Legkedvesebb családtagjaival levelezni sem tudott. Édesanyja és nagynénje jog és járandóság nélkül maradtak. Állást nem kaphattak, varrásból tengették az életüket. Kerülő utakon válthattak egymással néhány sort, küldhetett pénzbeli segítséget.”

Trianon nemcsak a lelkünknek fájt, de mindennapi, kézzelfogható valósága azonnal érzékelhető volt a Kárpát-haza minden szegletében.

A kisebbségi sorba jutott magyarság másodrendű állampolgárrá lett a saját szülőföldjén. Nem volt kivétel ez alól a Torontál vármegyében, Nagyszentmiklóson született Bartók Béla sem, a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője.

A magyar népdal ősi rétegeit kutatva korszakalkotó, de az egyetemes kultúra és zenetörténet szempontjából is egyedülálló jelentőségű géniusz családja körében így maradt meg Trianon valóságának emlékezete:

„1920. június 4-én Bartók Béla hazament, és feldúlva megalkotta a történelmi Magyarország etnikai viszonyait ábrázoló saját „vörös-térképét”.

Onnantól kezdve az addig békében élő többség-kisebbség békéjét fájlalta. Édesanyját és nagynénjét kilenc évnyi bürokratikus hercehurca után tudta csak a felvidéki Pozsonyból Budapestre menekíteni.

Legkedvesebb családtagjaival levelezni sem tudott. Édesanyja és nagynénje jog és járandóság nélkül maradtak. Állást nem kaphattak, varrásból tengették az életüket. Kerülő utakon válthattak egymással néhány sort, küldhetett pénzbeli segítséget. A Matica Slovenská Kiadó pedig egyszerűen nem adta vissza neki kiadásra előkészített szlovák gyűjteményét.”

A kisantant országai közt nem volt különbség az elszakított magyarság elnyomása tekintetében. A sovén szlovák politikával parallel volt a román: Bár a szocializmusban azt hazudták, hogy Bartók Béla megunta a népdalgyűjtést, 1921-ben valójában nem kapott vízumot Romániába, az erdélyi magyarok által 1931-ben, 50. születésnapjára szervezett koncertkörútját pedig meghiúsították.

Trianon valóban az egész magyar nemzet számára tragédia volt.