SIMON JÓZSEF, a Szegedi Tudományegyetem (University of Szeged) oktatója "Eredendő bűn vagy theodicea? A nem-létezés antropológiai dilemmái Bethlen Miklósnál (1708)" címmel tartotta meg előadását Intézetünk MAGYAR KERESZTÉNY GONDOLKODÓK AZ ÁRPÁD-KORTÓL NAPJAINKIG című tudományos konferenciáján. 

Mire Bethlen Miklós Önéletírásának Elöljáró beszédében a nem-létezés témájának szentelt 10. részhez ér, már igen nagy ívű gondolatmenetet vázolt fel előzetesen az ember társadalmi viselkedése, társadalmi nyelvhasználata és az ennek hátterében meghúzódó elmefilozófiai problémák tárgyalása során. 
Bethlen individuuma szenvedélyektől vezérelt reflektálatlan nyelvhasználóként próbálja önfenntartását megvalósítani embertársai között, és megfordítva: Bethlen társadalma a psziché reflektálatlan szintjén tárja az egyes ember elé normatív elvárásait és tiltásait. A 10. fejezetben az elmefilozófiai redukcióra hajló Bethlen kísérletet tesz annak a kérdésnek a bemutatására, hogy a nem-létezés, a semmi tekinthető-e antropológiai mozzanatnak. Minthogy Bethlen meggyőződése szerint 1) a semminek nem adható meg a tökéletes létező negációjaként elgondolt metafizikai tartalma, viszont 2) a semmi legfeljebb tartalom nélküli határfogalomként lép elő az elme ama operációjában, melynek során végtelen módon képes osztani bármely mentális egységet, így az antropológiai semmi-fogalom filozófiai szempontból kezelhetetlennek tűnik. Ezzel Bethlen egyfelől eltávolodik a negyedi elmélkedés Descartes-jának platonizáló tendenciájától, másfelől a semmi antropológiai mozzanatát az eredendő bűn teológiai koncepciójában lokalizálja. Az előadás tézise szerint ez bizonyos feszültséget okoz az Elöljáró beszéd már téziseire vonatkozóan.