„NEM LENNE EGY NYUGODT PERCEM, HOGYHA ’56-BAN NEM ÁLLTAM VOLNA ÉN IS ODA A FORRADALOM MELLÉ”  – 2015-ben így nyilatkozott a közmédiának a Svájcban élő Kenessey Csaba, a Dudás-csoport egykori tagja, (...)

akit Áder János köztársasági elnök 1956-os helytállásáért a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetett ki, s ő kezdeményezte, hogy 2016-ban az egykori Szabad Nép székházának falán ismét márványtábla hirdesse 1956 emlékét. 

Kenessey Csaba nagy múltú, református nemesi család sarjaként született 1935-ben Budapesten. Édesapja, nemes kenesei Kenessey Antal a Magyar Királyi Honvédség hivatásos tisztje volt, s ebből adódóan Csaba fia szinte minden idejét idejét katonák között töltötte a laktanyában. Legkorábbi élménye volt az 1938-as felvidéki bevonulás, amikor a visszatért Füleken annyi virágot szórtak rájuk, hogy három évesen alig látott ki édesapja autójából. Rajongott Rákosi Viktor könyveiért és arról ábrándozott, bárcsak 1849 dicsőséges tavaszán a hős fiúkhoz hasonlóan, együtt harcolhatott volna a honvédekkel.

A VILÁGHÁBORÚ POKLÁBAN

A Magyar Királyság hadba lépésének idején édesapja Jolsván volt határvadász-portyázó századparancsnok, s 1941. június 26-án a kora délutáni órákban a házuk melletti parkban játszott, amikor „az akkor nem túl gyakori repülőzúgásra lettem figyelmes, felnéztem az égre, ott három, nagygépet láttam, amint a fejem felett nyugati irányba repültek. Később tudtam meg, hogy ezek voltak a Kassát bombázó gépek.”

Édesapja 1942-ben az egri 20. könnyű hadosztály parancsnokának segédtisztjeként vonult el a magyar 2. hadsereggel a Donhoz, és súlyos légnyomással került haza. Később a miskolci VII. hadtestparancsnokságon szolgált, ahol őrnagyként a defenzív osztályt vezette, és amennyire lehetőségei engedték, igyekezett a helyi gettó lakosságát is segíteni. Új állomáshelyére, Losoncra már nem tudott bevonulni, 1944 novemberében Andornaktályán őket is utolérte a „gépesített tatárjárás”, ahol a tíz éves Csaba megtapasztalhatta a „felszabadítók” barbarizmusát. Édesapját málenkij robotra hurcolták el, de gyenge egészségi állapota miatt végül Debrecenbe került és szolgálattételre jelentekezett a demokratikus Honvédségnél. Az egri kiegészítő parancsnokságra nyert beosztást alezredesként, azonban letartóztatták és a miskolci népbíróság elé állították. Volt katonái és munkaszolgálatosok tanúskodtak mellette, így felmentették, nyugdíjazták, aztán B-listára került.

LUDOVIKÁS TISZT GYERMEKEKÉNT KENESSEY CSABA KÁLVÁRIÁJA IS HAMAROSAN KEZDETÉT VETTE.

Az egri gimnáziumban szeretett volna tovább tanulni, ám 1949-ben édesapja ludovikás múltja kizáró oknak számított, s csak egy módon kerülhetett volna gimnáziumba, ha besúgóvá válik. Neveltetéséből adódóan nem vállalta az alantas szerepet, mire tanára csak annyit mondott: „Nagyon sajnálom, ez a te döntésed” és a gimnáziumba nem nyert felvételt.

Ezután nagyanyja andornaktályai tizenhét holdas birtokán kezdtek el gazdálkodni, amikor Budapestről megérkezett a fekete autó és az ÁVH-sok napokon át kutakodtak házukban, még a trágyadombot is feltúrták. Az ifjú Kenesseyt a községházára vitték, ahol barátairól és ellenségeiről kérdezték és

KISÜLT, HOGY AZ EGYIK VOLT EGRI OSZTÁLYTÁRSA JELENTETTE FEL FEGYVERREJTEGETÉSÉRT. MIVEL NAGYAPJA RÉGEN VADÁSZOTT, PÁR TÖLTÉNYT TALÁLTAK A PADLÁSON, EZÉRT ÉDESANYJA 1952-BEN KÖZEL EGY ÉVIG ÜLT AZ EGRI BÖRTÖNBEN.

Cukkorrejtegetéssel is megvádolták őket, ugyanis a házkutatás során közel egy mázsa cukrot találtak náluk az ÁVH-sok, akik a helyi üzlet kirakatában tették közszemlére a zsák cukrot, mondván, hogy a „horthysta alezredes famíliája azért harácsol, hogy a dolgozók ne jussanak elegendő mennyiségű cukorhoz.”

A Magyar Szabadságharcos Szövetség tagjaként járt lövészetre, s ekkor szerzett jogosítványt. „Megbízhatatlan” származása miatt nem sorozták be a néphadseregbe, így a Keravillnál, majd az Észak-Magyarországi Belspednél dolgozott, mint Csürke József vezérigazgató és Laczkó József főkönyvelő sofőre. Egy alkalommal kettejüket vitte le Nagyszakácsiba, ahol a főkönyvelő apja disznót vágott. Amikor visszaindultak Egerbe, Balatonszabadi mellett egy jéfgolton megcsúszott az autó és egy fának ütköztek, amelynek következtében a vezérigazgató a sofőrt a kormánynak nyomta és beverte fejét a műszerfalba. Csürke vezérigazgató súlyos sérüléseket szenvedett és egy-két hónapon belül meghalt, s az eljárás során Kenessey Csabát akarták elmarasztalni. A feldolgozott disznó nem került elő, ugyanis a vállalat megrendelt egy teherautót Egerből, hogy az felvigye Budapestre az összetört személyautót, ahelyett, hogy Székesfehérvárról vagy Budapestről érkezett volna tehergépkocsi és nem Egerből, ahová a feldolgozott disznót kellett szállítani. Az első bírósági tárgyaláson a főkönyvelőnek nem jutott eszébe, hogy a vezérigazgató rányomta a kormányra a sofőrt, aki így nagyobb bajba keveredhetett volna. Az egri TEFU forgalomirányítója – aki Kenessey Csaba édesapjának 1945 előtti beosztottja volt – megnevezte azt a tehergépkocsivezetőt, aki elszállította az összetört autót és a disznót, s hajlandó lett volna a vádlott mellett tanúskodni. Kenessey Csaba a főkönyvelő feleségének üzent, hogy jobb lenne, ha férje „felpolírozná az emlékezőtehetségét”, különben a legközelebbi tárgyaláson elmeséli a „disznóságot”. Ez hatott, a főkönyvelő mellette vallott, de ennek ellenére az egri bíróság közúti baleset okozásáért

HÁROM ÉV FELFÜFGGESZTETT BÖRTÖNRE ÍTÉLTE, S AZ INDOKLÁSBAN PARADOX MÓDON AZ IS SZEREPELT, HOGY „KENESSEY CSABA VÁDLOTTAT A FELSZABADULÁS ELŐTT A HONVÉD ŐRNAGY FOGLALKOZÁSÚ ÉDESAPJA TARTOTTA EL.” 

A FORRADALOM SODRÁBAN

Budapestre 1956 késő nyarán került, ahol az Üzemélelmezési Szállító Vállalatnál kapott teherautó sofőri állást, s a Műegyetem diákotthonának konyhájáról szállított ételt a főváros különböző pontjaira. Október 23-án az egyetemisták arra kérték, hogy az általuk sokszorosított röplapokat terjessze városszerte. Ott volt a Bem szobor melletti tömegdemonstráción, furgonjával vezette fel a műgyetemistákat.

ESTE RÉSZESE VOLT A SZTÁLIN SZOBOR LEDÖNTÉSÉNEK,

mikor híre érkezett, hogy lőnek a rádiónál. A Bródy Sándor utcában ekkorra már nagy tömeg gyűlt össze, miközben az ÁVH-sok mentős köpenybe bújva igyekeztek lőszerutánpótlást bejuttatni az objektum őrségének. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy fegyvereket kellene szerezni a Lampart fegyvergyárból. Kenessey Csaba a Soroksári útra hajtott, ahol legnagyobb meglepetésükre

A PORTÁS SZÓ NÉLKÜL BEENGEDTE ŐKET, ÉS HÁROM-NÉGY LÁDA GÉPPISZTOLYT RAKODTAK BE, AMELY A RÁDIÓT OSTROMLÓK KEZÉBE KERÜLT.

Egy orvos barátjával segédkezett a sebesültek elszállításában,

AMIKOR KIDERÜLT, NINCS ELEGENDŐ VÉRKONZERV AZ OPERÁCIÓKHOZ, MAGA VÁLLALKOZOTT, HOGY A FERIHEGYI REPÜLŐTÉRRE SVÁJCBÓL ÉRKEZETT VÉRT ELJUTTATJA A PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZBA.

Mindez már a szovjet csapatok kivonásakor történt, ám neki is feltűnt, hogy a hangzatos ígéretek ellenére a szovjet páncélosok Budapest határában maradtak. Aztán lőszert és élelmiszert szállított a Corvin közbe, méghozzá úgy, hogy a lőszert krumplis zsákok alá rejtette. Budapesten zavaros állapotok uralkodtak, a rendőrség tétlen volt, miközben növekedett a fosztogatások és rablások száma. Így amikor Nemzetőrség szervezése megkezdődött, a Szabad Nép székházába ment, hogy jelentkezzen. A Dudás-csoport tagjaként ismerkedett meg későbbi parancsnokával, Kovács Andrással. Ezen napokban feladatai közé tartozott a rádiónál megsebesült ÁVH-sok bekísérése a Rókus kórházból, akiket a sajtópalotában hallgattak ki. A környék padlásait is átfésülték, hogy az orvlövészeket semlegesítsék.

HARCBAN A SZOVJETEKKEL

Amikor november 4-e hajnalán kezdetét vette a szovjetek Forgószél hadművelete, parancsot kaptak, hogy ne nyissanak tüzet és nem provokálják a szovjet katonákat. A Szabad Nép székházát közel harminc-negyven fiatal nemzetőr tartotta, s mivel az épületet nehezen lehet védeni, így elhagyták azt és az EMKE sarokba húzódtak, ahonnan mind a körutat, mind a Rákóczi utat pásztázhatták. Soraikban volt Ballon Károly repülő főhadnagy, aki legalább egy tucat ellenséges páncélost lőtt ki a harcok során. Az EMKE pincéjében számos civil húzta meg magát, így Szörényi Éva színésznő is. A nemzetőrök igyekeztek őket mindenben segíteni, így élelmet biztosítottak számukra. Kenessey Csaba visszaemlékezett arra, hogy

„A MŰVÉSZNŐ IDEADTA MÁSODIK EMELETI LAKÁSÁNAK KULCSÁT, HOGY AZ ABLAKOKBÓL BENZINES ÜVEGEKET, KÉZIGRÁNÁTOKAT DOBÁLHASSUNK A NYITOTT TETEJŰ HARCJÁRMŰVEKRE. SAJNÁLTAM A FÁKLYAKÉNT ÉGŐ ELLENSÉGET, DE NEM VOLT MÁS VÁLASZTÁSUNK.”

November 7-ig tartottak ki, mikor világossá vált számukra, hogy a hangzatos ígéretek ellenére a Nyugat nem siet a magyar szabadságharc segítségére. „Távcsöves puskával vettek bennünket célba. Mindennek vége, ki-ki mentse az életét – mondtam annak a néhány fiúnak, aki hozzám csatlakozott, és bennem bízott. Magam is így tettem. Az Akácfa utcán egy kapualjból a másikba szökellve menekültem a Dob utca irányába. Az oroszok a Nemzeti Színház ablakaiból lőttek rám. Az 5-ös számnál kissé gyorsabban szaladtam, mint korábban, így nagyobb ívet vettem. A szovjet lövész ezért tizedmásodperccel előbb húzta meg a ravaszt. A lövedék a jobb karom alatt áthaladva fúródott be a falba. 1972-ben, amikor először visszatérhettem Magyarországra, még megvolt a lyuk, amit lefényképeztem. Később, a gyermekeimet is elvittem a helyszínre.”

IRÁNY A ZÖLDHATÁR

Fegyveres nemzetőrként tudta, hogy a szovjetek kezére kerülve nem sok jóra számíthat, ezért gyalog indult el Budapestről a nyugati határ felé, árkon-bokron keresztül, a bécsi úttal párhuzamosan, kerülvén a legkisebb csoportosulást is, nehogy elfogják.

NEM KÉREDZKEDETT FEL JÁRMŰVEKRE, S ÉLELMET IS ÚGY SZERZETT, HOGY EGY-EGY PARASZTEMBER BEINVITÁLTA HÁZÁBA ÉS ÉTELLEL KÍNÁLTA. SZÜLEI 1957 TAVASZÁIG SEMMIT SEM TUDTAK RÓLA. 

Aztán körülményes úton, neve elhallgatásával, a linzi menekülttáborból üzent a Szabad Európa adásán keresztül, így tudták meg itthon, hogy életben van.

Svájcban kezdett új életet, közgazdasági technikumot végzett, s több, számítástechnikai cégnél dolgozott vezetőként. Feleségül vette Szuhányi Máriát, házasságukból három gyermek született, s ma már a nagyszülők életét élik. Az emigráció aktív tagjaként alelnöke, majd főtitkára volt a Svájci Magyar Egyesületek Szövetéségének, karitatív tevékenységük révén számos magyarországi oktatási intézményt támogattak, egészségügyi felszereléseket juttattak Erdélybe. A Diktatúrától a demokratúráig címmel 1998-ban jelent meg írásainak gyűjteménye.

KENESSEY CSABA EGYKORI NEMZETŐR HITVALLÁSÁT ÍGY ÖSSZEGEZTE  „1956-ban Isten segítségével megmenekültem, életben maradtam, életre predestináltattam. Kötelességemnek tartottam és tartom mind a mai napig, hogy hitelesen éljek, és vállaljam a feladataimat, immáron nem benzines palackkal, kézigránáttal, gépfegyverrel a kezemben, hanem egyéb eszközökkel. A mai magyar fiatalok elképzelni sem tudják, mit élt át a mi nemzedékünk. Nagyon nehéz idők voltak. Nem voltam hős, csupán a végletekig elkeseredett, mindenre elszánt fiatalember. Azok esetében, akik Magyarországon maradtak, megjegyezném, hogy minden diktatúrában kompromisszum szükséges a túléléshez. Nehéz körülírni és meghúzni azt a határt, amely a túléléshez szükséges kompromisszumot megkülönbözteti a jellemtelenségtől. Embernek lenni és embernek maradni az egyik legnehezebb dolog az életben.”

Ezúton is köszönjük a hősiességet, a hazafiságot, a kitartást és a példamutatást Kenessey Csabának! Tisztelet a Hősöknek!