Dr. Csókay András nyilatkozott a Magyarságkutató Intézetnek. Az idegsebész beszélt a magyar virtusról és a magyar kreativitásról. Kifejtette azt is, hogy miért veszélyes a hiszékenység.


A magyar őstörténelemhez kapcsolható leleteket mutattak be orosz régészek a Magyarságkutató Intézetben.


A Trianon utáni Magyarországról tartottak konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és két kutatója is felszólalt.


A Mátyás-templomban elhelyezett Árpád-házi csontvázak azonosításáról mutattak be új kötetet. A kutatás ötletadója és kezdeményezője az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatójaként Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt.


Prof. Dr. Horváth Jánosról, a Parlament legendás korelnökéről az M1 „Világ” című műsora készített összeállítást. A politikus szellemi támogatója volt a Magyarságkutató Intézetnek.


Mihályi Jeromos atya nyilatkozott a Magyarságkutató Intézetnek. A perjel interjújában kitért a Tihanyi Bencés Apátság történetére és I. András magyar király sírjára is.


Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok öttusázó a Magyarságkutató Intézetnek elmondta, mi volt az életében az a fordulat, ami után megnyerte a müncheni olimpiát. Kitért arra is, hogy miért nem ment ki külföldre, annak ellenére, hogy több országba is hívták edzőnek.


Kassai Lajos lovasíjász a Magyarságkutató Intézetnek arról beszélt, hogyan lehet a fiatalok érdeklődését felkelteni hagyományaink iránt.


Identitásról, a magyarság és a kereszténység kapcsolatáról és az ezer éves egyházmegyéről beszélt Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a Magyarságkutató Intézetnek.


Az „Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig” című tárlat még egy hétig: december 1-ig látogatható a Magyar Természettudományi Múzeumban.