Horváth Veronikának, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontja tudományos segédmunkatársának újonnan megjelent, „Kora szkíta kori kurgán ásatása Tuvában magyar szemmel

(Csinge-Tej I. kurgán kutatástörténeti áttekintésén keresztül) című publikációjában a Tuvai Autonóm Köztársaság területén (Oroszország), a Turáni – Ujuk-medencében elhelyezkedő Csinge-Tej kurgántemető legnyugatabbi pontján emelkedő sírhalom és emlékhely 2008-2019 között zajlott kutatásainak fontosabb eredményein keresztül ad átfogó képet főként a Tuvában, valamint a belső-ázsiai régiókban a szkíta kor elején megjelenő korai lovas nomádok kulturális jellegzetességeiről. 
2017-ben a feltárási munkálatokon kollégánknak is alkalma nyílt részt venni, ezért erről rövidebb visszaemlékezésszerű élménybeszámoló készült, időrendben beillesztve az I. komplexum tudományos hangú kutatástörténetébe.

Részletek a publikációból:

- A Kr. e. (IX)VIII-VII. század folyamán a Kaukázushoz, annak előteréhez, Észak-Iránhoz és a közép-ázsiai sztyeppei régióhoz kapcsolódó kulturális és technológiai hatások érték el Kelet- és Közép-Európát, és ennek eredményeképpen új temetkezési rítusok, lószerszámok, fegyvertípusok, ékszerek és edénytípusok jelentek meg. Erre utalnak például a Dnyeszter felső folyása mentén, Michalkovónál, valamint Pusztahatvannál előkerült, aranyékszereket tartalmazó kincsleletek. Ez a jelenség azonban elterjedt egészen a belső-ázsiai régióig is, a sztyeppezóna déli pereme mentén és a folyóvölgyekben, miközben a késő bronzkor végétől, a Kr. e. IX-VIII. században a jelenlegi Kazahsztán és Üzbegisztán területéről szintén kulturális kiáramlások figyelhetők meg Belső-Ázsia felé. Ennek következtében a mai Tuvai Autonóm Köztársaság területén ebben az időszakban alakult ki az úgynevezett Aldy-Bel’-kultúra, melynek népessége halottait általában kettős kurgánok, de néha kőlapokból kialakított, kőkerítéssel körbevett halmok alá, a régi földfelszínbe mélyített sírgödör alján kialakított gerendavázas sírkamrába vagy függőlegesen a földbe állított kőlapokból összerakott ládákba temette.

- Az Aldy-Bel’-kultúrával egy időszakra tehető az úgynevezett arzsani típusú kurgános temetkezések, emlékhelyek megjelenése, melyek kialakulása több kulturális előzményre vezethető vissza. Az 1971 és 1974 között több ásatási szezon alatt feltárt Arzsan-1 kurgán szabályosan és egymásra vízszintesen rakott, nagyobb kőlapokból felhúzott külső fedőrétegét és ezalatt a földfelszínre épített, gerendavázas kamraszerkezetét, valamint az egyes kamrák közötti, a központi kamra felé irányuló folyosókat egyes kutatók a közép-kazahsztáni késő bronzkori-átmeneti időszaki Begazy-Dandybay-kultúrával, valamint az Aral-tótól keletre, a Szir-darja mellékfolyójánál, az Inkar-darja mentén található észak-tagiszkeni mauzóleumokkal hozták összefüggésbe. A sugárirányban felépített kamraszerkezet analógiáit több kutató a hasonló kinézetű, de kősziklákból épített, úgynevezett kherekszurok (mongol nyelven хиригсуур) között keresi. Több ilyen kultikus építmény ismert nemcsak Tuvából, hanem az újabb terepbejárásoknak és feltárásoknak köszönhetően a régebbi lelőhelyeken is egyre több újat regisztrálnak Nyugat-és Közép-Mongóliában.

- Csinge-Tej kurgántemetője Pij-Hem kozsuunban (körzet a tuvai közigazgatásban), Cskalovka falu közelében található. A temetőn belül az I. kurgán az Ujuk folyó völgyének nyugati szegletében, a „Cárok völgye” felé, a folyó bal partján, a Kurtu–Sibe-fennsíkon helyezkedik el (1. kép). A lelőhelyről először Alekszandr Vasziljevics Adrianov tett említést, és végzett ott feltárásokat 1915–1916-ban. Megfigyeléseit két, kézzel írt naplóban örökítette meg, amelyek jelenleg a Tomszki Állami Egyetem Régészeti és Etnográfiai Múzeumának tulajdonában vannak.

- A temető szisztematikus feltárása, azon belül az I. kurgán ásatása 2008-tól újra elindult, és immár több terepi szezonon keresztül tart az Állami Ermitázs Dél-szibériai Régészeti Expedíciójának keretében, Konsztantyin Vlagyimirovics Csugunov vezetésével. A halom szerkezetének tanulmányozása azonban jóval összetettebb módszert igényelt: egy-egy ásatási évadban a kijelölt szektorok fokozatosan lettek kibontva (2. kép), és rétegről rétegre, kintről befelé haladással történt rögzítésük rajzos, fotós dokumentáció és részletes leírás formájában.

- A 2008–2010. évi terepi szezon során feltárásra került négy, gazdag mellékletekkel ellátott kísérő harcos sírja is, amelyek – az Arzsan-2 kurgánnál észleltekhez hasonlóan – a kősánc és a kurgán kőhomlokzata közötti területen kerültek elő. Az 1–2. sírokban talált leletanyagok között részben az Aldy Bel’ kultúrára jellemző tárgytípusok, részben a kora szkíta korban az ázsiai és a kelet-európai sztyeppéken, a Nagy-Kaukázus északi előterében, tulajdonképpen a kimmer–szkíta hadjáratok által – a Kr. e. VIII. század utolsó harmada és a Kr. e. VI. század eleje közötti időszakban – elterjedt kengyeles végű zablák, valamint Tuvából, Közép-Kazahsztánból és az Aral-tótól keletre fekvő temetőkből ismeretes bronz háromtollú nyéltüskés és háromélű nyílhegytípusok bukkannak fel (3. kép). A háromtollú nyéltüskés nyílhegyek legkorábbi típusai a begázi temető 2. mauzóleumából származnak, a jelenlegi kutatás szerint a késő bronzkor végére keltezhetők.

- Csinge-Tej I. kurgán temetkezéseiben az Arzsan-2 fejedelmi temetkezéséből, az Altájtól ÉNy-ra húzódó erdős sztyeppés régióból, Hszincsiang területéről és Közép-Kazahsztánból pontos párhuzamokkal rendelkező, granulációkkal díszített aranyfülbevalók és melldíszek (pektorálok) láttak napvilágot. Nagyon fontos szempont, hogy Belső-Ázsiában, a kora szkíta korra jellemző granulációdíszítés, csepp alakú díszek és az aranyból, bronzból készült pektorálok az urartui, az asszír és a kora vaskori iráni ékszerek és viseleti elemek egyes jellegzetes, technikai vonásait hordozzák, valamint az ezzel összefüggő hitvilági vonatkozásokat jeleníthetik meg.

- 2016 nyarán feltárt 7. számú sírban fekvő halott mellékletekkel gazdagon ellátva lett nyugalomra helyezve. Nyakában vékony aranylemezből készült pektorál volt, közelében kő- és üveggyöngyökkel. Háta mögött, közel a sír nyugati falához madárfejjel díszített, köpűs bronzfokos hevert a fokos nyelének töredékeivel, korbács csont nyele, melyek környékén öv bőr maradványai és bronz függesztői voltak (4. kép).

- A bronzfokos pontos párhuzamai végigkövethetők Arzsan-2 20. sírban, a Krasznojarszki határterületen, a Jenyiszej középső folyása mentén, ragadozómacska díszítéssel Kelet-Kazahsztánból, az Irtys folyó bal partjáról szórványként, Cseljabinszk körzetében és Ufa város központjában feltárt temetőből szintén szórványként. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az Arzsan-2 5. sírjának férfi halottja mellett talált, vasból készült és állatalakokat megmintázó, arany inkrusztációval borított fokos technológiailag meghaladja a dél-szibériai régióban a korszakra jellemző fémművesség szintjét. Ugyanez a forma vasból, de aranydíszítés nélkül ismert szórványként a Nyugati-Szajánoktól északra, a Jenyiszej bal partján, Hakaszföldről, valamint szórványként Ufa közeléből, a Belaja folyó jobb partján. Tekintettel az ismertetett bronz- és vasfokosok technikájára, előfordulására, lelőkörülményeire és szóródására, jelentős hangsúlyt kapnak a kaukázusi és dél-uráli területek közötti, dél-északi irányú kulturális kapcsolatok, melyek során a kései preszkíta, valamint a kora szkíta korra jellemző tárgytípusok, többek között import bimetál és vasfegyverek jelentek meg az Ananyino-kultúra területén. Ezek a Kr. e. VIII. század végétől egészen a Kr. e. VII-VI. század fordulójáig datálhatók. Egy orosz kutató véleménye szerint Dél-Szibéria legkorábbi, bronzból készült fokosai Arzsan-2 5. és 20. sírokban találhatók, Kr. e. VII. század második felére datáltak, így technológiai alapon nem valószínű, hogy a bimetál vagy vasból gyártott típusok előzményei lennének. Ebbe az időrendbe illeszthető be a Cseljabinszk környéki temetkezés fokosa, melyet a sírban talált bronztőr, bronz kétélű, rombikus fejű nyílhegyek és négyszögletes övtartozékok a Kr. e. VII. század második felére kelteznek. Eszerint a tuvai bronz- és vasfokosok, továbbá a kísérő leletek, nyílhegytípusok, ékszerek és egyéb használati eszközök sírba kerülése a Kr. e. VII. század második fele és a Kr. e. VI. század eleje között történhetett.

- 2019 nyarán a terepi kutatások a krakkói Jagelló Egyetem expedíciós csapatának közreműködésével folytatódtak, melynek célját azonban Csinge-Tej temető nyugati perifériájának magnetométerrel történő meghatározása adta. Ennek eredményeképpen sikerült pontosítani a legészakibb, valamivel kisebb, földből épített 1. számú kurgán méretadatait. Az 1. kurgán részleges feltárásának és a három megásott temetkezésnek köszönhetően az I. komplexumban észlelt, az Aldy Bel’-kultúrára jellemző temetkezési rítus elemeit sikerült azonosítani, azonban a halom földből kialakított építménye és az ezt körbevevő árok néhol bejárattal megszakítva inkább a következő, Ujuk–Sagly-fázis (Kr. e. V – III. század) temetkezési hagyományai felé mutatnak.

Csinge-Tej I. kora szkíta kori temetkezési és emlékhely részletesebb bemutatását és régészeti vonatkozásait Intézetünk frissen megjelent évkönyvében is elérheti. 

 Az évkönyv az alábbi hivatkozáson olvasható: https://mki.gov.hu/hu/e-konyvtar-hu/evkonyv-2021-hu