Az első magyar nyelvű rendszeres irodalomtörténet szerzője 1770. március 8-án látta meg a napvilágot. A mai évfordulón Eőry Zsófia kutatónk írását közöljük.

Pápay Sámuel Felsőörsön született és nevelkedett. 1788-89-ben Kassán járt iskolába, de édesapja halála miatt vissza kellett térnie Veszprém megyébe. Anyagi helyzete olyannyira reménytelennek látszott, hogy Esterházy Károly egri püspökhöz folyamodott támogatásért, és – bár édesapja református iskolamester volt – áttért a katolikus hitre, hogy be tudja fejezni tanulmányait. A püspök támogatásával Pestre került, majd két éven át Egerben tanult jogot. Itt foglalkozott a magyar nyelv és az irodalom tanulmányozásával is. 1793-ban a pesti királyi tábla jurátusa (ügyvédbojtára) lett. 1796. júniusában tette le ügyvédi vizsgáját, majd ugyanebben a hónapban felesküdött prókátornak. Hamarosan megtudta, hogy Egerben tanárt keresnek a magyar nyelv és irodalom tanszéken, pártfogó püspöke 1796. szeptember 12-én pedig ki is nevezte őt. Pápay nagy hévvel vetette bele magát a munkába, emiatt hamar kimerült és gyakran betegeskedett. 1800-ban lemondott a tanári posztról, Pápára költözött, és haláláig, 1827-ig ott élt. 1801-ben Veszprém vármegye tiszteletbeli főügyészévé, majd három évvel később táblabírájává nevezték ki, így részt vehetett a politikai és kulturális közéletben. 1802-től az Esterházyak devecseri uradalmának ügyészeként is tevékenykedett, néhány év múlva pedig a grófi család tovább bővítette feladatkörét: a pápai, devecseri és ugodi uradalmaik főügyészévé tették. Pápay jogászi teendői mellett kiemelt figyelmet fordított a magyar tudományművelésre is: háromévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudóstársaság (a Magyar Tudományos Akadémia) megalapítására.

Pápay élete során két jelentős művet publikált. Az 1805-ös országgyűlésen törvénybe foglalták, hogy a hatóságok a latin mellett a magyar nyelvet is használhatják, ezért Pest vármegye felszólította az összes többi megyét, hogy állítsanak össze tervezetet a hivatalos nyelv magyarítására. Ennek Pesten Révai Miklós, Veszprémben pedig Pápay lett a felelőse, és 1807-ben ki is adta „Észrevételek a’ magyar nyelvnek a’ polgári igazgatásra, és törvénykezésre való alkalmaztatásáról, az oda tartozó kifejezések’ gyűjteményével, mellyeket a’ haza eleibe terjeszt Weszprém vármegye” című munkáját. A tervezet első részében Pápay kifejti általános nyelvészeti nézeteit, és állást foglal a nyelvújítás kérdésében: a kényszeres szóalkotás helyett a népnyelv tanulmányozására és forrásanyagként való használatára buzdít. A második rész tartalmazza a szótáranyagot, a közigazgatásra vonatkozó latin kifejezéseket és azok magyar megfelelőit (ábécésorrendben). A tervezet jelentőségét nem a magyarításra való törekvés adja – hiszen hasonló munkák már korábban is megjelentek –, hanem az, hogy Pápay javaslatainak nagy része átkerült a gyakorlatba, és sokat közülük mind a mai napig használunk.

Pápay másik jelentős műve az első magyar nyelvű rendszeres irodalomtörténet, „A magyar literatúra’ esmérete” című kézikönyv, amelyet a Magyar Minerva sorozat IV. köteteként adtak ki 1808-ban. Pápay tankönyvnek szánta ezt a munkáját, a magyar nyelv oktatását akarta megkönnyíteni vele, és alapul saját egri előadásait választotta. Ezt a művét is két részre osztotta. Az első, „A’ magyar nyelv eredetérűl ’s természeti tulajdonságairul” nyelvészeti kérdéseket tárgyal, és három fejezetből áll. Az első általánosságban szól a nyelvek keletkezéséről, a második pedig a magyar nyelv rokonaival és nyelvjárásaival foglalkozik. Ez utóbbiban Pápay három korszakra osztja a nyelv történetét, és új rendszert állít fel a nyelvjárások kapcsán: az addig megszokott hármason, az erdélyi, dunai és tiszai típuson belül újabb dialektusokat állapít meg. A harmadik fejezet stilisztikai és lexikai kérdéseket dolgoz fel. Ezt követi a tulajdonképpeni címadó, de sokkal kisebb tudományos visszhangot kiváltó második rész, „A’ magyar literatúrának régi ’s mostani állapottyárúl”. Pápay munkája abban számít újítónak, hogy csak a magyar nyelvű művekre összpontosít, és újfajta korszakolást vezet be: az első korszakhatár a reformáció, ezt követi a reformációtól II. Józsefig tartó időszak, majd a II. József halála óta eltelt idő. További fontos elem a kortárs szépirodalom ismertetése: Pápay elsőként dolgozta fel összefoglaló jelleggel a Bessenyei Györggyel kezdődő irodalmi mozgalmat, amelyet egyben a régi magyar irodalom folytatásának is tekint.

Pápay további művei csak kézirat formájában maradtak fenn. Darnay Kálmán régész sümegi múzeumában kaptak helyet, ám 1945-ben egy szőnyegbombázás során a múzeum többi anyagával együtt sajnálatos módon megsemmisültek.

Források

• Hudi József: Pápay Sámuel hagyatéka mint történeti forrás: http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2015-1/hudi.pdf
• Margócsy István: Pápay Sámuel és Literatúrája: http://epa.oszk.hu/02500/02518/00222/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1980_02_377-404.pdf
• Pápay Sámuel életrajza Felsőörs honlapján: http://www.felsoors.hu/papay_samuel_nyelvesz
• Velledits Lajos: Adalékok Pápay Sámuel nyelvészetéhez: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarNyelv_1912/?pg=22&layout=s )