470 évvel ezelőtt, 1550-ben jelent meg Brassó nyomdájában a Katékhészisz című könyvecske. A mű szerzője a nyomda akkori vezetője, Valentin Wagner, aki alig egy esztendővel korábban vette át a nyomdát, elődje, a magyar könyvnyomtatás egyik legnagyobb hatású alakja, Johann Honter – Honterus János – halála után.

A több mint kétszáz oldalas könyv teljes terjedelmében ógörög nyelven íródott, témáját tekintve lutheránus katekizmus, stílusában (és terjedelmében) a klasszikus filozófiai dialógusokat inkább tekinti mintaképének, mint a gyermekeknek szánt katekizmusokat. A mű nyomdatörténeti jelentősége mellett a magyar klasszikus filológia történetének is fontos, bár kevéssé közismert állomása.

Ahhoz, hogy megértsük, mi késztette a brassói nyomda fiatal vezetőjét ezen ambiciózus vállalkozásra, amelytől, vélelmezhetjük, csekély anyagi hasznot remélhetett, érdemes áttekinteni Brassó görög nyelvű nyomdászatának történetét.

A régi magyar könyvként, RMK-ként számon tartott, tehát 1711 előtt nyomtatott magyar vonatkozású könyvekben kevés görög betűt láthatunk. Egyfelől meg-megjelennek iskolai használatra szánt görög nyelvtanok mind katolikus, mind protestáns oldalon, másfelől az alkalmi nyomtatványokban lelhetünk fel görög nyelvű köszöntő verseket, mottókat, s természetesen a tudós teológiai értekezéseket is gyakran tarkítják görög betűkkel szedett terminusok. Az összefüggő görög szöveg azonban ritkább. Ez érthető is: a görögül értő olvasóközönség csekély létszámú volt a három részre szakított Magyarországon, s habár a nyomdák rendelkeztek görög betűkészletekkel és görögül tudó szedőkkel is, az antik auktorok szövegkiadásait gazdaságosabb volt importálni, mint idehaza kinyomtatni. Épp a hazai könyvnyomtatás kezdeteinél találjuk meg azonban azokat a humanistákat, akik megkíséreltek kitörni a közgazdasági kényszer alól, és sokkal nehezebb feltételek között a nagy nyugati tudományos műhelyek nyomába lépni.

Johann Honter (1498–1549) 1533-ban tért haza nyugat-európai tanulmányai után szülővárosába, Brassóba. Ezen a helyen nem szükséges méltatni a kiváló polihisztor szerepét az erdélyi szászok evangélikus felekezet felé való fordításában, a protestáns iskolarendszer kialakításában, csupán a görög nyelvű könyvnyomtatás magyarországi megteremtéséről beszélnék. Honter nyomdája 1539-ben kezdte meg működését, ebből az évből a Régi Magyar Nyomtatványok tizenegy kiadványukat ismeri, ezekből három görög nyelvű mű, a nyomda legelső kiadványa nagy valószínűséggel éppen Honter görög nyelvtana volt. A következő évtizedben a brassói nyomda kilenc ógörög nyelvű művet ad ki. A megjelent munkák között találunk rövidebb filozófiai írásokat (Arisztotelész Dialektikájának és Retorikájának kivonatait, Epiktétosz írásait, Platónnak és Arisztotelésznek tulajdonított további műveket), irodalmi alkotásokat (Hésziodosz tankölteményeit, Theognisz verseit), retorikai gyakorlatokat. A tematika egyértelműen a kor oktatási gyakorlatához igazodik, ezek a könyvek iskolai használatra készültek. Ugyanakkor világossá teszik azt is, hogy a humanista reformátor Honter egyenjogúsítani kívánta a görög nyelvet a latinnal, és azzal azonos mélységben kívánta tanítani. Ennek egyik jele, hogy az általa írott nyelvtan egynyelvű: a görög nyelvtant görögül magyarázza és nem latin nyelven.

Honternak köszönhetjük az egyetlen, a történelmi Magyarország területén megjelent ún. editio princepset is. Így nevezzük az évszázadokon át kéziratokban hagyományozott antik művek első, nyomtatásban megjelent kiadásait. Honter fedezte fel a törökök által fenyegetett Moldva egy kolostorában a kéziratot, amely a Neilosz szerzetesnek tulajdonított mondásgyűjteményt tartalmazta, s amelynek szövegét 1539-ben sajtó alá rendezte.

Honter halála után a nyomdát a Wittenbergben tanult Valentin Wagner vette át (1510/1520-1557), és a következő évtizedben elődje szellemiségéhez igazodva folytatta a nyomda működtetését: kétnyelvű, görög-latin Újszövetséget jelentetett meg (1557), további filozófiai és retorikai műveket, saját görög nyelvtan szerkesztett, amelyben a valós iskolai viszonyokhoz és lehetőségekhez igazodva immár latinul magyarázta a görög nyelvtant (1549), és elkészítette a már említett Katékhésziszt.

A mű kiadástörténete vitatott, valószínű, hogy egy változata már 1544-ben megjelent. Ezt egy XVII. századi adat tanúsítja, valamint magának Melanchthonnak egy 1545-ben kelt levele, melyben dicsérőleg nyilatkozik a brassóiak munkájáról, azonban ebből a kiadásból már a XIX. században sem lehetett példányt találni. Az 1550-ös kiadás léte már vitathatatlan.

 A mű szövegében teljesen független a korban megjelenő egyéb görög nyelvű katekizmusoktól (Lukas Lossius 1545, Joachim Camerarius 1551/62 és az anonim Kephalaia Khrisztianiszmu 1545), bár azokhoz hasonlóan melanchthoni szellemiséget tükröz. Csak találgatni tudunk, hogy milyen közönségnek szánta Wagner a művét. A görög vagy latin-görög kétnyelvű katekizmusok szerepet játszottak a nyelvoktatás folyamatában, hiszen a tanulók dolgát megkönnyítette, hogy az idegen nyelvű szövegben már ismert gondolatokkal, megfogalmazásokkal találkoztak. Emellett Wagnernek valószínűleg ambiciózusabb elképzelések is megfordultak a fejében, a már idézett Melanchthon-levél utal rá, hogy a fordítás célja a lutheránus tanítás terjesztése volt. Kérdéses azonban, hogy kik körében. A brassói Wagner pontosan tudhatta, hogy a román ortodox híveket és az alsópapságot nem egy veretes ógörög nyelvű munkával fogja megnyerni a reformáció eszméjének. A mű inkább azon tapogatózó kísérletek sorába illeszkedik, melyekkel a reformátorok, illetve a frissen protestánssá vált államok kapcsolatokat kerestek az ortodox egyházak felső vezetése felé, abban a reményben, hogy elfogadó szövetségest találhatnak bennük Rómával szemben. Utólagos történeti távlatban ezek a remények illuzórikusnak tűnhetnek, azonban ne felejtsük, hogy maga Brassó városa is alig pár évvel korábban, 1542-ben döntött véglegesen a reformáció ügye mellett. 

Nem tudjuk, Wagner milyen lépéseket tett az ortodox közönség eléréséért. Ami tudható: a könyvnek két példánya maradt fenn Szebenben, kettő pedig az Athosz-hegy kolostoraiban, azonban kézírásos bejegyzéseik alapján megállapítható, hogy ezeket korábban görög nyelvoktatásra használták, s talán román származású szerzetesek poggyászában kerültek görög földre. Egy ötödik példányt őrzött a kismartoni ferences kolostor gyűjteménye, azonban ez vagy megsemmisült a világháborúban, vagy valamely ismeretlen oroszországi könyvtár polcán lappang.

Honter és Wagner halálával a magyarországi görög nyelvű könyvkiadásnak egy nagy korszaka zárult le, e jeles filológus humanisták alig néhány évtizeddel Mohács után bebizonyították, hogy a Magyar Királyság területén nemcsak a klasszikus műveltségeszmény, hanem annak tárgyi feltételei is megteremthetők.