A mai évfordulón Babucs Zoltán, az MKI Történeti Kutatóközpontja ügyvivő szakértőjének írását közöljük.

1849. március 24-én beniczei és micsinyei Beniczky Lajos őrnagy „száguldó különítménye” váratlan támadásával ugrasztott szét egy császári hadoszlopot Losoncon, amelynek parancsnoka már azt jelentette herceg Alfred zu Windisch-Grätz tábornagynak, hogy katonáit a magyarok hatezer fővel rohanták le. Miután a császári-királyi hírszerzés sem állt a helyzet magaslatán, a fővezér azt sem tudta, honnan várhatja a magyarok küszöbön álló tavaszi ellentámadását, a losonci rajtaütés híre így végképp összezavarta.

Nem volt véletlen, hogy Görgei Artúr vezérőrnagy, a honvédsereg ideiglenes fővezére 1849. március 18-án Beniczky őrnagyot küldte előre 450 főnyi különítményével – ami a pozsonyi 15. honvédzászlóalj három századából, a Beniczky-féle önkéntes csapat két század vadászából, a Jánosi (Jánossy) Szilárd főhadnagy vezette 32 fős, felvidéki (10.) Vilmos- és jászkun (12.) Nádor-huszárok kombinált szakaszából, valamint a pozsonyi tüzérüteg két (máshol: három) darab hatfontos lövegéből állott – a Miskolc–Putnok–Rimaszombat menetvonalon, ugyanis Beniczky felső-magyarországi születésű lévén, kiváló helyismerettel bírt, akárcsak embereinek többsége. Görgei emlékirataiban erről a következőket olvashatjuk: „A Miskolcról az északi megyékbe küldött kis száguldó csapatomnak, mely eddigre a szlovák [az 1. kiadásban: tót] népfölkelést Eperjesről már elzavarta, meghagytam, hogy portyázásait elsősorban Komárom felé végezze. Ezzel egyrészt az Ipoly völgyében portyázó ellenséges harácsoló különítmények munkáját szándékoztam megszüntetni, másrészt jelentéktelen különítményem arcátlan csapongásaival azt akartam elhitetni az ellenséggel, hogy a különítmény nyomában nagyobb haderő közeledik, és Komárom várát akarja felszabadítani az ostromzár alól.” 

Beniczky elsőként birtokba akarta venni Losoncot, de a császáriak megelőzték, ugyanis az 1849. március 15-i és 17-i helyi gerillatámadás kivizsgálásra csapatokat rendeltek a városba. Kemény, téli időjárás volt 1849. március 24-én ezen a vidéken. Reggel 9-10 óra tájt masírozott be Balassagyarmat irányából Losoncra a 13. Wimpfen-sorgyalogezred egyik zászlóaljának 400 katonája Franz Zaitsek alezredes vezetésével. A város elöljárósága hódolattal fogadta a parancsnokot, s kérte a város megkímélésre. Zaitsek alezredes a magyar csapatokról érdeklődött, mire sietve közölték vele, hogy Görgei Mezőkövesden áll, s honvédek legközelebb Rimaszombatban vannak. Délelőtt 11-12 óra körül Besztercebányáról megérkezett zeneszóval Almássy Károly ezredes hadoszlopa, az 1. Civalart-ulánusezred 160 lovasa és két század (21.) Baumgarten-baka. Társzekereik a város közepén álltak, és megkezdődött a bekvártélyozás. A Wimpfen-zászlóalj parancsnoka előőrsöket állíttatott ki Rimaszombat és Fülek felé, így nyugodtan ebédhez láttak. A zord időjárás a magyaroknak kedvezett. A fehér köpenyt viselő huszárok a hófúvásos időben észrevétlenül közelítették meg és emelték ki a császári előőrsöket. A rajtaütés Osgyán felől, három irányból történt. A losonci harccselekményekről egy korabeli beszámoló festett érzékletes képet: „Egyszerre (…) két magyar huszár jelenik meg a piacon, s ezek után a Rimaszombatból vezető úton 31 vágtat be, végig futják a várost, pisztolyt sütnek, s kardjaikkal hadonásznak, s iszonyú lármával töltik be az utcákat... a császáriak részéről megfúvatott a riadó; de már ekkor minden késő vala. Egy huszárkáplár [Helyesen: őrmester], Döbrei [Helyesen: Debrődi] János, már másodszor jelent meg a piacon, midőn a császári gyalogság által elfoglalt vendégfogadó ablakából lövés történt, mely őt földre téríté. A zavar és rendetlenség közepette a császári parancsnok lóra kapott, és embereit rendezni akará. Végre a dzsidások egy része összeszedte magát, s támadást készült intézni a mindenfelé rohanó huszárok ellen; midőn ezek vezére, egy [fő]hadnagy, cselhez folyamodván, erős hangon ily vezényletet kiált németül: Huszárok! első osztály rohamra, második osztály ágyúfödözettel Indulj!... a császári katonaság erre megállapodott, s mivel a huszárokon legalább hatféle [sic!] egyenruha volt, valószínűnek látszék előttük, miképp azok nagy számmal lehetnek. S hozzá véve a huszárok támadási merényét, s az egész várost betölteni látszó robajokat, nem lehet csodálni, hogy amazok inkább védelmi, mint támadási helyzetbe tevék magukat. Ezen felől a fölkelő csapat részére egy hat fontos sugár-, s egy vetágyú érkezett, s egyik a »Magyar királyhoz« címzett gyógyszertárnál, másik a katolikus templomnál állíttaték föl, mit rögtön tüzelés követett. Egyik a vendéglő ablakaiból kilövödöző gyalogságot véve célba, másik a szemközt álló dzsidásokat kartácsolta. Végre mintegy 400 honvéd is megjelent Beniczky Lajos vezérlete alatt, s utcai csata volt kifejlendő, midőn a dzsidások ki nem állhatván a heves kartácsolást, visszavonulni kényteleníttettek. – Kik is az iker Losonc-Tugár város piacán röppentyűket bocsátanak de ez a hóval borított födeleknek nem árthatott. Midőn a dzsidások, s a gyalogságnak is egy része kivonultak; a fogadó emeletében mintegy 100-an föladták magokat, s többen elfogatván s lefegyvereztetvén, a csatának vége lett. A zsákmány gazdag volt, különösen 27 000 pfrt, 40 ló, s foglyul mintegy 300 ember esett, s a tisztek minden málhája, lovaik és szekereik. A csata és harácsolás után a forradalmi sereg rögtön kivonult a városból. A császáriak [Balassa]Gyarmatra húzódtak. És csakhamar híreszteltetett, miként a losoncziak elárulták őket, a csatában maguk a polgárok is részt vettek, s a honvédeket és ágyúkat a templomba rejtették el jó eleve.”

Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos Miskolcon, 1849. március 27-én keltezett jelentésében nem csak Beniczky vakmerőségéről, de a veszteségekről is számot adott: „Elesett az ellenségből egy alezredes a Wimpfen-ezredből, 1 dzsidás kapitány, 2 gyalog százados, 1 gyalog főhadnagy, 43 gyalog, 37 dzsidás. Fogoly lett 1 őrnagy, [pallini] Inkey Eduárd, 2 kapitány, 2 főhadnagy és több altisztek, összesen dzsidás 48, gyalog 174. Ezenkívül igen sok poggyász. (Ezek közt tábori kápolna, sok rendjel, kamaráskulcs, zeneszerek, hadbírói irattár.) Katonaló 40, tisztló 16. A pénztárban mintegy 27 000 pft. (...) Mieink közül alig van pár halott és néhány sebesült. Minden tiszt, minden honvéd és természetesen minden huszár teljesítette kötelességét. Éljen Beniczky, az okos és szerencsés vezér, ki oly kevés erővel oly szép győzelmet vívott ki. Kövesse Isten áldása hadi lépéseit.” Hadizsákmányuk más is akadt, hiszen a Civalart-dzsidások egyik osztályzászlaja is kezükre került, a fogságba esett császári tisztek pedig „bámulva beszélék, mi képzelhetetlen vakmerőséggel támadta meg a 32 huszár az egész dzsidásszázadot, s szétverte összeszedhetetlenül.” A támadásban Beniczky egy (másutt: öt) halottat és tizenhét sebesültet vesztett. Az elesettek között volt az idézetben említett huszár strázsamester, akinek sírja ma is megtalálható Losoncon. Ennek felirata szerint: „Itt nyugszik Debrödi [sic!] János szül. 1819ik évben. Borsod megye Ermöd [sic!] községében. Mint Honvédhuszárőrmester Múltki hős halállal Az ellen golyója által 1849 Márczius 24én Losoncz város belterén. Áldás lebegjen hantjai felett.”

Almásy ezredes az elsők között hagyta cserben embereit, akiket aztán Losonc határában rendezett és Balassagyarmaton keresztül egészen Vácig hátrált, ahol a Ramberg-hadosztály állomásozott. Kiszínezve az eseményeket, egy hatezer fős magyar hadtestről tett jelentést, így az elégtelen hírszerzési információkkal rendelkező Windisch-Grätz tábornagy úgy vélekedett, a magyar fővárost kell megvédenie és a Komárom felé vezető utakat lezárnia. Erőinek széthúzásával a magyarok kezére játszott és pár nappal később, 1849. április 2-án így indult meg a tavaszi hadjárat.

Az 1849. márciusi losonci események után csak idő kérdése volt, mikor fizetnek meg magyarságukért a város polgárai. Ez 1849. augusztus 7-9. között végül bekövetkezett, amikor egy újabbi gerillatámadás után – megtorlásként – Pavel Hrisztoforovics Grabbe orosz altábornagy parancsot adott a város kirablására és felgyújtására.