményeiről és az aláírók személyéről kérdezte a Kossuth Rádió "Az este - házigazda" című műsorban Babucs Zoltán kutatónk Vizi László Tamást, intézetünk tudományos főigazgató-helyettesét.