Kétségbeejtő helyzetben köszöntött Magyarországra 1849. A császári-királyi hadsereg általános támadása jelentős sikereket ért el, hiszen a magyarországi főhadszíntéren Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy főserege a Görgei Artúr vezérőrnagy parancsnoksága alatti Feldunai hadsereget Pest-Buda alá szorította, Perczel Mór vezérőrnagy – akinek Görgeihez kellett volna csatlakoznia – 1848. december 30-án meggondolatlansága és önfejűsége miatt Mór mellett vereséget szenvedett.

A „honmentő” Perczel felelőtlensége súlyos következménnyel járt, csupán Görgei seregteste és a gyülekezőfélben lévő tartalék hadtestmaradt az egyetlen erő, amely a főváros védelmét elláthatta. Perczel fiaskóját követően már csak Görgei hadtestével lehetett számolni. Kossuth csatát akart, de olyan módon, hogy vereség esetén is megmaradjon a fősereg, azonban ezt a megoldhatatlan feladatot Görgei nem vállalta. Az országgyűlés Batthyány Lajos gróf vezetésével békeküldöttséget menesztett a császári fővezérhez, aki a küldöttség számára 1849. január 3-án világossá tette, hogy egyetlen lehetőségként az „Unbedingte Unterwefung” – vagyis a feltétlen alávetés – jöhet szóba.

1848. december 31-én így vette kezdetét a kormányzat, a hadiüzemek és készletek Pest-Budáról való evakuálása. Szolnokig vasúton, onnan szekereken menekítették Debrecenbe mindazt, amit a további harc szempontjából fontosnak véltek. Görgei Pestre igyekezett, hogy Kossuthtal tárgyaljon. Emlékiratai szerint azon a nézeten volt, hogy nincs értelme egy döntő összecsapásnak, célszerűbb a fővárost és a hadsereget is megmenteni a biztos pusztulástól. Eldöntötte, ha Kossuth nemet mond, leköszön a parancsnokságról. Kossuthnak azonban csak hűlt helyét lelte, csak Vetter Antal vezérőrnagy, hadügyminiszter-helyettessel tudott beszélni, akitől kérte, vegye át a főparancsnokságot. Ezt Vetter megtagadta, ám megígérte, hogy haditanácsot hív össze.

Pesten 1849. január 2-án összeült a haditanács, amelyen a polgári kormányzatot Csány László főkormánybiztos képviselte. A tanácskozáson jelen volt Vetter Antal vezérőrnagy, helyettes hadügyminiszter, Görgei Artúr és Perczel Mór vezérőrnagy, valamint hadtesteik táborkari tisztjei, továbbá Klapka György őrnagy. Megállapodtak abban, hogy a főváros alatt mégsem vívnak döntő csatát, hanem csapataikat a Tisza mögé vonják. Elképzelésük szerint a feldunai hadsereg Pestről megindulva a Duna bal partján vonult észak felé, hogy maga után vonzza a császári fősereg zömét és veszélyeztesse a komáromi és lipótvári ostromzárakat. Úgy vélekedtek, hogy ezzel a lépéssel Windisch-Grätzet eltéríthetik azon szándékától, hogy a Tiszántúl felé masírozzon. Perczel megtépázott hadteste, a Központi Mozgó Sereg kapta azt a feladatot, hogy tartsa meg a Tisza vonalát, miközben a Tisza északi részén álló hadtest erősítése is szóba került, mint ahogy a tervezett összpontosítás kérdése is.

Még tartott Pest-Buda kiürítése, amikor január 3-án Tétény mellett Görgei honvédei sikeres utóvédharcot vívtak báró Josip Jellačić altábornagy hadtestével. Ezután indultak el Vác felé. A kritikus helyzetet tovább súlyosbította a feldunai hadsereg morális válsága: rövid idő alatt mintegy nyolcvan tiszt hagyta el a zászlót. Gróf Lázár György vezérőrnagy, a feldunai hadsereg tartalék hadosztályának parancsnoka volt az első, aki leköszönt. Példáját többen követték, így a 10. Vilmos-huszárezredből 16 tiszt lépett ki, az ezrednél csupán nyolc tiszt maradt. Alexander Kypke alezredes a legénységet is fel akarta lázítani, de Mezey Károly alszázados átvette az ezred négy százada feletti parancsnokságot, és közölte Kypkével, hogy ha nem távoznak tüstént, lefogatja őket. A Vilmos-huszárok tisztjei Görgei előtt jelentették be kilépési szándékukat, mire a hadtestparancsnok lehordta őket és közölte, ha a legénységet fellázítják, mindannyiukat kivégzőosztag elé állíttatja.

Január 5-én a váci püspöki palotába bekvártélyozott Görgei, és miután tisztjei felkeresték, első dolga volt, hogy hadteste felbomlását megakadályozza, így adta ki elhíresült váci nyilatkozatát, amelyet magyar és német nyelven kőnyomatban sokszorosított a tábori sajtó. Érdemes bővebben megismernünk ennek tartalmát, hiszen Görgei bírálói már ekkor felfedezni vélték „árulásának” csíráit. Ez a téveszme a rendszerváltozásig makacsul tartotta magát, de Katona Tamás és Hermann Róbert kutatásai sikerrel bizonyították be Görgei tiszta szándékát.

A feldunai hadsereghez intézett napiparancsában Görgei kijelentette: „Úgy látszik, hogy azon előnyök, melyeket a túlnyomó ellenség a feldunai hadsereg felett kivívott, nevezetesen pedig az utóbbi események – lehangoló befolyásuknál fogva – többekben azon nemes öntudatot is megrendíték, mely bennünket legigazságosabb ügyünk védelmére összegyűjtött. E megrendített öntudatot ismét erősbíteni, s a süllyedt bátorságot éleszteni kötelessége a vezérnek. Teljesítem e kötelességet, midőn az összes seregnek egy ellenséges mellékerő ellen folyamatban lévő mozdulata által szebb reményekre nyitok alkalmat; hiszem továbbá, miként a sereg lehangolt kedélye még inkább fog éledni, ha a már történtek s az ezek utána történendők felett nyíltan és becsületesen bevallandom ítéletem s meggyőződésemet. Én Magyarhon ügyét igazságos ügynek tartom, s azért a vezérséget, mellyel megkínáltattam, el is vállaltam. És meg is fogom állni e helyet, valamíg a nemzet és e sereg bizalmát bírandom, – habár el is tántorodnának seregünk legjobbjai, s megtagadnák karjukat az igaz ügytől.” Hangoztatta az önvédelmi harc jogosságát, felhozta saját vezetési hibáit, és ostorozta a kormányzatot, amiért folytonos beleszólásával előidézte a kilátástalannak tűnő katonai helyzetet. Ezt követte a „magyar királyi feldunai hadsereg nyilatkozata”, amely szerint „1-ször. A feldunai hadsereg letett esküjéhez hű marad s Magyarországnak V. Ferdinánd király által szentesített alkotmánya érdekében, minden külső ellenséggel határozottan szembeszáll. 2-szor. Nem kisebb határozottsággal azonban fel fog lépni mindazok ellen, kik az ország belsejében az alkotmányos királyságot idő előtti köztársasági izgatásokkal felforgatni megkísértenék. 3-szor. Az alkotmányos királyság fogalmából – melyért a feldunai hadsereg utolsó emberig harcolni kész – önként következik, miszerint a hadsereg csak azon parancsoknak fog engedelmeskedni, melyeket hozzá a felelős magyar hadügyminiszter, vagy helyettese (jelenleg Vetter tábornok) törvényes alakban bocsát ki. 4-szer. A feldunai hadsereg szem előtt tartva Magyarhon alkotmányára letett esküjét s a katonai becsületet: tökéletesen tudja, mit akar és mit kell tennie; – kinyilatkoztatja, miképp az ellenséggel bármily alkudozásnak eredményét csak úgy fogja elismerni, ha ezen alkudozás egyrészt Magyarország azon alkotmányformáját, melyre a hadsereg megesküdött, másrészt pedig magának a hadseregnek katonai becsületét biztosítandja”.

A váci nyilatkozat voltaképpen Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) – akkori – politikai állásfoglalását tükrözte, a feldunai hadsereg nem mondta fel az engedelmességet, ám a hadviselés tekintetében ragaszkodott a katonai vezetéshez. A császáriak által kikényszerített önvédelmi háború törvényességét vallotta Görgei és hadteste, nem kereste az ellenséggel való alkudozást, elvetette a feltétlen alávetést, és az esetleges tárgyalások előfeltételeként az OHB nézetét osztotta, vagyis nem kívánt engedni az 1848. évi áprilisi törvényekből.

Kossuthoz – Perczel Mór „jóindulatának” köszönhetően – előszörcsak a nyilatkozat kivonata jutott el, így igencsak felháborodott azon, hogy Görgei voltaképp az OHB-t okolta a Dunántúl feladásáért, miközben teljesen figyelmen kívül hagyta a nyilatkozat sarkalatos pontjait. Idővel, amikor a tábornok magyarázatát megismerte, nem orrolt tovább a váci nyilatkozatban foglaltak miatt.

A császári csapatok főparancsnoka is téves következtetéseket vont le, ugyanis azt hitte, Görgei tárgyalni akar vele, ezért Hrankay József nyugalmazott huszárkapitányt menesztette Görgei után küldöttként. Rózsahegyen január 28-án Görgei előbb négyszemközt fogadta Hrankayt, azután behívta néhány tisztjét, és előadta Windisch-Gratz ajánlatát, végül a küldött kezébe adott a váci nyilatkozatból egy példányt e szavak kíséretében: „vigye meg ezt feleletül annak, aki küldte – azon megjegyzéssel, hogy ez a feldunai hadtest ultimátuma, s a parancsnokáé.”

Tragor Ignác, Vác 1848–1849. évi történetének kiváló ismerője így összegezte a váci nyilatkozatot: „Mert mi volt a napiparancs célja? A hadsereg összetartása. Mik az alaptételei? Ragaszkodás az alkotmányos királyhoz, a márciusi törvények oltalmazása és a hadsereg becsületének épségben tartása. Amikor Görgei erre az álláspontra helyezkedett, megmutatta egyszersmind azt az irányt is, amely felé haladva, eljuthattak még a kibontakozásnak egyedül lehetséges útjára. Neki, mint katonának, kézzelfogható dolog kellett, hogy arra építse további eljárását. Ez az 48-as törvény volt, ezt a törvényt V. Ferdinánd szentesítette, ennek a törvénynek a védelmét jelölte ki Görgei a hadműveletek célja gyanánt.”

A váci nyilatkozat révén Görgei sikeresen megakadályozta, hogy tisztikara teljesen demoralizálódjék, lelket öntött a csüggedőkbe, és biztos kézzel egyben tartotta a feldunai hadsereget. Így indult el Vácról a Duna bal partján, hogy a pesti haditanács során kapott feladata szerint eljárva megossza a császári fősereget, és zseniális felső-magyarországi visszavonulásával időt adott a hadsereg összpontosításra és megakadályozta, hogy az ellenség átlépje a Tisza vonalát.