Raffay Andrea kutatónk előadása Hódmezővásárhelyen.

Március 19-én, csütörtökön, 17:00-kor, Hódmezővásárhelyen tart előadást Raffay Andrea. A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője Szendrey Júlia költeményeiről beszél majd.

Helyszín: Hotel Ginkgo Ilosfalvy Róbert terme.

Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 2, 6800

Raffay Andrea írása a könyvbemutatóhoz:

Megérdemelve vagy ártatlanul…” – Szendrey Júlia összes költeményei elemző tanulmányokkal és Szendrey Júlia részvétele az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben:

1909-ben Bihari Mór gyűjtésében jelent meg az a kötet, mely Szendrey Júliának akkor ismert verseit tartalmazta. Bihari e kötetben Szendrey Júlia 26 versét közölte, de az ő Szendrey-verskiadása – mely tartalmazta a Naplót és egyéb naplóféléket – nem tekinthető teljesnek: egyrészt Szendrey Júlia összes, fellelhető versét ténylegesen nem tartalmazta, valamint Bihari korabeli folyóiratokból (szépirodalmi és divatlapokból) gyűjtötte össze Szendrey verseit, tehát könyvét nem az eredeti kéziratok alapján állította össze.

2018 augusztusában a Két Hollós kiadó adta ki a „Megérdemelve vagy ártatlanul…” – Szendrey Júlia összes költeményei elemző tanulmányokkal című kötetet, melyet jómagam rendeztem sajtó alá, állítottam össze és láttam el elemző tanulmányokkal, s melyben a versek betűhíven közölt változata mellett a kutatásaim során megtalált eredeti Szendrey-kéziratok másolatai is megtalálhatók. Kutatómunkám során megtaláltam a Bihari által összeválogatott versek eredeti kéziratait, s azokat még további 23, korábban ismeretlen Szendrey Júlia-verskézirattal egészítettem ki (ezek az MTA Kézirattárában találhatók a „K 524” jelzetű, „Szendrey Julia költeményei” címet viselő füzetben, mely Júlia 1854 és 1865 között született költeményeit foglalja magában), valamint számtalan verstöredékkel, melyek többsége az OSZK Kézirattárából származik (OSZK Kt., Fond VII/206, valamint OSZK Kt., Fond VII/154), és egyéb versfordításokkal.

2020. március 19-én e kötetről fogok beszélni Hódmezővásárhelyen. Azonban előadásomon nem csupán Szendrey Júlia verseit, irodalmi tevékenységét kívánom bemutatni a hallgató közönségnek, hanem Petőfi Sándor feleségének az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben való tevékeny részvételét is.

Szendrey Júlia életében ugyanis a Petői Sándorral való találkozás mellett a legfontosabb stációnak az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc tekinthető, melyek eseményeiből ő maga is jelentős mértékben kivette a részét: Petőfi Sándor jegyezte fel, hogy a március 15-ére virradó éjszakát mindketten ébren töltötték, s az elkövetkező napok teendőiről tanácskoztak, valamint, hogy míg Petőfi az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írta, Szendrey Júlia a másik asztalnál nemzeti fejkötőt készített magának. De Júlia agitációjának volt az eredménye a magyar írók feleségei által készített, ezüsttel hímzett és rojtozott háromszínű nemzetőrségi zászló, melyen a „Szabadság, Egyenlőség, Béke” felirat volt olvasható. Emellett rendszeresen elkísérte férjét a gyűlésekre, s Debrecenben, míg Petőfi távol volt, zászlót varrt, a sebesülteknek kötéseket készített, proklamációt írt a kormány hivatalos közlönyében a magyar hölgyekhez, s az országgyűlést is látogatta. Szendrey Júlia nem csupán szerette, meg is értette férje nagy szellemét: nem csak hitvese, hanem munkatársa is lett Petőfinek a forradalom és szabadságharc eget-földet megrengető viharaiban.  Amilyen szerető és szenvedélyes feleségként minden körülmények között költő férje mellett állt, legalább olyan szenvedélyesen, férfiakat megszégyenítő bátorsággal buzdította a haza védelmére nőtársait, legalább olyan szenvedéllyel és hittel állt ki a sorsdöntő időkben Magyarország szabadsága mellett.

A dicső tavaszi hadjáratot megelőzően, feltehetőleg a Petőfi Zoltán születése után, az 1848. december 15-e és 1849. február 20-a közötti időszakban készíthette el Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című írását, melyben a következő szavakat intézte a magyar nőkhöz:

„Hazám hölgyei! Testvéreim!

Rövid idő mulva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk. És ha a közelgő elhatározó perczben megóv bennünket a magyarok Istene az elcsüggedéstől, azt ezereknek örömrivalgása fogja követni, amellett tudatja a világgal, hogy közös egyetértéssel harczoló népünknek sikerült szabadságát kivívnia. Drága árt kell bár adnunk, vért és életet áldozunk érette, de ha végre győzünk, győzelmünk nagyszerüsége sokkal felül  fogja mulni szenvedéseink nagyságát. Igen, mi nők is, kik ha nem is harczolhatunk a csatatéren, annál többet tehetünk saját körünkben, mi is szilárd lélekkel tudunk most nélkülözni mindent, mindek feláldozásával a közös erőt szaporithatjuk; családunkat, vagyonunkat tudjuk önként hozzátenni a nagy árhoz, melyet hazánknak szabadsága kiván. […] Nyujtsunk segédkezet lelkes honfiainknak, kik megvetve a halált, békével türve minden nélkülözéseket, őseinkhez méltólag: lelkükben véres bosszuval szabadságunk ellenei iránt s kezükben öldöklő fegyverrel léptek ki a sikra, megszerezni honunknak a szabadságot, mi neki szükségesebb, mint nekünk a lég, hogy élhessünk, s a virágnak a napsugár, hogy virágozhassék.

S e nagy czél kivivására szükség van mindnyájunkra, mindazon áldozatokra, melyekre képesek vagyunk! S ezt nem szabad most egy pillanatig sem felednünk, lelkiismeretesen kell teljesitenünk a legcsekélyebb részletig, mert csak igy teremthetjük össze a megkivánt egészet. Ha valaha, úgy bizonynyal most van azon kor, midőn női lelkek s női kezek használhatnak hazánknak. S nem dicső eszme-e ez? használhatni hazánknak, a szép, a dicső Magyarországnak! […]”