Trianon az 1945 utáni időszakban tabutéma volt, aki pedig beszélt róla, azt valamilyen módon megbüntették – hangsúlyozta dr. Vizi László Tamás, intézetünk tudományos főigazgató-helyettese.


Identitásunkban mélyen gyökerezik Trianon, a kutatásában az alapokhoz kell visszatérni – emelte ki prof. dr. habil. Szávai Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, a Kaposvári Egyetem címzetes rektora.


A trianoni békediktátum következtében elvesztettük kulturális regionális központjaink nagy részét, mégis tudott növekedni az értelmiség aránya a csonka országban – emelte ki Dr. habil. Ujváry Gábor CSc, főiskolai tanár, a VERITAS intézetvezetője Trianon kulturális következményeiről.


Milyen folyamatok kellettek Horthy Miklós kormányzóságához? Mennyire befolyásolta személyisége a magyar történelem alakulását? – ezeket a kérdéseket vetette fel Dr. Olasz Lajos PhD, a Szegedi Tudományegyetem docense.


Mik voltak a magyar külpolitikai lépések, amelyek elvezettek a soproni népszavazáshoz, 1921 decemberében, és a hungarus tudatú németek hogyan álltak ki Magyarország mellett - ezekről beszélt Dr. habil. Tóth Imre PhD, a Soproni Múzeum igazgatója és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense.


A Székely Hadosztályt a múlt rendszerben árulónak tekintették és most lehetőség van arra, hogy rehabilitáljuk őket - nyilatkozta Dr. Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese Kratochvil Károlyról és a Székely Hadosztályról.


Dr. Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke az interjúban IV. Károlyról úgy fogalmazott: az utolsó magyar király politikai pályáját személyiségén keresztül lehet megítélni.


Prof. Dr. Gulyás László, intézetünk Történeti Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója az interjúban Károlyi Mihály megítéléséről beszélt: kifejtette, hogyan értékelték a politikust akkor és hogyan vélekednek most a történészek róla.


Dr. Vizi László Tamás, intézetünk tudományos-főigazgató helyettese az interjúban a tudományos online Trianon-konferenciánk megrendezésének részleteiről beszélt. Kiemelte: értékelni kell azt a 100 évet, ami mögöttünk van, mélyreható elemzésre van szükség, és ehhez ez az esemény az egyik legmegfelelőbb alkalom volt.


A Kossuth Rádió "100 éve történt" című műsorában szerepelt intézetünk tudományos főigazgató-helyettese, dr. Vizi László Tamás, akit a Trianoni-békediktátum aláírásának körülményeiről kérdeztek.