Hetven évvel ezelőtt, 1951. október 6-án kezdte meg egész napos sugárzását a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar nyelvű adása. A kommunizmus éveiben meghatározó jelentősége volt a szerkesztőségnek, ahol az emigráció kiemelkedő tehetségei jutottak munkához, és amely pótolhatatlan kommunikációs csatornát jelentett a vasfüggöny mögé zárt anyaország és a Nyugatra menekültek között.

A hidegháború kezdetén a feltartóztatás politikáját meghirdető George F. Kennan ötlete volt egy olyan hírszerzési csoport felállítása, amely a leereszkedő vasfüggöny mögül menekülő emigránsok körében végez toborzást titkosszolgálati műveletek végrehajtásához. Ennek keretében rádióállomásokat is életre hívtak, azzal a céllal, hogy a szovjet megszállás alá került népekhez híreket juttassanak el, de legalább annyira fontos volt az is, hogy az onnan érkező politikai menekültek számára bázist teremtsenek, munkával, így jövedelemmel is elláthassák őket, segítve ezzel a beilleszkedésüket. A szerkesztőségek amellett, hogy információs csatornaként működtek, célul tűzték ki a szovjet zóna fellazítását, adott esetben a különböző megszállt országok nemzeti ellenállásainak támogatását is.

Az amerikai kormány kezdeményezésére 1949. május 17-én állították fel New Yorkban a Szabad Európa Bizottságot, amelynek keretében megalakultak a nemzeti bizottmányok, így a Magyar Nemzeti Bizottmány is, és még ez év decemberében létrehozták a Szabad Európa Rádiót. A magyar nyelvű adás 1950. augusztus 4-én indult el kísérleti jelleggel, ekkor még keleti parti központtal, és naponta két híradással.

1951 tavaszán a SZER központját Münchenbe helyezték, és itt kezdődött október hatodikán az egész napos magyar nyelvű adás; a főszerkesztő Dessewffy Gyula, az 1937 és 1942 között megjelenő Ország Útja folyóirat kiadója volt. A rádió politikai irányultságát és tevékenységét a CIA és a Magyar Nemzeti Bizottmány határozta meg, emiatt a magyar emigráció számos csoportja távol tartotta magát a szerkesztőségtől. A politikai menekültek különböző platformokon álltak, de a legnagyobb választóvonal az 1956-ot megelőző időszakban az volt, hogy legitimnek fogadták-e el az 1945-ös magyarországi állapotot, vagy sem. A Nemzeti Bizottmány tagjai a ’47-es emigrációs hullám tagjai voltak, vagyis a világháború lezárásával kezdődő folyamatot legitimnek, demokratikusnak tartották, és csak a Kisgazdapárt felszalámizása és a kékcédulás választási csalások után érezték úgy, hogy reménytelenné vált a kibontakozás. Azok számára, akik a szovjet megszállás miatt egyáltalán nem fogadták el az Ideiglenes Nemzetgyűlés szuverenitását és nem tartották demokratikusnak az 1945-ös választásokat sem, nem bíztak a Nemzeti Bizottmányban. Önálló szervezeteket és öntevékeny hírszerzőbázist építettek ki, voltak csoportok, akik fegyverekkel kívánták hazájukat felszabadítani. A magyar emigráción belül meglévő ellentétek nem csitultak a későbbiekben sem, és a magyar politikai rendőrség gyakran kihasználta és tudatosan szította is a konfliktusokat: a Szabad Európa Rádió a teljes hidegháború időszakában az állambiztonság célkeresztjében állt, számos beszervezési és egyéb műveleti akciót hajtottak végre a munkatársak körében, miközben a nyugati államok hírszerzései is igyekeztek befolyásolni az itt folyó munkát.

Ennek ellenére elmondható, hogy nagyon széles bázis épült a szerkesztőség köré, neves újságírók és írók csatlakoztak a szerkesztőséghez. Borbándi Gyula, Márai Sándor, Szabó Zoltán, Ekecs Géza és még hosszan lehetne sorolni az ismertebbnél ismertebb neveket. Az anyaországban hatalmas jelentősége volt az adásoknak, többmillió ember hallgatta naponta a szabad világból érkező híreket kockáztatva az állampárt bosszúját. A rádió hullámhosszát még a nyolcvanas években is zavarták, ennek ellenére kevés háztartás lehetett, ahol a világvevő frekvenciáit ne állították volna rendszeresen a szabad világ hullámhosszára.

A Szabad Európa Rádióból értesülhetett először a világ a magyar Gulág létezéséről. 1951 májusában Michnay Gyula megszökött Recskről, a Mátrában felépített titkos koncentrációs táborból. Sikeres megmenekülése után hatszáz névből álló listát olvasott be élő adásban, amellyel az általa ismert fogolytársainak hozzátartozóit akarta értesíteni a családtagjuk hollétéről. Az esemény óriási jelentőségű volt: sokan ekkor tudták meg, hogy szeretteik életben vannak és a nagyvilág is értesülhetett Rákosiék legsötétebb bűneinek egyikéről.

A rádiónak az 1956-os forradalomban játszott szerepe nem egyértelműen pozitív. Naprakész, pontos információk nélkül bátorították kitartásra a budapesti szabadságharcosokat, és olyan félreérthető üzeneteket is közöltek, ami hamis reményekkel töltötte el a barikádokon küzdő felkelőket: várták Nyugatról a felmentő seregeket. A CIA utólag tagadta, hogy bármiféle köze lett volna a SZER kifogásolt adásaihoz, a felelősséget teljes egészében a magyar munkatársakra hárította, és 13 alkalmazottat elbocsátottak a szerkesztőségből. Ez újabb törést okozott az emigráció soraiban, amelyet a magyarországi hírszerzés igyekezett kamatoztatni: például ekkor sikerült végre beszervezniük Vámos Imrét, akit már a negyvenes évek végétől folyamatosan megfigyelés alatt tartottak.

A rádió 1993-ig sugározta adásait, a Kádár-rendszerben is elsőszámú ellenségként kezelték az intézményt és zavarták a frekvenciáját.