A Hunyadi-család azonosításáról, valamint az elmúlt 10 év archeogenetikai kutatásairól is nyilatkozott a Trend fm-nek Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatója.


Bethlen István politikusi nagysága alapvetően abban áll, hogy egy több rétegű stabilizációt tudott véghez vinni a Magyar Királyságban – nyilatkozta Raffay Ernő. Babucs Zoltán az adásban kiemelte: a pénzügyi stabilizációt követően, nagy hadügyi reformokat vezettek be a Bethlen-kormány alatt. Történész kutatóink az “Ez itt a kérdés” műsor vendégei voltak.


Most lehetőségünk van arra, hogy a Corvin Jánosból és Corvin Kristófból kivont DNS alapján, a székesfehérvári osszáriumban lévő csontok közül azonosítsuk Mátyás királyt - nyilatkozta a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország!" című adásában Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatója.


Történelmi esemény, hogy az Árpád-házi királyaink mellett Hunyadi Mátyás azonosítása is lehetségessé vált - emelte ki az M5 "Librettó" című műsorában Horváth-Lugossy Gábor. Főigazgatónk emlékeztetett: Kásler Miklós professzor 2012-ben kezdett kutatásának köszönhetően sikerült III. Béla Árpád-házi király DNS profilját meghatározni. Ezzel megkezdődtek királyaink genetikai azonosításai.


Corvin János és Corvin Kristóf csontmintáinak segítségével, Mátyàs királyt is azonosítani lehet majd székesfehèrvàri osszáriumban, amelynek munkálatait idén megkezdjük - hangsúlyozta a Pesti tv adásában Régészeti Kutatóközpontunk igazgatója. Makoldi Miklós kiemelte azt is: ebben az évben folytatódik az abasári feltárás, ahol Aba Sámuel leszármazottai nyugszanak és valószínűséggel magát a királyt is ezen a helyen temették el.


A pozsonyi csata c.film apropóján, a magyar történelmi filmek helyzetéről kérdezték az M5 híradójában Köő Artúr kutatónkat és Baltavári Tamás filmrendezőt.


A pozsonyi csata című film teljesen alkalmas arra, hogy a történelmi esemény iránt felkeltse a fiatalok érdeklődését – hangsúlyozta a "Mítosz és valóság – avagy a hőstelenítésről" című rendhagyó Civil Akadémia online kerekasztal-beszélgetésén Köő Artúr kutatónk. Baltavári Tamás filmrendező az eseményen úgy fogalmazott: igyekszünk ezzel a filmmel is a nemzettudatot építeni.


Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter erőfeszítéseinek és kulturdiplomáciai sikerének eredménye az a történelmi esemény, hogy feltárhattuk a lepoglavai sírt – emelte ki az M5 „Ez itt a kérdés” című adásában Vizi László Tamás, Intézetünk tudományos főigazgató-helyettese. Makoldi Miklós, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatója a feltárásól úgy fogalmazott: Corvin János és Corvin Kristóf csontjai szinte hiánytalanul kerültek elő a sírból. Neparáczki Endre, Archeogenetikai Kutatóközpontunk igazgatója az adásban kiemelte, hogy eddig Magyarországon egyedülálló, úgynevezett újgenerációs szekvenálási módszerrel sikerült mintát venni a csontokból.


Corvin János és Corvin Kristóf csontmaradványaiból nagyon jó DNS-mintát sikerült kinyerni és az előzetes vizsgálatok eredményeit heteken belül nyilvánosságra hozzuk – hangsúlyozta a Kolozsvári Rádiónak a Hunyadi-család azonosításáról Neparáczki Endre, Archeogenetikai Kutatóközpontunk igazgatója.


A CIA a szovjet titkosszolgálattal közösen hoztak létre cégeket a nyugati megszállási övezetekben a 2. világháború után – emelte ki az M5 Fülszöveg című műsorában Borvendég Zsuzsanna kutatónk, aki elmondta azt is: az USA áttételesen finanszírozta a keleti blokk szovjetizálását.