Immár ötven esztendeje, 1972. december 10-én hunyt el a múlt század egyik legkiválóbb klasszika-filológusa, magyarságkutatója, aki nem csupán őstörténetünk forrásait vizsgálta, hanem egyúttal a bizánci–magyar kapcsolatoknak is kiváló ismerője volt.

Moravcsik Gyula evangélikus lelkészi családból származott, a középiskolát a Fasori Gimnáziumban végezte, bölcsészeti tanulmányait a Pázmány Péter Egyetemen (a mai ELTE elődje) abszolválta, ahol magyar–latin–görög szakos tanári diplomát szerzett. Az egyetem kiemelkedő szakkollégiuma, az Eötvös Collegium tagjaként már fiatalon megmutatkozott finom elemzőképessége, amelyet a későbbiekben forráskritikájában kamatoztatott. Doktori értekezését rendkívül fiatalon írta, témája: „A csodaszarvas mondája bizánci íróknál”, ennek az Egyetemes Philológiai Közlöny adott helyet.

Talán kevesen tudják, hogy Moravcsik Gyula az I. világháború idején hosszú időt, mintegy öt évet töltött orosz hadifogságban, ahonnan csak 1920-ban térhetett haza. Csodálatra méltó, hogy krasznojarszki és irkutszki rabsága idején oroszul, újgörögül és törökül is megtanult rabtársaitól. Még ebben az évben, 1920-ban a Mária Terézia Leánygimnáziumban kapott állást, majd 1923 és 1936 között az Eötvös Collegium tanáraként tevékenykedett, mindeközben 1924-től a középkori görög filológia egyetemi magántanára, elsősorban a magyar–bizánci építészet tárgykörére vonatkozóan. Ezt követően 1932-től a görög filológia címzetes nyilvános rendkívüli, majd 1936-tól nyilvános rendkívüli tanára lett az egyetemen. Mindeközben a bizantinológus oktató 1926–1927-ben a Római Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként tevékenykedett. Moravcsik Gyula tudományos munkásságára nagy hatással volt a bolgár és török jövevényszavakat kutató Gombocz Zoltán, aki őt a bizánci forrásokban előforduló magyar és török kifejezések kutatására ösztönözte, ugyanakkor szerzőnk a hun csodaszarvasmonda vizsgálatával és a bizánci magyar források elemzésével sem hagyott fel. Ebben az időben már több jelentős művet írt, csak hogy néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül: „Szent László leánya és a bizánci Pantokrator-monostor” (Budapest–Konstantinápoly, 1923), „Az onogurok történetéhez” (Budapest, 1930), „A magyar történet bizánci forrásai” (Budapest, 1934). Ez utóbbi azért is jelentős, mert a bizánci történeti források ábécérendben közölt kézikönyve.

Érdemeire való tekintettel 1934. május 11-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta Moravcsik Gyulát.

A bizantinológus kutató még ebben az évben, 1934-ben elindulhatott görögországi útjára, ahol 1935-ig tevékenykedett a Hariszeion-ösztöndíj támogatásával, mindemellett a napjainkban is működő Ókortudományi Társaság elnöke volt. 1935-ben jelent meg máig alapmunkának számító tanulmánya a magyar Szent Korona görög nyelvű feliratairól. Pillantsunk bele néhány gondolat erejéig ebbe az írásba, hogy lássuk, milyen nehéz dolga volt szerzőnknek, de mégis milyen alapos munkát végzett:

„A magyar Szent Korona tudományos vizsgálatát azonban rendkívül megnehezíti az a körülmény, hogy az csak kivételes alkalmakkor tekinthető meg és modern követelményeknek teljesen megfelelő fényképfelvételek és reprodukciók nem állnak rendelkezésünkre. Magam, minthogy az 1916. évi koronázás idején a világháború messzire sodort a hazai földtől s így nem volt alkalmam eredetiben látni a koronát, azt elsősorban azokon a régebbi fényképfelvételeken tanulmányoztam, amelyek annak egészéről és egyes részleteiről a Magyar Történeti Múzeum gyűjteményében találhatók, de tekintetbe vettem természetesen a korábbi publikációk rajzait és reprodukcióit is.”

Moravcsik Gyula: A magyar Szent Korona görög feliratai, Értekezések a Nyelv- és Széptudományi Osztály Köréből, Székfoglaló, felolvasta: 1935. május 6-án, Budapest, MTA, 1935, 8. o.

1942-ben és 1943-ban jelent meg a „Byzantinoturcica” két kötete, amely a fentiekben említett kutatásokhoz kapcsolódóan a bizánci forrásokban megjelenő magyar nevek tárát is tartalmazza. 1945. május 30-án Moravcsik Gyula a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. A későbbiekben nemzetközi hírnévre tett szert, számos külföldi akadémia külső tagjává választotta.

1949-ben látott napvilágot első kritikai szövegkiadása, Bíborbanszületett Konstantinnak (Kónstantinos Pophyrogennétos) a birodalom kormányzásáról írott értekezése (De administrando imperio). A szövegkiadásokhoz kapcsolódik az 1934-ben megkezdett munka folytatásának tekinthető, posztumusz megjelent szöveggyűjtemény: „Az Árpádkori magyar történet bizánci forrásai” (Budapest, 1984, 1988) címet viselő mű, amelyet tanítványai egészítettek ki és mind a mai napig a bizánci forráskutatás alapműve.

Moravcsik Gyula 1951 és – 1967 között tanszékvezető egyetemi tanárként oktatott és kutatott az immár 1950 szeptemberétől Eötvös Loránd Tudományegyetem nevet viselő felsőoktatási intézményben. Számos írása idegen nyelven látott napvilágot. (Például: „Die byzantinische Kultur und das mittelalterliche Ungarn” Berlin, 1955; „Studia Byzantina” Budapest–Amszterdam, 1967; „Byzantium and the Magyars” Budapest–Amszterdam, 1970.)

Neves kutatónk, a tanítványokat bemutató fotón jól látható Harmatta János professzor egykori szeretett tanárát így búcsúztatta:

„A hazai és nemzetközi elismerésnek e csillogó színfala mögött egy szerény tudósegyéniség hat évtizedes kitartó és következetes, fáradságos és önfeláldozó munkája tárul fel előttünk, amelynek kezdetei még az első világháború előtti időbe nyúlnak vissza. [...]

Most fájdalmas hiányt hagyva eltávozott körünkből. De még távozásában is kutatómunkájának nagybecsű alkotásával ajándékozta meg a magyar tudományt. Utolsó napjaiig dolgozott a magyar történet bizánci forrásainak kritikai szövegkiadásán és fordításán, s e nagy mű már csak a hű tanítványi kezek simító munkájára vár. S örökül hagyta ránk egész munkásságát, a magyar bizantinológiai kutatás alapvetését, amelyre építhet majd minden kutató, aki a magyar-bizánci történeti kapcsolatok tanulmányozásának fáradságos útján elindul.”

Harmatta János: Moravcsik Gyula, In: Magyar Tudomány 80 (1973) 683–685. o.

A szerző máig ható életműve előtt méltán hajtanak fejet napjaink diákjai, tanárai és tudósai egyaránt. Sokoldalúsága, szorgalma, kiváló eredményei révén diákok, tanárok, kutatók, egyszersmind a jövő generációjának magyarjai számára példaképünk lehet.