Az utolsó békeidők Magyarországon

December 6-án nyílt meg a „Magyar Világ 1938-1940” című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat a Magyarságkutató Intézet és a Kodolányi János Egyetem szervezésében jött létre. A kurátor Dr. Nyári Gábor, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.

Trianon után Magyarországot életképtelen állapotba hozták, de az ország brutális szellemi és fizikai választ adott: életben maradt, sőt kultúrája olyan mértékben virágzott, mint azelőtt soha – nyitotta meg Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Világ 1938–1940 című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely a Magyarságkutató Intézet és a Kodolányi János Egyetem szervezésében jött létre. A tárlat Magyarország második világháború előtti utolsó békeéveinek társadalmát, eseményeit mutatja be.

Kásler Miklós a megnyitón úgy fogalmazott: ebben az időszakban az emberek érezték a fejlődést, ugyanakkor a veszélyeknek a szavakban nem megfogható jelenlétét is. Úgy látja: nem baj az, ha a mai ember megérti, milyen volt ez az időszak.

Dr. Horváth-Lugossy Gábor, az MKI főigazgatója, Prof. Dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere, Varga Benedek, az MNM főigazgatója, Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora. (b-j)

Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója beszédében kiemelte: büszke arra, hogy az intézet megalakulásának első évében már ilyen kiállítás szervezésében vehet részt, hozzátette ugyanakkor, hogy előkészületben van már a második tárlat is. Horváth-Lugossy Gábor reményét fejezte ki, hogy minél több fiatal ellátogat majd a mostani kiállításra.

Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora úgy látja: kevés korszaka van a magyar történelemnek, amiben olyan sok tudatos torzítás van, mint a két világháború közötti időszak. Hangsúlyozta: az a cél, hogy a fiatal generációk, élménnyel gazdagodva, utánaolvassanak ennek a korszaknak.

Nyári Gábor, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa és a kiállítás kurátora szerint Magyarország szempontjából ezek az évek ténylegesen békésnek számítottak. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tárlat nem feledkezik meg ennek a korszaknak az árnyoldalairól sem, például a parasztság megoldatlan helyzetéről. A kutató hozzátette: igyekeztek nagyon interaktívra építeni a tárlatot, hogy meglegyen a látogatóknak az időutazás-élményük.

Honlap: http://magyarvilagkiallitas.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/magyarvilagkiallitas/
Instagram: https://www.instagram.com/magyarvilagkiallitas/