Ezen az évfordulón Nagy-Luttenberger István munkatársunk írását közöljük.

A 18. század második felének és a francia háborúk korának magyar hadügye a szakirodalmi eredmények ellenére a történeti közgondolkodás előtt szinte teljesen ismeretlen. Az utolsó inszurrekciók látszólagos sikertelensége és a Habsburg Monarchia katonai kudarcai elfedik a magyar katonák valódi teljesítményét még a történészek többsége elől is. Alig-alig található a korszakból ismert katona, akit akár még a szakemberek többsége ismerne: Hadik Andráson és talán Alvinczy Józsefen kívül nagyítóval sem található ilyen annak ellenére, hogy a második világháború előtti történeti és hadtörténeti szakirodalom számos kiváló magyar katonai vezetőt mutatott be, még ha legtöbb esetben nem is túl részletesen, illetve az elmúlt években is fontos új eredmények jelentek meg a szakirodalomban.

A francia háborúk korában tömegével kerültek már magyarok a tábornoki karba és teljesítettek rendkívül fontos szolgálatot a hadseregnek, ezen keresztül hazájuknak, Magyarországnak és a Habsburg Monarchiának. Írásunkkal egyiküknek, valjeszakai Gróf Karacsay András altábornagynak szeretnénk emléket állítani.

A Karacsay-család eredetére az ismert családtörténeti munkákban és néhány más forrásban rendkívül érdekes adatokat találunk. Nagy Iván egy francia utazóra hivatkozva említi, hogy a család Cserkeszföldről származott, ahol egy Kara-Csai néptörzs létezett, innen előbb Boszniába, majd Horvátországba származtak el. Maga Nagy Iván is, amint arra jegyzetében utal, nem ad túl sok hitelt ennek a feltételezésnek.

Vámbéry Ármin azonban továbbmegy ennél. Karacsay András leszármazottjával, feltehetően az 1848-49-es őrnagy, emigráns Karacsay Sándorral, András unokájával való ismeretsége említésekor hozzáteszi, hogy a család tatár földről származik: „Valamelyik őse a tatár hordákkal jöhetett be Magyarországba és itt maradt közöttünk, magyarrá lett.” Vámbéry még azt is tudni véli, hogy a „Karacsaj tatár szó, annyit tesz, mint Fekete folyó”.

Kempelen nem adott hitelt ezeknek a legendásnak tűnő magyarázatoknak, egyszerűen horvátországi származást valószínűsít.

A család történetében elsőként András apját, Pétert említik, mint katonát, Nagy Iván egyenesen ezredesnek titulálja. Érdekes módon azonban sem Wrede munkája, sem a korabeli mustrákhoz készült tiszti mutatók nem ismerik Karacsay Péter ezredest. Sajnálatos módon semmi közelebbi információ nem maradt fenn róla, nem tudjuk mely egység(ek)ben szolgált, sem azt, hogy pontosan milyen pályafutást mondhatott magáénak. Több szakirodalom említi, hogy 1775-ben bárói rangot kapott. Hirtenfeld szerint ez a báróság magyar volt, ugyanakkor Hellebronth szerint német-római birodalmi. A probléma ezzel az adattal ott van, hogy a releváns primer források egyik verziót sem erősítik meg. Sem Megerle, Knetschke, vagy Frank munkái nem tudnak Karacsay Péter 1775-ös birodalmi báróságáról, a Királyi Könyvek pedig a magyarról. Ellentmondani látszik ennek az adatnak az a tény is, hogy Karacsay András 1779-ben valóban elnyerte a magyar báróságot, amit a Királyi Könyvekben is megtalálhatunk, ebben pedig nem esik említés apjáról. Ez alapján tehát Karacsay Péter 1775-ös magyar báróságát nyugodtan megcáfoltnak tekinthetjük.

A birodalmi báróság tekintetében is feltételezhetjük a téves adatot, mert abban az esetben András is megkapta volna a címet, és a katonai iratokban és a vonatkozó szakirodalomban is találnánk ennek nyomát. András az 1777-es mustrában „Andreas v. Karaiczay” névalakkal fordul elő, míg 1780-ban már mint „Andreas Baron v. Karaicsay”.

A család régi nemessége sem igazolt, mindössze András 1763-as nemeslevele ismert, korábbi nemességről semmiféle adat nincs.

A család eredete tehát homályba vész. A kaukázusi eredet meglehetősen legendásnak tűnik, de teljességgel nem zárható ki, mint ahogyan a balkáni, boszniai származás sem. Annyi bizonyos, hogy a 18. század első felében horvát területen, Zágráb környékén, vagy Kostajnicában felbukkanó, ekkor egyértelműen katolikus családról van szó, tehát ha eredete nem ide kötötte volna, bizonyára már jó ideje itt élhettek és felvették a katolikus hitet.

Karacsay András születési dátumaként a szakirodalom 1744. november 30-át, születési helyként Kostajnicát adja meg, Hellebronth azonban az 1738-as évet ugyanezen dátummal és hellyel, de Zágráb vármegye megjelöléssel. Ezzel szemben a katonai iratok születési helyként egyöntetűen Gradec (Gradic) helyiséget jelölik meg és 1740 körüli születést valószínűsítenek. Jelen pillanatban nem lehet eldönteni, hogy melyik állítás igaz. Kostajnica a Száva mellett fekszik a Báni Határőrvidéken. Fennmaradt anyakönyveiben nem található bejegyzés Karacsay Andrásra. Gradec nevű település van Zágráb vármegyében, magyar neve Geréc, de nem elképzelhetetlen, hogy a Zágráb egyik részét képező Gradecről van szó. Anyakönyveik sajnos részben hiányosan maradtak fenn, így nem zárhatjuk ki egyik variációt sem.

A katonai pálya adatai tekintetében szerencsések vagyunk, mert szinte a teljes pályafutást végigkísérhetjük, a vonatkozó források szerencsére elegendő mennyiségben maradtak az utókorra.

A pályafutás kezdetének dátuma 1756. május 29-e, amikor az ifjú, 17-18 év körüli Karacsay András az első báni határőrezredbe nyert felvételt kadétként. Mivel az ezred az első mustrája csak 1763-ból maradt fent, ezért nem tudjuk, hogy meddig szolgált kadétként és mikor léptették elő furírrá, vagyis számtartó altisztté. Annyi azonban bizonyos, hogy 1760. február 2-án furírként szolgálva nyerte el a tiszti rangot, a báni generalátus nyolcadik harctérre vonuló hullámában szolgáló Supanich-századba helyezték át a szintén ebben a hullámban található Bervar-századból. Karacsay András a tűzkeresztségen tehát a hétéves háború során a báni gyalogosok soraiban esett át. A báni ezredbe kadétként történt felvételét szinte biztosan apja katonatiszti szolgálatának köszönhette, hiszen a kadéti helyek többségét alacsonyabb rangú katonatisztek fiainak tartották fent.

A szokványosan indult karrier a hétéves háború lezárultát követően rendhagyó fordulatot vett. A jó kiállású, szép termetű, megnyerő külsejű ifjú zászlóst 1763. augusztus 24-ével felvették a Magyar Királyi Testőrséghez. Hellebronth szerint ezt Esterházy testőrkapitány intézte el neki, nem kisebb személyiség, mint Lacy táborszernagy, a későbbi II. József barátja és a császári-királyi hadsereg egyik legelismertebb tábornoka, későbbi átszervezője és korszerűsítője ajánlatára. Ebben az időben a testőrség élén gróf Esterházy Miklóst találjuk, aki nemrég érkezett haza a szentpétervári követi pozícióból. Karacsay esetében azonban két komoly bökkenő is volt. Egyrészt nem volt nemessége, de legalábbis nem tudta érdemben bizonyítani, illetve az, hogy a Katonai Határőrvidéken született, ahonnan elvileg nem lehetett volna senkit sem felvenni. Utóbbi adat magyarázatot adhat arra, hogy miért található a katonai iratokban születési helyként Gradec. A nemesség problémáját rendkívül nagyvonalúan oldották meg, az ifjú Andrásnak 1763. augusztus 2-i dátummal az uralkodó nemességet adományozott. Nyilván Lacy számára nem lehetett nehéz elintézni a nemesítést, de Esterházy Miklós számára sem okozhatott ez problémát, mivel az ország kancellárja éppen az ő testvére, Esterházy Ferenc volt. Így már semmi akadálya sem volt a testőri szolgálatnak. Sőt, 1764-ben még az országgyűlésre kiküldött testőrkülönítménybe is beosztották.

Karacsay testőri szolgálata 1766. december 11-ig tartott, amikor Szász-tescheni Albert karabélyosezredébe helyezték főhadnagyi ranggal. A testőri szolgálat nem csupán remek iskolát, további összeköttetéseket, a világ kitágulását és a nagyvilági élet megismerését jelentette, hanem három esztendő alatt két rangnyi emelkedést is a ranglétrán. Béke idején ez nagyon fontos dolognak számított.

A további előlépésre sem kellett sokáig várnia, ugyanis alig több, mint egyévnyi szolgálatot követően 1768. május 29-én Karacsay ismételten két rangot ugorva elsőkapitányi rangot vásárolt magának a Hessen-Darmstadt dragonyosezredben. Nem egészen öt év alatt a legalacsonyabb főtiszti rangból négy rangot ugorva a legmagasabb főtiszti rangba lépett elő – a legnagyobb béke idején. A rangvásárlás – bármennyire is elítélhető erkölcsileg – a valóságban rendkívül meggyorsíthatta a katonai karriert, nem egy későbbi neves tábornok ennek köszönhette, hogy a főtiszti rangokat gyorsan maga mögött tudhatta, nem kellett hosszú éveket várnia egy-egy előléptetésre.

A Hessen-Darmstadt dragonyosezredet 1773-ban svlizsérré szervezték át. Az eredeti francia nevén chevaix-légers ezredek a hadsereg „német”, valójában az örökös tartományokból kiegészített lovassága soraiból szervezett könnyűlovasegységek voltak. Teljesítményük soha nem érte el a huszárokét, de alkalmas parancsnokok keze között azért képesek lehettek jó eredmények elérésére.

A hétéves háborút követő másfél évtizedes békességnek II. József akciója vetett véget, amely során szerette volna elcserélni az Osztrák Németalföldet Bajorországra. II. Frigyes nem engedhette, hogy nagy riválisa a csere által megerősödjék, ezért háborút indított. A rövid bajor örökösödési háború nagyobb összecsapás nélkül telt ugyan el, de hősünk számára mégis fontos eredményt hozott. A sziléziai határon egy Zuckmantel nevű település mellett vívták a háború egyik legnagyobb, de mindenképpen a császári-királyiak számára legsikeresebb összecsapását, melyben Karacsay András is részt vett svalizsérsvadronja élén. Az ütközetben Karacsay rendkívül jó teljesítmény nyújtott, olyannyira, hogy megpróbálkozott a Mária Terézia-rend megszerzésével. Az 1779. március 30-án kelt beadvány nem nyerte el a rend káptalana támogatását, a rend lovagkeresztjét ekkor még nem ítélték oda neki. A hadi siker azonban nem maradt hatás nélkül, mert 1779. október 29-i keltezéssel hősünk magyar báróságot kapott a porosz háborúban szerzett érdemeire tekintettel.

A bő évtizede elsőkapitány, immáron báró Karacsay számára a katonai előléptetés sem maradt el. 1782. március 9-én őrnaggyá, 1786. április 6-án alezredessé léptették elő ezredében, amely 1783 óta Levenehr altábornagy nevet viselte, aki Karacsay életében is fontos szerepet játszott, mivel már 1768-ban ezrede törzstisztjeként Karacsay feljebbvalója volt, majd ezredparancsnoka, végül ezredtulajdonosa lett. Zuckmantelnél is ő állt a császári-királyi csapatok élén, végül a Karacsay számára áttörést hozó török háborúban hadosztály-parancsnokaként szerepelt.

1788. február 9-én üzente meg II. József a hadat a Török Birodalomnak. A hadműveletek az Adriától a Fekete-tengerig folytak. Hősünket a Galíciában, a Coburg herceg parancsnoksága alatt összevont hadtestbe osztották be. A hadtestnek a parancs szerint a határt kellett volna védenie, de kiváló parancsnoka és remek beosztottjai nem elégedtek meg ezzel a passzív szereppel, hanem erőteljes támadást indítottak. Karacsay kezdetben osztálya élén harcolva már 1788. július 27-én kiérdemelte az ezredesi előléptetést. Ezzel azonban nem lett ezrede parancsnoka, mert Aufsess ezredes a helyén maradt, így másodezredesként, számfeletti állományba került. A hadműveletekben azonban korántsem viselt másodhegedűs szerepet. Egy dandárnyi erő élén Coburg hadtestének elővédjét vezényelte – rendkívüli sikerrel, nagy mértékben hozzájárulva a galíciai hadtest sikereihez. Egyik legnagyszerűbb haditettét 1789. április 19-én hajtotta végre hat svadron lovas és hat század gyalogos és négy löveg élén Pharaoni és Valjeszaka mellett, amikor egy ötezres török sereget vert szét.

A hadjárat további ütközeteiben, különösen Foksany és Martiniesti mellett harcolt hősünk sikeresen, utóbbi ütközetben már vezérőrnagyként, mivel 1789. augusztus 17-i hatállyal előléptették úgy, hogy valójában egyetlen percig sem volt tényleges parancsnoka ezredének, ami különleges megtiszteltetésnek és érdemnek számított. A felsőbbségek olyannyira elismerték sikereit, hogy az 1788. november 7-én kelt beadványára a Mária Terézia-rend káptalana a 1789. december 21-i 19. promóció keretében a rend lovagkeresztjét adományozta számára. A további elismerésre sem kellett várni, mert alig egy évvel később, 1790. december 19-én a 23. promóció alkalmával a rend parancsnoki keresztjét is megkapta. Párját ritkító gyorsasággal sikerült sikereivel kiérdemelnie az ezredesi és vezérőrnagyi előléptetést, de a Mária Terézia-rend két fokozatának ilyen gyors egymásutánban történt elnyerésére valóban alig akad példa. További – szintén rendkívüli – elismerés is érte, mivel 1789. október 19-én, tehát tábornoki előléptetése után alig két hónappal elnyerte a Richecourt gróf halála miatt megüresedett svalizsérezred ezredtulajdonosi címét. Talán már említenünk sem kell, hogy mennyire ritka dolog volt egy rangban ennyire fiatal tábornok ezredtulajdonossá történt kinevezése.

A török háborúban Karacsaynak egy nem mindennapi személyiség, Szuvorov tábornok megbecsülését sikerült kivívnia, ami későbbi pályafutására is fontos hatással lett. A törökök elleni harcok alatt II. Katalin személyes elismerését is sikerült kivívnia.

A rendkívül sikeres és elismerésekben bővelkedő időszakot követően Karacsay elérkezettnek látta az időt, hogy magyar grófi címért folyamodjon. Az 1791 derekán benyújtott kérvénye azonban ekkor még nem nyerte el az uralkodó támogatását, viszont ekkor nyerte el a valjeszakai előnevet, egyik legfényesebb haditettére utalva ezzel.

A török háború lezárását követően a császári-királyi hadsereg hamarosan újabb háborúba keveredett, Franciaország 1792. április 20-án üzent hadat. A hadsereg nagyobbik részét a Rajna mellé és Németalföldre csoportosították át, de Galíciában is maradt egy erős hadtest, mivel a törököknek visszaadandó területek megszállása, valamint a lengyel területek küszöbön álló újabb felosztása erős katonai jelenlétet tett szükségessé a térségben. Karacsay egészen 1794 tavaszáig ezen a területen maradt. Feladata nem lehetett könnyű, mert törökök folyamatosan megsértették a megegyezéseket, így erély mellett komoly politikai érzék és tapintat is szükséges volt az események mederben tartásához.

Hősünk élete 1794 tavaszán újabb fordulatot vett. Az Udvari Haditanács 1794. január 1-i döntése alapján a Rajna mentén álló hadtesthez vezényelték, ahol április 10-én vette át a szolgálatot. A következő két évben sikeresen harcolt a franciák ellen számtalan kisebb-nagyobb ütközetben, csatában (Schweigenheim, Schifferstadt, Kaiserslautern, Frankenthal, Heidelberg, Mannheim, Weingarten, Epstein, Frankenthal, Hochspeier) bizonyította rátermettségét. A folyamatos harcok azonban fizikailag rendkívül megviselték és két év múltán a gyenge egészségére való tekintettel 1796. május 1-étől nyugállományba helyezték. Ezt követően kezdetben Lembergben, majd Pesten élt. 1798. október 1-i dátummal érdemeire való tekintettel az uralkodó birodalmi grófi címet adományozott számára.

Karacsay életében azonban még egy hatalmas fordulat rejlett. A még hatvanadik életévében sem járó, de már bizonyára meggyengült egészségű, de még erőtől és lendülettől duzzadó hadfi nem nyerhette el a jól megérdemelt nyugalmat. Az első koalíciós háború vesztségei miatti revánsvágy által hajszolt nagyhatalmak – kihasználva Bonaparte távollétét – háborút indítottak Franciaország ellen. A háború fő erőfeszítésére Itáliában került sor. Az itt bevetett szövetséges sereg élére a híres Szuvorov tábornok került, akinek beérkeztéig Kray Pál altábornagy vezette a hadműveleteket. Szuvorov jól emlékezett egykori barátjára és azzal a kéréssel fordult a császári-királyi hadvezetés felé, hogy Karacsay tábornokot osszák be a parancsnoksága alatt lévő seregbe. 1799. március 31-gyel Karacsayt visszahívták a nyugállományból és Itáliába vezényelték szolgálattételre.

Az 1799-es itáliai hadjárat a szövetségesek számára rendkívüli sikereket hozott. Szuvorov energikus vezetési módszere által inspirálva egymás után győzték le a francia seregeket. Karacsayt kezdetben a hadsereg elővédjébe osztották be, többnyire orosz csapatok élén harcolt. Nem kisebb személyiség tartozott a parancsnoksága alá, mint Pjotr Bagratyion ezredes, majd tábornok, az 1805-ös és 1812-es háborúk későbbi hőse. Trebbia alatt MacDonald, majd Novi mellett Joubert seregeinek legyőzése mellett számtalan kisebb-nagyobb ütközetben bizonyította rátermettségét. Különösen Szuvorov távozását követően, amikor a Novi melletti átjáró védelmét irányította és több francia támadást vert vissza. Időközben legújabb haditetteiért is elnyerte a jutalmát, mivel 1799. október 2-i hatállyal altábornaggyá léptették elő.

Az 1799-es hadjárat lezárása, a szövetségesek svájci kudarca a háború döntését az 1800-as évre halasztotta. Az Egyiptomból visszatért, időközben államcsínnyel Franciaország élére került Bonaparte első konzul átszervezte a francia seregeket, és a kudarcot valló béketárgyalásokat követően gőzerővel készült a döntésre. A szövetséges oldalon az orosz fél kiválása katonailag jelentősen gyengítette az esélyeket, amit a főparancsnokság körül kialakult bizonytalanság is fokozott. A németországi sereg élére Kray Pál került, de csak mint ideiglenes főparancsnok. Kray a főparancsnokság átvétele után kérvényezte, hogy Itáliából helyezzék át Karacsay Andrást Németországba.

A németországi harcok kezdettől fogva francia sikereket hoztak. A szétaprózott császári-királyi csapatokat egymás után nyomták vissza a francia támadások. Karacsay 1800. május 3-án érkezett meg a főhadiszállásra, az Engen mellett vívott csata idején. A vesztésre álló csatában Kray azt parancsolta Karacsaynak, hogy a szétvert lovasságot szedje össze és azonnal indítson velük ellentámadást. A rendkívül energikus Karacsay egyből teljesítette a parancsot, de a harcok során két puskagolyó is eltalálta. Csapatait visszaverték, ő maga viszont megmenekült a fogságtól. A gyors orvosi beavatkozás elmaradása – még a golyót sem vették ki, így az élete végéig testében maradt – hosszú ideig tétlenségre kárhoztatta hősünket, akit végül 1800. szeptember 28-i határozattal 1800. szeptember 2-i hatállyal, immáron véglegesen nyugállományba helyeztek.

Karacsay még hét évig élt nyugalmazott altábornagyként egyre romló egészsége és rendkívül erős fájdalmak mellett. A testében maradt golyót több próbálkozás ellenére sem találták meg. Földi pályafutása 1808. március 23-án ért véget Bécsújhelyen. Mind a négy fiából katona lett, a bécsújhelyi akadémiát elvégezve tisztként szolgálták uralkodójukat.