Horváth Ciprián tudományos munkatársunk legújabb, "Honfoglalás és kora Árpád-kori sírok, temetők és szórványleletek a Nyugat-Dunántúlon I." című (...) 

(...) munkája kötetismertetőjét ajánljuk figyelmükbe: 

"1961. február 21-én egy különleges temető első sírja tárult a Győr-Moson-Sopron megyei Szakony mellett kavicsot bányászó munkások szeme elé. A temetkezést a helyszínre még aznap kiszálló Nováki Gyula tárta fel, majd március végéig a temetőnek további hat sírját – részben Nováki közreműködésével – Dienes István mentette meg. A hét sír kibontásával a teljes temetőt sikerült feltárni, összesen 2 nő, 1 férfi és 4 gyermek sírja került elő. Már az első napon megtalálták az 52–61 éves férfi sírjában a temető egyik legfontosabb leletét, egy fémveretekkel díszített lószerszámot. Az eredeti bőrmaradványokon megfigyelhető volt, hogy a szíjat két bőrcsíkból, a széleiken kialakított lyukakon keresztül varrták össze. Ezt hosszabb-rövidebb darabokban lehetett a sírból kiemelni, melyek a rekonstrukció fontos pilléreivé váltak.

A különleges leletnek nem csupán elméleti rekonstrukciója készült el, hanem – az eredeti fémvertek és bőrmaradványok felhasználásával – a kantár újjáalkotása is, amely a Soproni Múzeum kiállításán bemutatásra is került. 

A lószerszámok másik jelentős lelete a 6. számú sírba temetett, 51–57 éves nő mellé helyezett ezüstdíszes nyereg volt. Az elméleti rekonstrukciót itt is követte a gyakorlati megvalósítás. További figyelemre méltó eleme volt a nyereghez tartozó kengyelpár, ehhez meglehetősen ritkán tudunk csak többé-kevésbé jó párhuzamokat felsorolni honfoglalás kori leletanyagban. Hasonló ezüstlemezekkel díszített nyereg került a 7. sírban nyugvó, 28–32 éves nő mellé is, sajnos ott a rekonstrukció nem volt lehetséges.

Az elsőként feltárt sírhoz hasonlóan a lószerszám fémveretes díszítése mindkét ezüstdíszes nyerget tartalmazó női sírban is megfigyelhető volt. A 6. sír esetében a rozettás veretek mellett különleges a 2 db áttört, állatábrázolásos és a 22 db növényi mintás veret. A 7. számú sírban pedig a rozettás veretek mellett érdemes kiemelni egy nagyobb méretű, levél alakú díszt.

A felnőttek ékszerei között a 6. sírban meg kell említeni az unikális módon, csontból készült hajfonatdíszítő korongpárt. A Nyugat-Dunántúlon párhuzam nélkül állnak aranyozott ezüst lemezgomb-párjai és olívagyöngyei is. Az elhunyt nő ujján aranyból készült, rubinköves gyűrű volt.

A sírok száma, az elhunytak nemek és életkor szerinti összetétele már a feltárás végén sugallta annak lehetőségét, hogy itt talán egy család temetője került elő. Hasonló megállapítással zárult a csontok biokémiai vizsgálata is. Az utóbbi időszakban előtérbe kerülő genetikai vizsgálatok azonban több esetben is rámutattak a korszak egyes temetőiben az elhantoltak közti rokonsági kapcsolatok alacsony fokára vagy egyenesen hiányára. Így volt ez ebben az esetben is, ezért bizonyára egy nagyobb létszámú közösség hagyta hátra a temetőt, melyet azonban csupán rövidebb ideig használt, ezért nem jelenhettek meg benne egymáshoz közeli személyek sírjai. Természetesen a családi keretek közti életvitelt nincs okunk kétségbe vonni, csupán arról van szó, hogy maga a temető nem egyetlen családhoz köthető.

A lelőhely fontos adatokat tartalmaz a korabeli településterület kiterjedését illetően is, mivel hasonló jellegű máig nem ismert a Dunától délre, Szakonytól nyugati irányban. Ugyan a férfi koponyáján valamilyen fegyver okozta harci sérülés jól látható nyomot hagyott, azonban a halál nem a küzdelem a során érte, mivel a seb a szakszerű ellátásnak köszönhetően gyógyulásnak indult. A közösség által hátrahagyott sírok sem egy fegyveres, harcokban vagy határvédelmi feladatokban megtizedelt csoportra utalnak. Ezért a területen bizonyára adottak voltak a zavartalan mindennapi élet feltételi, így a régió – mint arra már Dienes István rámutatott – a magyar szállásterület biztonságos részét képezte.

A végére maradt a címben megfogalmazott kérdés, aminek megválaszolásához azonban elengedhetetlen volt röviden áttekinteni a temető leleteit, hiszen ezeket hívhatjuk segítségül annak meghatározásához, mikor és kik éltek és temetkeztek a környéken, illetve szokásaik, kapcsolatrendszereik felrajzolásához is alapvető forrásként szolgálnak. Első generációs honfoglalóknak a kutatás azokat a személyeket nevezi, akik még a Kárpátoktól keletre születtek, de már részesei voltak az új hazába költözés folyamatának. Így életük valamekkora szakaszát már a Kárpátokon belül leélve helyezték őket örök nyugalomra. Sírjaik, s egyben a keleti magyarság temetkezéseinek azonosítása azonban sokáig komoly nehézségekbe ütközött, egészen a közelmúltig fennálló vélekedés volt, hogy a keleten folyó kutatás ellenére sincs ősmagyar régészeti kultúra a Kelet-európai steppén. Magyarázatát az anyagi kultúra Kárpát-medencei letelepedést követő megváltozásában, kiteljesedésében feltételezték. Szerencsés módon azonban az utóbbi évek magyar és nemzetközi kutatásában egyaránt előtérbe került a keleti magyarság emlékanyagának vizsgálata, így a forrásbázis folyamatosan bővül, értékelésüket ma már természettudományos módszerek is segítik. Röviden: ha ismerjük a 9. századi keleten élt csoportok hagyatékát, könnyebben meghatározhatjuk a beköltözők sírjait is. Nem feledve természetesen, hogy a hasonlóságoknak egyéb okai – a honfoglalást követően is fennálló keleti kapcsolatrendszerek – is lehetnek. 

A szakonyi temető korának meghatározására elvégzett természettudományos vizsgálat az 1. sír esetében a legnagyobb valószínűséggel a 810–900 közti időszakot jelölte meg. Leletei közül a kantárt díszítő kisebb, csillag alakú mintával díszített veretek (2. kép 3) párhuzamait döntően a keleti területeken ismerjük, a Kárpát-medencében alig néhány hasonló található. A 6. sír 22 db övveret alakú lószerszámdíszének (4. kép 2) keretét alkotó kerek és egyenes vonalú mintákból álló perem az új hazában szinte kizárólag a rozettás lószerszámvereteken jelenik meg, ezzel szemben Kelet-Európában szélesebb körben alkalmazták. Tudomásom szerint ugyancsak döntően a keleti területekről ismerjük a 7. sír nagyobb méretű lószerszámdíszének analógiáit (7. kép 2–3), s ez érvényes a sír szíjvégére is (7. kép 5–6). 

Ugyanakkor a levél alakú lószerszámdísz (8. kép) valamely nyugati, Karoling-kori műhelyben készült, másodlagosan erre a formára alakított tárgy lehet. Felbukkanását feltehetően egy fegyveres akcióhoz köthetjük. A zsákmány elosztására, felhasználására nézve érdekes adalék lenne, amennyiben a hasonló lemezvastagság, az egyoldali aranyozás és a mintarészletek mellett anyagvizsgálat igazolná, hogy az említett lószerszámdísz és az egyik gyermeksírból származó fűrészfog alakú csüngő (8. kép) is ugyanabból a nagyobb tárgyból került kivágásra. Ugyancsak nyugati irányba mutat az előkerült olívagyöngy és lemezgomb párosa, előbbiek a 800-as évektől a 10. század első harmadáig foroghattak, utóbbiak egyes típusai ugyan a 10. század utolsó évtizedéig is használatban maradtak, de az itteni gombok kialakításának jellegzetességei azokat a típus korai példái közé sorolja. Ezek kombinációjának alkalmazása a cseh és morva területeken a 9. és a 10. század elején volt megfigyelhető. Ismét a keleti párhuzamok sorát gyarapítják a 6. sír fekete színű gyöngyleletei, míg az előkerült kengyelpár az előbbi lehetőség mellett akár egy avar kori lelet másodlagos felhasználásának példája is lehet. Külön érdekessége, hogy a másik két lovas sír kengyelei – klasszikus honfoglalás kori formájuk ellenére – mai állapotukban lényegesen rosszabbak, ami rámutat a köztük lévő technológiai különbségre. Ezen sír fehér színű, korong alakú gyöngye pedig egy késő avar kori gyöngycsüngős fülbevalóról is származhat. 

Fentiek alapján úgy gondolom, hogy a temető sírjai a 10. század első évtizedeinek valamelyikéig megásásra kerültek. A leletanyag párhuzamai közül több is erőteljes keleti kapcsolatokat mutat, ezért valószínűnek tűnik számomra, hogy legalább az 1. és a 6. sírba temetett, 50 év feletti személyek még a keleti területeken születtek, s a velük eltemetett tárgyak egy részéhez is ott jutottak hozzá. Majd az új hazába költözés résztvevőiként, életük végén valahol az Északnyugat-Dunántúlon megtelepedve, a mai Szakony mellett nyertek végső nyughelyet. A leletanyag és a természettudományos kormeghatározás sem zárja ki véleményem szerint annak lehetőségét, hogy megjelenésükre talán már a 9. század végén is sor kerülhetett.

A szakonyi temető részletes bemutatását Intézetünk E-könyvtárban elérhető kötet tartalmazza. 

A kiadvány az alábbi hivatkozáson is elérhető: https://mek.oszk.hu/23600/23627/23627.pdf