Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig címmel rendezett tudományos konferenciát a Magyarságkutató Intézet Budapesten, 2020. szeptember 3-án. A konferencián a helyi jellegű, határkiigazító sikerek (1919–1924), az országgyarapítás (1938–1941), valamint Trianon 1945 utáni megítélése és a 2010 utáni szellemi nemzetegyesítés folyamata témakörökhöz kapcsolódóan tizenegy előadás hangzott el. Az előadók által megírt, számos új kutatási eredményt felmutató tanulmányból összeállított kötetet veheti most kezébe a tisztelt Olvasó.

A trianoni békediktátumra eleddig három magyar válasz született. Az első a békés területi revízió volt, az első és második bécsi döntés nemzetközi döntőbíráskodás révén született meg, míg Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásakor, az ott élő magyarság védelmében lépett fel a Magyar Királyi Honvédség Kárpátalján és a Délvidéken. Az országgyarapítás eredményeinek megőrzése érdekében kellett belépnie Magyarországnak a megújult világháborúba, de vesztes félként ismét elveszítette valamennyi, 1938–1941 közötti területgyarapodását. A második az 1989-ig regnáló kommunista diktatúrához köthető, amely 1956 mellett Trianont is „indexre” tette, az internacionalizmus jegyében teljesen lemondva a szomszédos, „baráti” államokban élő magyarságról, akiket cinikus módon kiszolgáltattak ottani elvtársaiknak. A harmadik a rendszerváltozástól napjainkig tartó folyamat, a nemzeti-keresztény kormányok által meghirdetett, a határok felett átívelő szellemi nemzetegyesítés. Ennek révén sikerült meghaladnunk Trianont. Nem szabad elfelednünk, bár a határokat átrajzolhatták felettünk a megkérdezésünk nélkül, de attól még a magyar nemzet egy és oszthatatlan, államhatáraink pedig nem azonosak a magyar nemzet határaival.

E célt szolgálja jelen kötetünk is, hittel vallva Szabó Dezső nagyszerű gondolatát: „Minden magyar felelős minden magyarért.”