A magyar főerők Pákozd–Sukoró térségében ütköztek meg Jelačić bán seregével 1848. szeptember 29-én, és sikerrel állították meg a horvát határőrök és népfelkelők túlerejét.

Mihály arkangyal alakja a kereszténység és a magyar ember számára a reménységet, az örök életbe vetett hitet és a küzdeni akarást jelképezte. Harcot a kísértések, a bennünk élő gonosz ellenében, s képességet a szellemi megújulásra.

Harminchárom évvel ezelőtt, 1987. szeptember 27-én sorsfordító pillanatok zajlottak Lakiteleken: a Lezsák Sándor házának udvarán felállított sátorban közel kétszáz értelmiségi gyűlt össze, hogy megvitassák a magyar nemzet jövőjét, számba vegyék a kilábalási lehetőségeket abból a – Csurka István szavaival élve – „nemzethalálból”, amelybe Trianon taszította hazánkat, és amelyhez a több évtizedes kommunista diktatúra adta meg a kegyelemdöfést. A tanácskozás címe is drámai hangulatot sugallt: A magyarság esélyei.

Bartók Béla több mint tizenöt éven át gyűjtött magyar népzenét, valamint a magyarsággal együtt élő más népek zenéjét is fonográf és viaszhengerek segítségével.

„Anya, író, színésznő” – e három szóval írta le foglalkozását 1938-ban a Színházi Élet nevű művészeti szaklapnak adott interjújában Ignácz Rózsa, aki munkájával az igazságtalanul meghurcoltak, a számkivetettek, közöttük a csángók, a székelység és az erdélyi magyarság igazságáért állt ki.

Pomozi Péternek, Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontunk igazgatójának a Magyar Szóban jelent meg legújabb publicisztikája.

1936 áprilisában egy akkor már világhírű, külföldön élő magyar asszony huszonkét esztendei távollét után férjével, Henry Montague Barstow-val együtt Budapestre érkezett húsvétra. Ez az asszony az angol nyelvterület akkori legnagyobb sikerű írói között kivételes helyet foglalt el, s munkáit a világ minden nyelvére lefordították.

229 éve született gróf Széchenyi István. Ezúttal életének egy kevéssé ismert epizódját, első haditetteit idézzük fel.

1773. szeptember 21-én hirdette ki országaiban Mária Terézia XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű bulláját, amely mintegy negyven évre oszlatta fel a jezsuita rendet. Fáy Dávid Alajos (1721–1767) atya a magyar rendtagok közül egyedüliként halt mártírhalált kilenc évi rabság után.

Történetének legsúlyosabb sérülése és Ferenc József szemléje 1853. szeptember 20-án.