270 éve született Révai Miklós

2020-02-23 22:44:49

Révai Miklós Csanádon töltötte gyermekkorát, majd Szegedre, a piaristákhoz járt gimnáziumba, és 1769-ben be is lépett a szerzetesrendbe. Tanárként először Tatára került, itt rajzot és építészetet is tanult. A következő tanévet Veszprémben töltötte oktatással, latin irodalomtörténeti tanulmányokkal és versfordítással. 1773-ban Nagykárolyba küldték filozófiát és természettudományokat tanulni, egy évvel később pedig ugyanitt már tanárként dolgozott, belefogott a magyar irodalom tanulmányozásába, és összeállított egy építészeti tankönyvet. Ezután Nyitrán folytatta teológiai és filozófiai tanulmányait, és magyarul is írt verseket. 1778-ban, Nagyváradon pappá szentelték, majd tanítani kezdett az itteni iskolában. Ezekben az években jelentek meg nyomtatásban első tankönyvei és egy verseskötete. Öt tankönyve különböző tantárgyakat dolgoz fel (helyesírás, építészet, gazdaság stb.), az azonban közös bennük, hogy helyesírásuk következetes, és számos szakkifejezéshez tüntetnek fel magyar megfelelőt (amelyek Révai leleményei). Verseskötetének („Magyar alagyáknak I. könyvek”) előszavában többek között azt fejezi ki, hogy milyen sokat jelent számára a nyelv szépítése, tökéletesítése, és elsőként használja az „édes anyanyelvünk” szókapcsolatot is. 1781-ben adta ki Makó Pál „De fulmine” című fizikakönyvének magyar fordítását „A’ mennykönek mivoltáról ’s eltávoztatásáról való böltselkedés” címmel, ezzel pedig nagyban hozzájárult a magyar természettudományos szaknyelv kialakításához.

Révai
Révai Miklós

1781-ben lemondott nagyváradi pozícióiról, és Bécsben vállalt nevelői állást. Azért akart oda költözni, mert úgy látta, ott jelentősebb szerepet tölthet be a nyelvművelésben. 1782-ben a Magyar Hírmondóban adta közre felhívását régi és népi énekek gyűjtésére. Ezzel az anyanyelv művelésére akarta ösztönözni honfitársait, és neki is szüksége volt alapanyagra nyelvészeti tanulmányaihoz. Később gyűjtési terveit kiterjesztette az összes fellelhető magyar versre, de törekvései anyagi okokból meghiúsultak. Érdeklődése a Halotti Beszéd felé fordult, 1783-ban írta róla első tanulmányát. A régi szövegek alapján akarta tisztázni a régi helyesírást, a korabelit pedig megreformálni.

Anyagi függetlenségre vágyott, ezért 1783-ban átvette Pozsonyban a Magyar Hírmondó szerkesztését. A lapot az anyanyelvművelés eszközévé akarta tenni. Cikkeit, amelyekkel a természettudományokat népszerűsítette, nagy olvasóközönségnek szánta, ezért igyekezett minél érdekesebben, színesebben fogalmazni. 1784-ben a piarista rend utasítására fel kellett adnia az újságírást, ismét nevelősködni kezdett, majd több szépirodalmi kötetet is kiadott: Faludi Ferenc, Orczy Lőrinc és Barcsay Ábrahám írásait jelentette meg (valamint saját verseit is), és mindben következetesen érvényesítette az általa meghatározott helyesírási elveket, ezzel is elősegítve az egységes irodalmi nyelv kialakulását.

Révai
Révai Miklós

Régóta foglalkoztatta egy magyar tudóstársaság megalapításának gondolata. Ehhez írt tervezetét két részletben, 1790-ben és 1791-ben jelentette meg. A társaság elsődleges céljául a nyelvművelést jelölte ki, amelybe belevette a régi szavak felelevenítését és újabbak megalkotását (széles körű anyaggyűjtés alapján), egy minden részletre kiterjedő magyar grammatika összeállítását, valamint a szótárszerkesztést. A társaság további feladataként a tudományok és a művészetek terjesztését határozta meg, és ehhez négy tudományterületet választott: a filológiát, a filozófiát, a matematikát és a fizikát. A tagokat illetően is megnevezett néhány szempontot: minél többféle földrajzi területről érkezzenek (így a társaság összetétele a nyelvjárásokat, nyelvhasználatot tekintve is gazdagabb lesz), legyenek tudományosan képzettek, és beszéljenek idegen nyelveket. A tervezet Révai életében végül politikai okokból nem valósult meg, de Vay Ábrahám az 1820-as években felhasználta a Magyar Tudományos Akadémia alapkoncepciójának meghatározásához.

révai
Elaboratior Grammatica Hungarica

Révai 1794-ben megkapta felmentését a szerzetesi élet alól, attól kezdve világi papként tevékenykedett. 1796-ban Esztergomba küldték költészettanárnak, majd három évvel később egészségi állapotára való tekintettel kérvényezte a nyugdíjazását. Kérését 1801-ben teljesítették, ekkor Bécsbe költözött, és kizárólag nyelvészeti kutatásaira koncentrált. 1802-ben kinevezték a pesti magyar tanszék vezetőjének (bár nem pályázta meg a posztot). A Halotti Beszéd elemzésével továbbra is foglalkozott, ennek alapján adta ki 1803-ban „Antiquitates Literaturae Hungaricae I.” című latin nyelvű művét (a második és a harmadik kötet a Bécsi Kódexet dolgozta volna fel, de csak részletek készültek el belőlük). Ekkor publikálta – szintén latinul – összefoglaló nyelvészeti munkáját, az „Elaboratior Grammatica Hungarica”-t is, 1806-ban pedig a bővített kiadást jelentette meg. Ebben a művében fejtette ki újszerű nyelvtörténeti megközelítését: azt vallotta, hogy a nyelvemlékek alapján kell elemezni a régi nyelvet, az egyes jelenségeket pedig kronológia szerint kell sorba rendezni (és magyarázni), így lehet hitelesen megállapítani az ok-okozati összefüggéseket. Ezzel a módszerrel külföldi viszonylatban is megelőzte korát. Művének további újítása a nyelvtan öt részterületre tagolása: „helyes olvasás” (kiejtés), „hangmérséklés” (prozódia), „helyes írás”, „szóvisgálás” (etimológia) és „öszvehelyheztetés” (szintaxis). Normatív szerepet tulajdonított a régies nyelvhasználatnak (az élővel szemben), ezért az ikes igék hagyományos ragozása mellett tette le voksát, és kiemelte a szóelemző írásmód fontosságát („lúdgya” helyett „lúdja”, „fonnya” helyett „fonja” stb.).

Források:

Éder Zoltán: Révai Miklós; Budapest, Akadémiai, 1972

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/revai-miklos-77787/

https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/58.html 

 

Eőry Zsófia ügyvivő szakértő

Nyelvtervezési Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

eőry
Eőry Zsófia