Nyolcvan éve, 1941. október 15-én indult újra a felszabadult Székelykeresztúron az 1906-ban alapított polgári leányiskolában a tanítás. A városba 1918 decemberében vonultak be a megszálló román katonák, a következő évben épületéből kiköltöztették és megszüntették az iskolát. Még három évig működött a helyi egyházak segítségével magániskolaként, de 1921-ben végleg felszámolták. 1940-ben a magyar közigazgatás első intézkedései közé tartozott az intézmény újjászervezése.

Székelykeresztúr és környéke lakossága az 1800-as évek második felétől igényelte egy, az elemi iskolán felül nevelő leányiskola létesítését. 1906 tavaszán Ujvári Mihály, a város tanítóképző intézetének az igazgatója állt a szervezés élére. Fáradozása sikerrel járt, szeptemberben Lendvay Gabriella igazgatása mellett, négy tanárral és a helybéli lelkészekkel, mint hitoktatókkal megkezdte működését a székelykeresztúri polgári leányiskola. A nyilvános jellegű magániskola később államilag segélyezett községi polgári leányiskola státuszt kapott. 1911-ben elhelyezése is megoldódott, ugyanis átadásra került a tanítóképző új, modern palotája, és annak a régi helyére – a jelenlegi Polgármesteri Hivatal épületébe – költözhetett be.

Azonban a polgári leányiskola zavartalan működése nem tartott sokáig. A Nagy Háború kitörése már nehézséget okozott, hogy egyetlen férfitanárát, Horváth Lajost behívták katonának. 1916 szeptemberében, az oláh betörés után Székelykeresztúr lakosságának nagy részével, a közigazgatással és a tanítóképzővel együtt a polgári leányiskola is Magyarország belső részébe menekült. 1918-ban, Erdély román elfoglalása során december közepén érték el Székelykeresztúrt a hódítók.

A megszállók közigazgatása az azonnali elrománosítás jegyében első célpontjának a magyar kultúrát és az oktatást tekintette. „A román vezetőség soha egy pillanatig sem törekedett a magyar elemben az új uralom iránti lojalitást emberies bánásmóddal felébreszteni és ápolni – olvasható Orbán János plébánosnak, a város történetírójának könyvében. – Eszközei a fizikai és az erkölcsi fenyítékek voltak s ránk nézve ezek voltak az értéktermelők, mert a magunkra hagyatottság tudatában felhagytunk a magyar széthúzással s egységes összetartással mentettük a menthető magyar szellemi, erkölcsi és fizikai birtokállományt.”

Az új hatalom első áldozata az oktatás terén a községi polgári leányiskola lett. „1919-ben a románok ezt a minden paedagogiai kívánalomnak megfelelő, gyönyörűen felszerelt, 175 leánygyermeket számláló iskolát megszüntették” és az állami épületből kiköltöztették. A református egyház sietett az intézmény megmentésére, Nagy Lajos esperes iskolaszéki elnöksége alatt református polgári leányiskolává szervezték át, azaz egyházi fenntartásba került. Helyiségeket az unitárius egyház biztosított a főgimnázium új épületében. Azonban hosszabb távon így sem sikerült megtartani, a román hatóságok megtalálták az ellehetetlenítés módját. „Miután minden vagyonát, felszerelését, épületét elvették a románok s igazgatóját, tanárait eskütételre kényszerítették, amit azok nem tettek le: az iskola a román impérium alatt megszűnt.” Az 1918 szeptemberétől 1921 júniusáig tartó három tanév lefolyásáról, annak részleteiről nincsenek információink.

Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés – a magyar és a román kormány által egyaránt előzetesen elfogadott döntőbíráskodás – alapján Észak-Erdély és Székelyföld visszatért Magyarországhoz. Szeptember 11-én Székelykeresztúr és a környező települések tízezer lakosa várta a Csekefalvi utcán és a Főtéren honvédeinket. A diadalkapu előtt Péter Lajos gimnáziumi tanár fogadta és köszöntötte a bevonuló magyar csapatokat. „Legyen áldott a Magyarok Istene, hogy elhozta Trianon átka után a dicsőséges, felszabadító magyar honvéd-sereget. Igaz!... Úgy volt!... Millióknak vágyaival, jött a honvéd, mint a vihar! És mi boldogan, pirosló arccal ünnepi ruhába öltöztünk, dobogott a szívünk, lángolt a lelkünk, zúgtak a harangok és énekeltek völgyek és hegyek! Lengtek, lobogtak a magyar zászlók! Hol voltunk eddig, merre voltunk eddig? székelyek, magyarok, hiszen úgy tűnt fel, mintha már elpusztult volna a magyar, mintha már elpusztult volna a székely, s íme most a 22 év végén, mintha Csaba égi ívéről, a Tejút fényes égi mezőnyeiről jönnének… itt vagyunk, élünk milliók és milliók! Székelyek és magyarok! – emlékezett meg a nagy napról utólag a leányiskola egykori, és egyben jövendőbeli igazgatója, Horváth Lajos.”

A létrejövő – az első időszakban katonai – közigazgatás minden téren a román megszállás előtti, a korábbi szerves fejlődés során kialakult intézmények visszaállítását tűzte ki célul. A tanév kezdetére való tekintettel különös figyelmet fordítottak az iskolákra. Balogh András alezredes, a járási katonai közigazgatás parancsnokságának vezetője első intézkedései között rendelte el a románok által kirabolt tanítóképző és a huszonegy éve bezárt polgári leányiskola újjászervezését.

A katonai közigazgatás a magyar állam birtokába vette át a tanítóképzőt. Az eltávozott román igazgató helyére ideiglenesen kinevezték Séra Kálmán nyugalmazott tanárt, és megbízták a magyar királyi állami líceum és tanítóképző-intézet újraszervezésével. Az erzsébetvárosi román állami középiskola volt tanárát, Horváth Lajost beosztották az intézethez szolgálattételre. 1941 májusáig dolgozott a tanítóképzőben, ugyanis ezzel párhuzamosan megbízást kapott a polgári leányiskola újraindítására is.

A feladatot nem volt könnyű elvégeznie. Biztatást adott neki, hogy az első két induló osztályba hatvanöt tanuló azonnal jelentkezett. Az épület, amelyet 1919-ben el kellett hagyniuk, azóta is használaton kívül, elhagyatottan állt – ez is mutatja, hogy a román hatóságokat akkor kizárólag a magyar iskoláztatás lehetőségének a megszüntetése vezérelte. De nem foglalhatták el, mert a tanítóképző modern palotájába a Székelykeresztúrra bevonult honvédeket szállásolták be. Így az a régi helyére, a polgári iskola üresen álló épületébe költözött be. Ezért a leányiskola ideiglenesen két szobát bérelt. Berendezésül pedig közös elhatározásból minden szülő csináltatott egy asztalkát, és adott egy széket. A képviselőtestület a Járási Katonai Parancsnokság hozzájárulásával megalapította a székelykeresztúri államilag segélyezett községi polgári leányiskolát. Az első tanári kart Horváth Lajos igazgató, Újvári Gabriella rendes, és a később Deésről idehelyezett Mátis Edit helyettes tanár alkotta. Az iskolai év 1940. október 15-én Istentisztelettel kezdődött. „Minden növendék hitfelekezetének templomába ment, hálát adva az Egek Urának, hogy magyar iskolában tanulhatnak – írta az első szabad tanévről szóló beszámolójában Horváth Lajos. – A lelkészek, a tanárok és a gyermekek együtt sírták örömkönnyeiket, hogy az imádott, drága Magyar Hazának újból boldog részesei lehetnek. Az Istentisztelet végeztével a szép számú szülők jelenlétében, magyar hazafias lendületű iskolai évmegnyitó ünnepélyt rendeztünk.” Az első rendes tanítási nap október 16-án volt.

December 10-én a tanítóképző a helyére került, s így a polgári leányiskola visszakapta ősi otthonát. Először azonban helyre kellett állítani, használhatóvá tenni az épületet. Az első két tanévről kiadott együttes értesítő részletesen tárgyalja, mi mindent kellett kijavítani. A magyar állam, a tankerület, a fenntartó város és a testvériskolák pénzügyi támogatásából és sok munkával az épület a következő tanévre újjászületett. Az iskola költségeit a tandíjak, az állami támogatás és a város hozzájárulása fedezte.

Az 1941–42-es tanévben az intézet fenntartását a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium vette át, amellyel a város régi vágya teljesült. Elnevezése magyar királyi állami polgári leányiskolára változott. Elindult a harmadik osztály, a tanári kar is bővült egy fővel. 1941. december 17-i dátummal a minisztérium Horváth Lajost igazgatóvá nevezte ki. Hivatását a következőképpen fogalmazta meg: „Iskolánk célja nem az, hogy abbamaradt leány-egzisztenciákat, avagy félszeg proletárokat neveljen, hanem az, hogy egyszerű, egészséges gondolkozású, magyar hazafias szellemű leányokat, kik közül 20%, mint legkiválóbb, értelmiségi pályára megy, a többiek, 80%, megmaradnak székely falusi egyszerűségben: derék, művelt, okos, székely háziasszonyok lesznek idővel.” A tanév végére állami segítséggel sikerült az egész épületet teljesen felújítani. Erre szükség is volt, ugyanis a nyilvános tanulók száma jelentősen megnövekedett, százkilencre. A tanév elején dr. Balogh Béniné Antal Irma nyugalmazott tanárt reaktiválták és az iskolába vezényelték.

A felszabadulás utáni harmadik tanév már minden tekintetben rendes iskolai évnek volt tekinthető. A teljesen felújított épületben négy osztályban folyt a tanítás. Az állam nemcsak a fenntartásról gondoskodott, hanem a dologi kiadásokról is. A város támogatásával együtt ezt tatarozásra, bútorvásárlásra, a könyvtár gyarapítására fordították. Két újabb rendes tanárt – Preiszner Ilonát és Szaniszló Irént – nevezett ki a minisztérium, így számuk az igazgatót is beleértve hatra nőtt. Alkalmazásban állt még egy kisegítő tanár és egy altiszt, a három felekezet papjai pedig a hitoktatói feladatokat látták el. A nyilvános tanulók száma 178-ra nőtt, emellett 214 magántanulónak is biztosították a vizsgalehetőségeket. Horváth Lajos kiemelten kezelte az iskola életében a hazafias nevelést. Az értesítő tartalmát a magyar és a Székely himnuszból, illetve a Hiszekegyből vett részletekkel tette emelkedettebbé. Az évnyitó ünnepségen „az intézet igazgatója a hazaszeretetről és a haza iránti kötelességek teljesítéséről, valamint ezzel kapcsolatosan a növendékek valláserkölcsi életéről, jótanulásáról, szorgalmáról és engedelmes jómagaviseletéről tartott a növendékek előtt beszédet.” A tanévről szóló beszámolóban helyt kaptak a hazafias nevelésről vallott nézetei is. „A magyar haza szeretete, a magyar zászlónak, e szent szimbólumnak őszinte, igaz szívből fakadó tisztelete: különös gondunk tárgya volt mindig. Ahol csak alkalom kínálkozott, az iskolában vagy azon kívül a társadalomban: féltő gonddal ápoltuk a hazaszeretetet, a magyar három szín imádatát. Megtanítottuk a gyermekeket arra, hogy az Országzászló előtt tisztelegjenek, ahányszor útjuk mellette elvezet. Sőt, megtanítottuk a gyermekeket arra is, hogy kedves szülőik figyelmét hívják fel ők maguk az Országzászló előtti tisztelgés szép eszméjére. Így tehát a családi élet szentélyében is visszhangozzék a szózat: Az Országzászló előtt tisztelegj!”

Az 1943–44-es tanévről kiadott értesítő az előző évinél kissé rövidebb, szűkszavúbb és hangnemében is visszafogottabb. Az ország sorsát a háború nehezítette, az iskola helyzete azonban tovább javult. 220 nyilvános tanuló, emellett 100 magántanuló iratkozott be. A tanári testület létszáma összességében egy fővel csökkent. Már 1941-ben megszervezte Ujvári Gabriella tanárnő a levente-leánycsapatot. Ebben a tanévben megérkezett a jóváhagyó határozat, így a megnövekedett létszám miatt két csapatban folytatták a képzést. Az első két osztályba járók Horthy Istvánné, a nagyobbak Dobó Katica nevét választották. Részt vállaltak a Bajtársi Szolgálat munkájában, 1944 februárjában jótékony célú műsoros estet adtak, amelynek ezer pengőn felüli tiszta bevételéből hadbavonult honvédeink hozzátartozóit segítették. Nemzeti ünnepeinken szavalatokkal, díszfelvonulással vettek részt. A nyári szünidőben a fronton harcoló katonáink családtagjainak segítettek a házi és a mezei munkák elvégzésében.

Az iskolai év befejezését a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1944. április 1-jével elrendelte. Az intézkedés a leányiskola vezetését váratlanul érte, azonban a front ekkor már megközelítette a szomszédos Románia 1940 előtti keleti határát, és a magyar minisztertanács április 12-i ülésén a hónap első napjára visszamenőleg hadműveleti területté nyilvánította Kárpátalját és Észak-Erdélyt, így Székelykeresztúr területét is.

1944. augusztus 23-án Románia 1862-es létrejötte óta immár a második háborúban árulta el szövetségeseit, és nekik hadat üzenve állt át az ellenséghez. A román király Észak-Erdély visszafoglalását célul kitűző felhívása alapján folyamatosan megkezdődtek az idegen betörések Magyarország területére. Az átállt román csapatokkal kibővült szovjet hadseregek Dél-Erdélyen keresztülvonulva Székelyföldet akarták bekeríteni, minél több foglyot ejtve. A védekezés kilátástalannak tűnt, ezért, és a háborús pusztítások elkerülése miatt a magyar kormány elrendelte Székelyföld katonai kiürítését. Ez szeptember 7-e és 15-e között megtörtént. A magyar csapatok visszavonulásával újrakezdődött a román uralom, a bosszúval és a velük szövetséges szovjet csapatok rémtetteivel súlyosbítva.

A székelykeresztúri magyar királyi állami polgári leányiskola további sorsáról semmit sem tudunk. Az új, román közigazgatás nagy valószínűséggel azonnal megszüntette.

Irodalom:

A székelykeresztúri m. kir. állami polgári leányiskola évkönyvei 1941–1944.

Barabás Csaba – Kása Csaba: A román átállás és Rugonfalva szovjet-román megszállása 1944-ben. Digitális kiadás, http://rugonfalva.org/files/Rugonfalva%204_2.pdf; 2017. A letöltés időpontja: 2021. október 11.

Kása Csaba (szerk.): Válogatás Székelykeresztúr helytörténeti irodalmából. Ipar-, mezőgazdaság-, társadalom- és iskolatörténet. Kunszentmiklós, 2017.

Kása Csaba: A székelykeresztúri országzászló története. Székelykeresztúri Kistérség Szövetség, Székelykeresztúr, 2020.

Kása Csaba: Egy kétszer megszüntetett iskola. A székelykeresztúri polgári leányiskola története 1906–1921 és 1940–1944. In: Miklós Péter (szerk.): Trianon és a magyar irodalom. Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, Szeged, 2021. 119–134.

Orbán János: Székelykeresztúr története. Kolozsvár, 1943. (Reprint kiadása Kunszentmiklós, 2015.)