Nyolcvan évvel ezelőtt, 1938–1940-ben Magyarország változóban volt. A békés területi revíziókkal letörni látszódtak Trianon bilincsei, ugyanakkor a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédsága és egyre növekvő európai befolyása, majd a kirobbanó második világháború egyre jobban veszélyeztette a magyar önállóságot.

A békés területi revízióknak köszönhetően ebben a három évben három alkalommal tért vissza nagyobb terület az anyaországhoz, amelyek lakossága döntően magyar volt ugyan, de százezres nagyságrendben lettek Magyarország állampolgárai más nemzetiségű személyek, akiket az állam széles körű nyelvi, közigazgatási, oktatási jogokat biztosítva fogadott. Ez a korszak a kávézók, a magyar filmek aranykora, amikor a Szent István-emlékév és az Eucharisztikus Világkongresszus alatt a magyarság bebizonyította, hogy ragaszkodik keresztény gyökereihez. Ugyanakkor megszületett az első két zsidótörvény, és érezhetően növekedett az antiszemitizmus; a vidéki társadalom problémái pedig még mindig megoldásra vártak.

A világháború veszélyeit a magyar társadalom még kevésbé érezte, a legtöbben hittek abban, hogy a Nagy Háború pusztításai annyira élénken élnek még az emlékezetben, hogy elkerülhető az újabb világégés.

Az indulatokat keltő, mellőzött vagy éppen ma is aktualitással bíró tanulmányok témájához értő kézzel nyúlnak a szerzők. A történészi munka szakmódszertanát szigorúan alkalmazva, források és kiterjedt szakirodalom alapján formálnak véleményt, és nem bújnak az objektivitás és értéksemlegesség álcája mögé. Ezáltal minden értelemben – a témákat és az értékítéleteket – tekintve is szakmailag megalapozott, részletes és árnyalt kép bontakozik ki a Horthy-korszakról a kötet lapjain.