A MEGSZÁLLÓK NAPONTA GYALÁZTÁK MEG TERMÉSZETES ERKÖLCSEIKBEN AZ ITT ÉLŐ EMBEREKET, HURCOLTÁK EL HONFITÁRSAINK SZÁZEZREIT KÉNYSZERMUNKÁRA, BÖRTÖNÖZTEK BE ÉS FÉLEMLÍTETTEK MEG MINDENKIT

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese nyitotta meg a fővédnöksége alatt megrendezett „Rendszerváltások a 20. századi Magyarországon” című tudományos konferenciánkat. Az előadások szöveges összefoglalója és videói hamarosan feltöltésre kerülnek oldalainkra. Az Alábbiakban Miniszterhelyettes Úr köszöntőjét közöljük:

Tisztelt Konferencia, kedves Hallgatóság!

Szeretettel köszöntöm a huszadik századi rendszerváltásokról szóló szakmai tanácskozás előadóit és az érdeklődőket! „AKI NYUGODT ÉLETET AKAR ÉLNI, AZ ROSSZUL TETTE, HOGY A XX. SZÁZADBAN SZÜLETETT.” – mondta Lev Davidovics Bronstein, akire az illegalitásban a Trockij álnevet aggatták bolsevik párttársai. Ha valaki, ő biztosan tudta, miről beszél, hiszen a világtörténelem legnagyobb felforgatóinak zsoldjában kezdte meg kiépíteni az első totális állam terrorgépezetét. A Szovjetunió létrejöttekor még nem lehetett tudni, hogy nem az első világégés okozta sokk fogja alapvetően meghatározni a huszadik század világát, hanem a nagyhatalmi átrendeződés és a régi világrend végzetes meggyengülése következtében erőre kapó szélsőséges ideológiák, amelyeket Magyarország a lehető legközelebbről volt kénytelen megtapasztalni.

Soha korábban nem történt meg, hogy röpke nyolc évtized alatt Magyarország annyi sorsfordító és a nemzet megmaradása szempontjából rendkívül kritikus történelmi eseményt vészelt volna át, mint a rövid huszadik században, 1918 és 1990 között. Elsődleges bűnbakjai lettünk egy olyan kataklizmának, amelynek kirobbantásában – nemzeti szuverenitásunk hiánya miatt – csak korlátozott felelősség terhelhetett volna minket, a büntetés mégis felért egy halálos ítélettel. Egy végzetesen megcsonkított országban kellett új hazát építeni, miközben a visszanyert önrendelkezésünket fokozatosan szűkítette le két emberellenes diktatúra kiépülése a közvetlen környezetünkben. Újra két pogány közé szorult hazánk.

A második világháború következményei, az egymást követő két idegen megszállás ismét hosszú időre véget vetett nemzeti szuverenitásunknak és a magyarság önépítésének. Hagyományainktól és történelmi gyökereinktől teljesen idegen berendezkedést erőszakoltak ránk. A megszállók naponta gyalázták meg természetes erkölcseikben az itt élő embereket, hurcolták el honfitársaink százezreit kényszermunkára, börtönöztek be és félemlítettek meg mindenkit, aki nem volt hajlandó feltétel nélkül behódolni. Hosszú ideig tartott a megaláztatás és eközben majdnem a nemzethalál küszöbére sodródtunk. Szerencsére azonban volt mibe kapaszkodnunk: 

ÉVEZREDES ÁLLAMISÁGUNK, KERESZTÉNY GYÖKEREINK ÉS TÖRTÉNELMI NAGYJAINK PÉLDÁJA ADTA AZ ERŐT A FIATALSÁGNAK, HOGY 1956 OKTÓBERÉBEN SZEMBESZÁLLJANAK A VÉGTELEN TÚLERŐVEL. 

Szabadságharcunk – mint annyiszor korábban – elbukott ugyan, de a lelkekben titokban őrzött láng nem aludt ki többé soha. 1956 erkölcsi talapzatán születhetett meg 1990-ben a polgári demokrácia Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET A MAI NAPON ARRA VÁLLALKOZOTT, HOGY TÜKRÖT TART ELÉNK. 

Ebben a tükörben önmagunkat szemlélhetjük, hiszen nem adtunk mindig megfelelő választ a történelmi kihívásokra a mögöttünk hagyott vérzivataros évszázadban sem, a következmények pedig rendkívül súlyosak voltak. A végső mérleg megvonása nehéz, és nem csoda, hogy súlyos vitákat gerjeszt történészi és közéleti körökben egyaránt. Áthidalhatatlannak tetsző árkok húzódnak közelmúltunk értelmezési keretei között, és továbbra sem körvonalazódik az esélye egy közös nemzeti minimum kialakításának. Pedig, ha valamikor, most igencsak nagy szükség lenne rá. A világhatalmi egyensúly újra felbomlóban van, szomszédunkban háború dúl, gazdasági és társadalmi válság sújtja az Európai Unió tagállamait. Egy újabb történelmi krízis bontakozik ki a szemünk előtt, és ma még nem sejtjük, meddig fog eszkalálódni a helyzet. 

SORSFORDÍTÓ IDŐK JÖHETNEK, ÉS MAGYARORSZÁGNAK NAGYHATALMI JÁTSZMÁK ERŐTERÉBEN KELL EGYENSÚLYOZNIA. VÉGZETES DÖNTÉSEK, VÉGZETES KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHATNAK ÚJRA.

A mai konferencián előadó történészek felelőssége éppen ezért túlmutat a történeti emlékezet megőrzésén, a nemzeti identitás megerősítésén. A huszadik században átélt tragédiák, a rájuk adott válaszok és a tapasztalatokon alapuló túlélési stratégiák irányt mutathatnak a ma politikusának is. John Lukács szavaival élve: „előrefele élünk, de csak hátrafele tudunk gondolkodni.”
Kívánok hát eredményes tanácskozást Mindannyiuknak abban a reményben, hogy a mai nappal is közelebb kerülünk a közös nemzeti emlékezet és történelmi tudat megalapozásához.

Vargha Tamás

A Magyarságkutató Intézet köszöni Államtitkár Úr fővédnökségét és a konferencia köszöntőjeként elmondott megnyitó gondolatait.