Magyar Nemzet – Aba Sámuel nyughelye – Makoldi Miklós

Az ezer éves abasári egykori királyi központ lehetséges feltárásáról és Aba Sámuel, Magyarország első választott királyának sírjáról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Makoldi Miklós, intézetünk Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója.


– Az 1041–1044 között uralkodó harmadik királyunk családi központja és végső nyughelye tehát itt van előttünk Abasáron. Most omladozó romokat, egy rozoga védőtetőt és egy lepusztult szocreál művelődési ház egykor talán szebb napokat élt épületét látom a helyszínen. Méltatlan ez a helyszín most. Pedig egykoron királyi központ volt. Mi tehát a terv? Mi a cél Abasáron?

– A Magyarságkutató Intézet pontosan az ilyen paradox helyzetek miatt jött létre. Hogy lehet az, hogy harmadik királyunk központja, majd végső nyughelye ennyire méltatlan körülmények között, félig feltárva ugyan, de láthatóan csak néhány százezer forintból megoldott „védőtető” alatt pusztul folyamatosan? Nem hagyhatjuk ezt. A Magyarságkutató Intézet feladata és célja, hogy ezt a területet feltárja, bemutathatóvá és látogathatóvá tegye, annak érdekében, hogy a Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított terület méltó módon mutathassa be egykori királyunk székhelyének maradványait.

Makoldi Miklós

A teljes interjút a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el.