A Szent László falképciklus művészettörténeti kutatásának egyik legismertebb művészettörténésze azt az 1068. évi ismert a történelmi eseményként vizsgálta, amely a besenyők, úzok elleni kerlési csata emlékeként szájhagyomány útján terjedt el az országban. Az ütközet legendás elemeként tartjuk számon azt a mozzanatot, amelynek során Szent László megment egy pogány harcos által elrabolt (elszöktetett) leányt.

Ez a kezdetben profán jellegű téma Szent László király 1192-ben történt szentté avatása után szakralizálódott, és így átértelmezve kapott helyet vizuális elbeszélés formájában az Európában általánosan tisztelt szentek mártírtörténetei és bibliai témájú falfestmények között a 13. és a 15. században épült templomokban. A középkori magyar művészet egyik legismertebb témájává vált kerlési históriát több jelenetből álló falképciklusokban festették meg a Magyar Királyság egész területén. A Szent László- legenda falképein, és más képzőművészeti ábrázolásokban megjelenített sokrétű ikonográfiai variánsok között több olyan akad, amelyekben – az elbeszélés alaprétegéhez képest – újabban felismert képi motívumok művészettörténeti elemzése vált lehetővé. Ikonográfiai elemzésre kerül többek között a Magyar Anjou Legendárium, a gelencei Szent Imre templom, a bögözi és a homoródkarácsonyfalvi református, a kilyéni és a székelyderzsi unitárius templom nemrég restaurált falképsorozata.