Július 24-én 15:50-től az M5 csatorna „Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek” című műsorában A huszár, mint Hungaricum témakörében kérdezik Babucs Zoltán kutatónkat, a Történeti Kutatóközpont munkatársát.


Július 18-án a székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalma rendezvény keretén belül tart történelmi tánc,- és hadibemutatót a Sashalmi-Fekete Tamás, Intézetünk Történelmi Kutatóközpontjának munkatársa által vezetett Arany Griff Rend hagyományőrző egyesület.


Július 17-én Hódmezővásárhelyen kerül sor a Hód-tavi csata emléknapi rendezvényen belül szerveződő „Nomadizmus” workshopra, melynek előadója lesz Teiszler Éva és Kovács Attila, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa is.


Július 16-18. között a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon Sashalmi-Fekete Tamás, a Történeti Kutatóközpont munkatársa által vezetett Arany Griff Rend történelmi táncbemutatóval, táncházzal és hadi bemutatóval szórakoztatja a rendezvény gyermekrésztvevőit.


Július 16-án helyi idő szerint 19:00-től a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban tartja meg könyvbemutatóval egybekötött, „A magyar feltámadás hajnalhasadása” – országgyarapítás 1938–1941 között című előadását Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa.


Július 16-án 14:30-tól Dr. Vizi László Tamás, Intézetünk tudományos főigazgató-helyettese „Vita a Bánság hovatartozásáról a párizsi békekonferencián” címmel tartja meg előadását Temesváron, a Szent György Lovagrend XXVII. Dr. Bárdos István Nyári Egyetemén.