Régészeti kamarakiállítás nyílt a Magyarságkutató Intézetben „Múltunk feltárása – Abasártól Mongóliáig” címmel, amelyen az intézet a 2019 és 2022 között, önállóan és társintézményekkel együttműködésben végzett régészeti feltárásainak – ebben a formában elsőként közzétett - eredményeit ismerhetik meg a látogatók. 

Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke nyitóbeszédében elmondta: „A Magyarságkutató Intézet azért jött létre, hogy mindazokat a tudományágakat fogja össze, amelyek a magyarság eredetével, történelmével, hagyományaival, kultúráival, tehát az identitást képző tényezőkkel foglalkozik. A régészet egy nagyon lényeges diszciplína, mert azokat a tárgyi emlékeket gyűjti össze, amelyeket őseink használtak, rámutatnak az életformára, nagyon sok vonatkozásban arra, hogyan látták a világot, és olyan ismereteket közvetítenek, amelyeket semmi más nem pótol. A jelenlegi kiállításnak a célja, hogy megmutassa az érdeklődőknek, mi az, ami a magyar identitás vizsgálatában lényeges.”

A Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója, dr. Horváth Ciprián összefoglalta a régészeti ásatások eredményeinek jelentőségét és kitért azokra a területekre is, ahol 2019-től kutatómunka zajlott. 

A kiállításon többek között megtekinthetők az Abasár, Bolt-tető régészeti lelőhelyén, Aba Sámuel egykori monostorának területén feltárt régészeti leletek, liturgikus tárgyak, a Kiskunfélegyháza mellett található Terjék-tanyán található homokdombon feltárt honfoglalás kori temető leletanyaga, valamint a Tázlár-templomdomb Árpád- és középkori leleteinek egy része. A négy év kutatásainak leleteiből összeállított tárlat mellett az ásatások eredményei posztereken és digitális médiatartalom formájában is láthatók. Ugyancsak helyet kapott a III. Béla koponyája alapján készült hitelesített arcrekonstrukció, valamint a Szent Korona másolata is.

A kiállítás 2023.10.31-ig, munkanapokon 12:00-16:00-ig látogatható a Magyarságkutató Intézet (1062 Budapest, Andrássy út 64.) földszinti kiállítótermében.

Múltunk feltárása