Tanulmány: itt

Szerző

Tóth Zsolt

Cím

Néhány magyar igenévi szerkezet urál-altaji összevetésben

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 193–210.

Absztrakt

A magyar nyelv az alárendelő tartalmak kifejezését korábbi időkben alapvetően igenévi szerkezetekkel, azaz saját bővítményekkel rendelkező igenevek alkalmazásával oldotta meg. Az igenévi szerkezetek használata az évszázadok során hátrébb szorult, mára meghatározóvá vált a kötőszavas-utalószavas indoeurópai típusú alárendelő összetett mondatok használata. Legproduktívabban a jelzői funkciójú igenévi szerkezetek alkalmazása maradt fenn. Az igenévi szerkezetek sűrű használata nemcsak a magyar nyelv sajátossága volt, hanem a többi finnugor nyelvé is, amelyek közül a Volga-vidék és Szibéria finnugor nyelveiben továbbra is meghatározó maradt alkalmazásuk. Az altaji nyelvek szintaxisa az igenévi szerkezetek használata terén igen nagyfokú hasonlóságot, tipológiai egyezést mutat a finnugor nyelvekkel. Olyan igenévi szerkezetek, amelyek azonos elemekből vagy azonos logika alapján épülnek fel, megfigyelhetők számos, egymástól akár több ezer kilométerre lévő nyelvben is.

A különböző szerkezetek egybevetése nemcsak történeti-összehasonlító szempontból rejt érdekességeket, hanem elméleti nyelvészeti szempontból is, hozzájárulhat az analógiák figyelembevétele révén mind a szintaxis, mind a morfológia bizonyos kérdéseinek tisztábban látásához. A mai magyar leíró nyelvtanban általánossá vált például az igenévi szerkezeteknek mellékmondatokként való leírása, morfológiában pedig a birtokos személyjellel ellátott befejezett melléknévi igenév igei igenévnek vagy igenév-igének való titulálása, amely állítások az ural-altaji párhuzamok figyelembevételével nem tekinthetők megalapozottaknak.

Felépítésüket tekintve legváltozatosabbak az időhatározói funkciójú szerkezetek, szinte minden finnugor és altaji nyelvben találhatók mind előidejű, mind egyidejű, mind utóidejű szerkezetek. A tanulmány magyar tárgyi és időhatározói funkciójú szerkezetekhez keres megfeleléseket a török, a mongol (halha), a burját, a kalmük, a finn, a mari és az udmurt nyelvben. Az az igenévi szerkezet, például, amelynek alapja a befejezett melléknévi igenév és az után jelentésű névutó (pl. a termék megérkezte után) szinte az összes vizsgált nyelvben megtalálható, és az idegennyelvű példák analógiái segítségével belátható, hogy a megérkezte, eredetét tekintve, egy E/3 birtokos személyjellel ellátott befejezett melléknévi igenév.

A többi szerkezet elemzése alapján is igazolható a magyar, illetve az uráli és altaji nyelvek igenévi szerkezeteinek nagyfokú tipológiai hasonlósága, amelynek eredetét jelen cikk nem vizsgálja, mindazonáltal a véletlen egybeesés vagy a nagyfokú kölcsönzés kizárhatónak látszik.

Kulcsszavak

alárendelés, igenév, igenévi szerkezet, szintaxis, összehasonlító nyelvészet, igenévrendszer, cselekvésnév, finnugrisztika, altajisztika

Tanulmány: itt

Szerző

Sárközy Miklós

Cím

A Turán fogalom megjelenése és korai perzsabarát turanisták a 19. század első felében Magyarországon

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 169–192.

Absztrakt

Mint az közismert, a turanizmus, ez az ázsiai eredetünket hangsúlyozó ideológia, az utóbbi kétszáz évben nagy népszerűségre tett szert. A jelen tanulmány azzal a kérdéssel foglalkozik, mikor és hogyan jelent meg először Magyarországon a Turán kifejezés, és az orientalisztika születő tudománya hogyan gyakorolhatott figyelemreméltó hatást a magyar értelmiség identitására a 19. század elején.

Tanulmányom első részében a Turán kifejezés gyökereire és kontextusára igyekszem rávilágítani az iráni kultúrában. Forrásaink szerint a Turán nevet Nyugat-Európába a 18. század első felében Abū’ l-Ḡāzī Bahādur khívai kán közép-ázsiai krónikájának, a Šajara-yi turknak a fordítása vezette be. E mű európai fordításai a 19. század elején értek el Magyarországra, és a perzsa hatások beáramlása hamarosan érdekes ötvözet forrásává lett, amelyben a hun-szkíta rokonság régi elképzelése olvadt össze az iráni Turán-fogalommal, ahogy azt a nyugati tudomány felfogta. Az első magyar turanisták (Jerney, Kállay, Pulszky, Maróthy) mind eltökélt perzsabarátok voltak, akiket Turán és Irán perzsa felfogása erősen befolyásolt, s új elméleteket alkottak a magyar őstörténetről, amelyek együtt alapultak magyar elképzeléseken és a kortárs orientalisztika újonnan felfedezett adatain.

Kulcsszavak

Turán, Perzsia, turanizmus, korai magyar turanisták

Tanulmány: itt

Szerzők

Andrej Novicsihin, M. Lezsák Gabriella, Gáll Erwin

Cím

Az Anapa melletti Andrejevszkaja scsel 10. századi leleteinek Kárpát-medencei párhuzamai

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 147–168.

Absztrakt

A Kaukázus északi térségében egyre több olyan lelet kerül elő, amely technológiában, díszítésmódban és funkcióban a 10. századi, honfoglaláskori Kárpát-medence emlékanyagával mutat szoros kapcsolatokat. Az egyik ilyen leletcsoport az Anapa (Oroszország, Krasznodari határterület) melletti Andrejevszkaja scsel kora középkori temetőjéből származik. A leletek között szablyák, övdíszek, veretes és lemezes tarsolyok, palmettamintás, lemezes hajfonatkorong, valamint edények fordulnak elő. Jelen cikkben ezeket a tárgyakat elemezzük, azzal a céllal, hogy ismételten felhívjuk a figyelmet a korai magyarság története szempontjából fontos Észak-Kaukázus térségére. E szempontból jelzésértékűek azok a további szórványleletek is, amelyek az elmúlt években szintén Anapa környékén (pl. Buzsor, Gaikodzor, Leninszkij Puty, Skolnij stb.) kerültek elő, és ugyancsak a Kárpát-medencei, honfoglalás kori leletanyaggal állíthatók párhuzamba. A kutatás e kezdeti szakaszában nehéz egyértelmű választ adni arra, hogy ezek az észak-kaukázusi leletek kereskedelmi, katonai/politikai vagy kommunikációs, esetleg rokonsági hálózatok eredményének tekinthetők. Előrelépést csakis a további régészeti kutatások és az azzal párhuzamos interdiszciplináris vizsgálatok hozhatnak.

Kulcsszavak

Tanulmány: itt

Szerzők

Nagy-L. István

Cím

A háború képe a Hadi és más nevezetes történetek, valamint a Magyar Hírmondó hasábjain a 18. század végén

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 129–146.

Absztrakt

A tanulmány a korai magyar sajtótörténet fontos szereplőjével, a Hadi és más nevezetes történetek, átnevezését követően Magyar Hírmondó című hírlapjával foglalkozik. A klasszikus hírlapként működő újságot a török háború alatt alapította két kiváló, Bécsben élő magyar értelmiségi, Görög Demeter és Kerekes Sámuel. Mögöttük azonban ott állt a bécsi magyar kör több kiemelkedő felvilágosult reformer patrióta egyénisége, Széchényi Ferenc, Festetics György és Teleki Sámuel anyagi támogatása is.

Az újság a magyar nemesi reformer csoport szócsöveként működött, témái között a kiemelt fontosságú katonai ügyeken túl politikai, gazdasági és irodalmi kérdések is megtalálhatók.

A tanulmány a hírlap katonai híradásait veszi szemügyre és ezen keresztül a magyar „nemzeti ébredés” időszakának egyik fontos kérdését, a magyar vitézség szerepét mutatja be. A híradásokban fontos szerepet játszanak a levelek, amelyeket a harctérről írtak a szerkesztőségbe.

A francia háború menetében bekövetkezett változások az újság tematikájában is szerkezeti átalakulást indítottak el. A harcok egyre közeledtek a magyar határhoz, így a háborús erőfeszítések mellett egyre inkább a honvédelem szerepe került előtérbe.

Az újság a magyar nemzet haladásának, jólétének szolgálatában állt és működött fennállása egész idején.

Kulcsszavak

francia háborúk, Magyarország, Habsburg Monarchia, sajtótörténet, nemzeti ébredés, honvédelem, felvilágosult patrióta reformerek

Tanulmány: itt

Szerzők

Kovács Attila

Cím

Álmos mint dinasztikus ős és az Árpád-dinasztia szakralitása

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 111–128.

Absztrakt

A tanulmány arra hívja föl a figyelmet, hogy Álmos feláldozásának információja nem két egymással semmilyen szinten nem kompatibilis magyarázatra vezethető csak vissza. A gazdasági, politikai és kulturális kontextus változása korszakonként módosította az állandó legitimációs igényt. Az államalapítás után az új berendezkedés igyekezett elhatárolódni a korábbi struktúra minden elemétől, amely az elit megítélése szerint szemben állt az új rendszerrel az élet bármely területén. Az új rendszer változásai pedig oda vezettek a 13. században, hogy a még fellelhető korábbi pogány hagyományok és legitimációs elemek már felhasználhatóvá váltak a korabeli elit számára aktuális igényeik érdekében. A 10. századi szakralitásról nincsenek egykorú adataink, ezért az államalapítás előtti viszonyok társadalomszerveződési struktúráit mutattam be, hiszen ezek a koncepciók azok, amelyek megértésével tudunk adni egy reális elképzelést arról, hogy a 10. századi magyarságnál milyen csoportképző mechanizmusok működtek, és ennek keretében milyen is lehetett a szakralitás kiépítésének konstrukciója. Mindezek áttekintése mellett arra jutottam, hoÁlmos mint dinasztikus ős és az Árpád-dinasztia szakralitásagy az Álmos halálával kapcsolatosan megőrzött információ átrétegzésen ment keresztül. A 10. századból származó információ két eredőre mehet vissza, az egyik az, amely tudhatott Álmos honfoglalás idején való elhalálozásáról, a másik esetleg Álmos rituális feláldozásáról tudhatott. A hangsúly Álmoson mint dinasztikus ősön van. A 13. században ez az információ válhatott keresztény köntösben megjeleníthetővé. Így a szembenállás feloldható és beilleszthető a korszakváltozások egymásra reflektáló sorába, ahol ciklikusan felkarolnak vagy elvetnek dolgokat.

Kulcsszavak

Álmos, szakralitás, pogány rítusok, keresztény hagyományok, átrétegződés, legitimáció, vertikális társadalom

Tanulmány: itt

Szerzők

Katona-Kiss Attila

Cím

A sárréti besenyő szállásterület kérdéséhez

Hivatkozás

Ephemeris Hungarologica, 2021. (1.) 1. 95–110.

Absztrakt

A magyarországi besenyők múltjával és műveltségével foglalkozó kutatásban régtől elfogadott az a megállapítás, amely szerint a Körösök vidékén, az egykori Sárrét rétségeinek peremén létezett egy viszonylag nagy kiterjedésű besenyő szállásföld, amelyet a beköltöző népesség már a 10. században megülhetett. Ennek területét és határait Györffy György olyan helynevek alapján rajzolta meg, amelyek jó részét később már maga sem vette fel a hazai besenyőkhöz köthető helyneves anyag korpuszába – ez a revízió azonban nem gyakorolt különösebb hatást a sárréti besenyő szállásterület történeti megítélésére. Dolgozatunkban ennek újragondolására teszünk kísérletet, bevonva a kérdésbe a később betelepülő kunokat is.

Kulcsszavak

Árpád-kor, Sárrét, besenyők, kunok, helynevek