Mi a fő kérdés? Az, vajon mi dolguk van vagy lehet a nyelvstratégáknak a nyelvjárások vonatkozásában. Kétféle válasz lehetséges. Egyrészt az, hogy nincs dolguk. Ebben az esetben nincs teendő sem. Másrészt az a lehetséges válasz, hogy van dolguk, mégpedig – mert veszélyeztetett helyzetű nyelvváltozatokról van szó – a nyelvjárások továbbélésének a segítése. Egészen pontosan s aktualizálva: a regionális beszélők támogatása abban, hogy megtartsák nyelvjárásukat. De gondolhatunk bizonyos nyelvjárások revitalizációjának a megkísérlésére is (a moldvai magyar nyelvhasználatra gondolok). Véleményem az, hogy a tudományos szempontból adható felelős válasz igenlő. (Zárójelben: több alkotmány szövegében van szó a nyelvjárások védelméről, megőrzésük, támogatásuk szükségéről, pl. a német, a lengyel, a finn és az észt alkotmányban.) Ez esetben viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy összetett, szerteágazó feladathalmaz vár ránk. Hatékony stratégia kidolgozása csak akkor remélhető, ha nem veszünk el a részletekben. Ha különbséget tudunk tenni sürgős és kevésbé sürgős, fontos és kevésbé fontos teendők között. Ha nem kergetünk hamis illúziókat, hanem a szigorú tények ismeretében alakítjuk ki a cselekvési programot. Számot vetve azzal, hogy többnyire rajtunk kívül álló tényezők szabják meg mozgásterünket.

Kiss Jenő
professor emeritus