TISZTELJÉTEK A KÖZKATONÁKAT!

Tiszt vagyok... ha lát a közlegénység, 
Tisztelkedve megyen el mellettem; 
Én pirúlok, gondolván magamban: 

Nincs igazság, nincs igazság ebben. 
Nekünk kéne köszönteni őket, 
Mert minálunk sokkal többet érnek. - 
Tiszteljétek a közkatonákat, 
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. 
Velök állunk a csaták tüzében, 
De mi tudjuk, hogy miért csatázunk, 
Mert van, ami győzelemre buzdít, 
Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk, 
S von előre csábitó varázsa 
A dicsőség ragyogó szemének. - 
Tiszteljétek a közkatonákat, 
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. 
Ők az elvet hirből sem ismérik, 
És a haza? kemény mostohájok, 
Izzadásuk díjában nekik csak 
Kenyeret vet s rongyokat dob rájok, 
S zászlajához hogyha odaállnak, 
Nyomorért csak új nyomort cserélnek. - 
Tiszteljétek a közkatonákat, 
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. 
S mit tudják ők, mi az a dicsőség? 
S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? 
Nincsen lap a történet könyvében, 
Ahol nevök följegyezve lenne. 
Ki is győzné mind fölírni, akik 
Tömegestül el-elvérezének? - 
Tiszteljétek a közkatonákat, 
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. 
Ha megtérnek csonkán a csatákból, 
Koldusbotot ád a haza nékik, 
S ha elesnek, a felejtés árja 
Foly sírjukon s neveiken végig. 
És ők mégis nekimennek bátran 
Az ellenség kardjának, tüzének! - 
Tiszteljétek a közkatonákat, 
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

 
Debrecen, 1848. október - november
Petőfi Sándor