Stein Márk Aurél (1862. november 26. – 1943. október 26.) magyar származású, később brit állampolgárságú régész, elsősorban belső-ázsiai kutatásairól és régészeti felfedezéseiről ismert; emellett néprajzkutató, földrajztudós, nyelvész és földmérő is volt.

A magyar keletkutatás kiemelkedő alakjának, Kőrösi Csoma Sándornak példáját követve figyelt fel Belső-Ázsia múltjának megoldatlan rejtelmeire. Emellett Széchenyi Béla távol-keleti expedíciójának egyik résztvevője, Lóczy Lajos geográfus volt rá hatással, aki felhívta Stein figyelmét Dunhuangra, életművének későbbi csúcsára. A Kelet iránti érdeklődése annak köszönhető, hogy a magyarság bölcsőjének tekintette: a magyarság eredetét pedig nem tudományos problémaként szemlélte, hanem a nép létéhez szervesen kapcsolódó tényezőként. Az eredettudatot a nemzettudat egyik meghatározó elemének, az egyik legfontosabb megtartó és erőt adó tényezőnek. Jellemző gondolkodására, hogy a Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadását az Indiába került fehér hunokról tartotta („A fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése”).

Stein Márk Aurél egy Budapesten élő izraelita házaspártól, Stein Náthántól és Hirschler Annától született. Szülei és nővére megőrizték vallásukat, de Aurél és fivére, Ernst Eduard evangélikusok lettek. A család németül és magyarul beszélt, Stein katolikus és evangélikus gimnáziumokba járt Budapesten, ahol görög, latin, francia és angol nyelvet tanult, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztérium ösztöndíjával a bécsi, lipcsei és tübingeni egyetemekre ment továbbtanulni. Szanszkrit és perzsa nyelvekből szerzett diplomát, és 1883-ban szerzett PhD fokozatot Tübingenben.

1884-ben Angliába ment, hogy keleti nyelveket és régészetet tanuljon. 1886-ban a bécsi orientalista kongresszuson találkozott Rudolf Hoernlé indológus-filológussal, s tőle hallott egy Bakhshaliban (Peshawar) felfedezett ősi matematikai kéziratról. 1887-ben Stein Indiába ment, ahol a Punjab University hivatalvezetője lett. Később, 1888-1899 között a Lahore-i Oriental College igazgatója volt. Ez idő alatt az ő felügyelete alatt létrehozták a Raghunath Temple szanszkrit kézirattárát Dzsammuban, amely 5000 ritka kéziratot őriz.

Steinre komoly hatást gyakorolt Sven Hedin 1898-as műve, a Through Asia (Ázsián keresztül). 1898 júniusában Hoernle segítségét és együttműködését kérte közép-ázsiai régiségek felkutatására és tanulmányozására. Hoernle lelkes volt, mert addigra már megfejtette a Bower-kéziratot és a Weber-kéziratot, melyekről megállapította, hogy ezek a legrégebbi ismert nyírfakéreg- és papírkéziratok az ókori Indiáról; több műtárgyat és kéziratot kapott, de kétségei támadtak ezek hitelességével kapcsolatban, s aggodalmai, kérdései támadtak felfedezésük, feltárásuk körülményeit illetően. Azt javasolta Steinnek, hogy készítsen egy expedíciós tervezetet, és nyújtsa be Pandzsáb és India kormányának. Stein egy hónapon belül javaslattervezetet küldött Hoernlének, aki megvitatta ezt Pandzsáb (brit India) kormányzó hadnagyával, s ő örömmel fogadta. Stein ezután teljes javaslatot nyújtott be Közép-Ázsia régiségeinek feltárására, feltérképezésére és tanulmányozására Hoernle ajánlásai szerint, aki személyesen nyújtott be petíciót Pandzsáb és India kormányához, lobbizva a gyors jóváhagyásért. 1899 januárjában Stein megkapta a hivatalos jóváhagyást és a pénzbeli támogatást első expedíciójához. Ezt követően jóváhagyást és támogatást kapott további expedíciókhoz a kínai Turkesztánba, Tibetbe és Közép-Ázsia további területeire, melyek iránt az oroszok és a németek is érdeklődtek. Híres expedícióit a pandzsábi kormány és a brit indiai kormány pénzügyi támogatásával valósította meg.

Stein négy nagy expedíciót tett Közép-Ázsiába 1900–1901, 1906–1908, 1913–1916 között és 1930-ban. Az 1900–1901 közötti első útja során az egyik jelentős lelete Dandan Oilik Taklamakan-sivatagi oázisa volt, ahol számos emléket sikerült feltárnia. Harmadik expedíciója során 1913–1916-ban Khara-Khotoban ásott. Később felfedezte a Pamírt, megkeresve a mára elveszett Kőtorony helyét, amelyet a 2. században Ptolemaiosz a Selyemút felezőjeként jelölt meg. Ezeknek az utaknak a gyűjtőmunkájából származnak azok a dokumentumok (kínai, tibeti és tangut kéziratok, prakrit fatáblák, valamint khotáni, ujgur, szogd és kelet-török nyelvű dokumentumok), melyek a British Library Stein gyűjteményét alkotják. Stein a Tarim-medence korábban elveszett kéziratait fedezte fel Miranban és más oázisvárosokban, és számos régészeti lelőhelyet rögzített, különösen Iránban és Beludzsisztánban.

Stein legnagyobb felfedezését a Mogao-barlangban, más néven „Az Ezer Buddha barlangjaiban” tette Dunhuang közelében 1907-ben. Itt fedezte fel a Gyémánt Szútra nyomtatott példányát, a világ legrégebbi nyomtatott szövegét, amely 868-ból származik. 40 000 másik tekerccsel együtt 24 doboz kéziratot és 4 doboz festményt és relikviát vitt el. Erőfeszítéseiért lovaggá ütötték. Dunhuang barlangjaiból vásárolt könyv- és kéziratgyűjteménye fontos Közép-Ázsia történetének, valamint a buddhizmus művészetének és irodalmának tanulmányozása szempontjából.

Amikor a közép-ázsiai hosszú utazásai után pihent, ideje nagy részét egy sátorban töltötte a Mohand Marg nevű alpesi réten, amely a Sind-völgy torkolatánál fekszik. 2017. szeptember 14-én emlékkövet állítottak Mohand Margban, ahol Stein korábban sátrazott.

A negyedik közép-ázsiai expedíció kudarccal végződött. Stein nem tett közzé beszámolót, de más források írtak a brit és amerikai érdekeltségek versengéséről Kínában, a harvardi Fogg’s Museum és a British Museum közötti rivalizációról.

Számos kitüntetésben részesült, és számos kötetet írt expedícióiról és felfedezéseiről, ezeket angol és magyar nyelven publikálta.

Magyarországi kapcsolatait megtartotta. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották, a székfoglaló beszéd témája, a fehér hunok történelme később is foglalkoztatta. 1912-ben magyar és török törzsek vándorlásának történetét kutatta. Kutatásai középpontjában a civilizációk kölcsönhatása állt: Európát és Iránt, Indiát, Kínát (Ázsiát) egy kulturális egységként kezelte, melyek találkozópontjának a Selyemutat tartotta. Teljes családi levelezését, több ezer kötetes könyvtárát, összefoglaló munkáit, kéziratait a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. A páratlan értékű – főleg keletkutatással foglalkozó gyűjteményt – 6000 fotográfia és 1400 db. tudománytörténeti jelentőségű levelezés teszi gazdagabbá.

1943-ban Afganisztánban, Kabulban halt meg, ahol a keresztény temetőben van a sírja.