Negyvenhat éve hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros. Nemzetünk lelkiismeretére, aki semmilyen diktatórikus, ember- és keresztényellenes rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni – kutatónk, Borvendég Zsuzsanna tavalyi írásával emlékezünk.

Negyvenöt éve hunyt el Mindszenty József bíboros, a nemzet lelkiismerete, aki semmilyen diktatórikus, ember- és keresztényellenes rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni, legyen az bolsevik, nemzetiszocialista vagy kommunista.

Mindszenty József 1892. március 29-én született egy Vas megyei kis faluban, Csehimindszenten Pehm József néven. Felszentelése után fiatal hittantanárként dolgozott Zalaegerszegen, és már ekkor felemelte szavát a zavaros nézetek ellen: határozott ellenszenvvel viseltetett a Károlyi-kormánnyal, majd a kommünnel szemben, amiért internálták 1919 tavaszán. A kommün bukása után plébános, majd apát lett. Királypárti legitimista maradt, de elfogadta, együttműködött a Horthy Miklós nevéhez köthető államhatalommal, igazságérzete azonban az emberi- és szabadságjogok megsértése esetén azonnal megszólalt. Szembeszállt a szélsőjobboldali gondolatokkal, felemelte szavát Gömbös Gyula törekvései ellen, határozottan elítélte a nyilaskeresztes mozgalmat, tiltakozott a zsidóüldözések idején. Jellemző, hogy mindkét emberellenes diktatúra ellenségének tekintette őt. A német megszállás előtt néhány héttel veszprémi püspökké kinevezett Mindszentyt a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, Sopronkőhidán, majd házi őrizetben tartották fogságban.

A szovjet megszállás után ember- és nemzetvédő feladatai nem csökkentek. A pápa 1945-ben esztergomi érsekké, majd 1946-ban bíborossá nevezte ki. Amikor feladta rá a bíborosi kalapot ezt mondta: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” Nem tévedett.

Mindszenty a kommunista fenyegetettség egyre erősödő árnyékában minden erejét arra fordította, hogy gyámolítsa a kiszolgáltatottakat, hitet adjon az elkeseredőknek. Tiltakozott a felvidéki magyarok deportálása ellen, de ugyanúgy védelmébe vette a magyarországi németeket a kitelepítések megkezdésekor. Felemelte hangját a vallásszabadság érdekében, de szót emelt a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának megsértése ellen is. Amikor a kommunista egyházüldözés egyre nagyobb méreteket öltött, Boldogasszony-évet hirdetett, és hatalmas tömegeket szólított meg a hit erejével. Tudta, hogy nem kerülheti el a végzetét. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán letartóztatták, és az Andrássy út 60. poklába zárták. Nem érte váratlanul az erőszak és a jogtiprás, egy levelet hagyott hátra, amellyel már meghurcoltatása előtt túljárt kínzói eszén:

„Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye, s azt eleve semmisnek nyilvánítom.”

Mindszenty József csak a forradalom idején nyerte vissza szabadságát, mindössze néhány napra. November negyedikén az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol egészen 1971-ig élt, elzárva nemzetétől és híveitől, tulajdonképpen száműzetésben saját hazája szívében. Nem mondott le érseki székéről, és bár egyházi és magánlevelezését erősen korlátozták, az amerikai elnökökkel párbeszédet folytatott, bízva abban, hogy nemzete és hazája sorsán könnyíthet. Annak ellenére, hogy az ötvenes évek elején a hercegprímási cím a Vatikán szándékának megfelelően megszűnt, Mindszenty magát mégis Magyarország hercegprímásának tekintette, amely rang nemcsak hitbéli, de politikai felelősséget is tett a vállára. Ehhez méltó módon utolsó leheletéig hű maradt Istenéhez, hazájához és népéhez.

Miután a magyar kormány megegyezésre jutott az egyházi állammal, Mindszenty elhagyhatta hosszú bezártságának helyszínét. A nyolcvanéves főpap, akit a történelem viharai a legcsekélyebb mértékben sem kíméltek, újult erővel látott hozzá hit- és nemzetépítő tevékenységéhez. Végiglátogatta az emigrációban élő magyarok kolóniáit, nem veszítve lelkierejét annak ellenére sem, hogy VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. 1975. május hatodikán érte a halál Bécsben. Végakarata úgy szólt, hogy „[a]mikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába.” Erre 1991. május negyedikén kerülhetett sor.