Togril Kán téli palotájának történelmi helyszínen jártunk

Ebben a palotában kötött szerződést a fiatal Temüdzsin (a későbbi Dzsingisz Kán) Mongólia akkori legnagyobb urával, a kereitek uralkodójával, Togril Kánnal 1200 körül. A régészeti helyszínek feltárásából, a hagyományok újraáleszéséből is látható vált számunkra, hogy Mongólia is egyre nagyobb hangsúlyt fektet történelmének kutatására, nemzeti identitásának erősítésére.

Togril Kán téli palotájában kötött szövetséget Dzsingisz Kánnal – a hamarosan feltárásra kerülő történelmi helyszínen jártunk.

A COVID-járvány miatt Dél-Korea beszüntette a légi forgalmat Ulánbátor és Szöul között hazautazásunk reggelén, így nem szállhatott fel repülőgépünk. Mongóliai utazásunk emiatt hosszabbra nyúlt, de a nagykövetség segítségével hasznosan töltöttük el ezt az időt is. Pénteki napunk első útja Togril Kán téli palotájához vezetett, amelynek kutatása a tervek szerint idén elkezdődik, és hamarosan látogathatóvá válik.

Tooril Ong Kán téli palotájában

Ebben a palotában kötött szerződést a fiatal Temüdzsin (a későbbi Dzsingisz Kán) Mongólia akkori legnagyobb urával, a kereitek uralkodójával, Togril Kánnal 1200 körül. Ezután együtt győzték le a tatárokat és egyesítették Mongólia törzseit, ennek ellenére később viszonyuk mégis megromlott Temüdzsin nagy kánná választása után.

A téli palota Mongólia egyik kiemelkedő történelmi helyszíne.

A jelenleg feltáratlan palota területén még mindig jól látszanak a 800 éves téglapadlók és erődítések. Sőt, a felszínen megtalálhatók eredeti kerámia- és tetőcserép-töredékek is, melyeken jól látszik a hajdani készítésük során alkalmazott textil lenyomatos technológia. Erdélyi Istán erre a technikára mongol expedíciói során már felhívta a figyelmet az 1960-as években.

Tetőcserép töredékek és téglapadló

Utunkat folytatva meglátogattunk egy helyi lovasíjász hagyományőrző tábort, a szombati napon pedig a legnagyobb ázsiai hun temető helyszínén, Noin Ul-ban jártunk, vasárnap pedig visszatértünk a Belch-i ásatáshoz, ahol most éppen a feltárás alatt lévő hun kurgán kőpakolását bontják a régészek.

A régészeti helyszínek feltárásából, a hagyományok újraéleszéséből is látható vált számunkra, hogy Mongólia is egyre nagyobb hangsúlyt fektet történelmének kutatására, nemzeti identitásának erősítésére.