Horváth-Lugossy: vagy most szakítunk a balliberális tudományos vonallal, vagy az végérvényesen felszámolja a még meglévő magyarságtudatot a Kárpát-medencében

 

Az M5 TV „Ez itt a kérdés” műsorában kutatóink a Magyarságkutató Intézet szenzációs mongóliai leleteiről, az Árpád-házi királyok azonosításáról és az elmúlt 170 év alatt megmerevedett dogmák elhagyásának szükségességéről.

TÖRTÉNELMET ÍR AZ AR-GUNTI HUN TEMETŐ

A mongóliai expedíció során egy eddig még nem kutatott lelőhely feltárását kezdte meg Intézetünk a Mongol Tudományos Akadémiával egyetemben. Ennek előzménye az a komoly múltra tekintő mongol–magyar együttműködés, amelyet hatvan évvel ezelőtt Erdélyi István régészprofesszor kezdett meg. Ezt a kooperációt elevenítette fel Intézetünk, amikor 2021-ben a kétezer éves belkh-i temetőben kezdett a mongol kollégákkal közös feltárásba . Az akkor tanúsított tudományos minőség tette aztán lehetővé, hogy Intézetünk részt vegyen a viszonylag bolygatatlan, rendkívül gazdag leletanyagú Ar Gunt-i temető feltárási munkálataiban – emelte ki főigazgatónk, Horváth-Lugossy Gábor a világ első öntöttvas hun áldozati üstjének tudománytörténeti jelentősége kapcsán.

EREDETVIZSGÁLAT NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN

Neparáczki Endre, az Archeogenetikai Kutatóközpont igazgatója elmondása szerint a feltárás egyedülállóságát az adja, hogy a temető leleteinek nemcsak antropológiai, régészeti, hanem teljes genetikai vizsgálatát is elvégzi Intézetünk. A laboratóriumi elemzések és a rendkívüli jelentőségű leletek restaurálása további adatokkal szolgál az ázsiai és európai hunok, avarok és a honalapító magyarok vonatkozásában, ezáltal igazolva a francia archeogenetikusok kutatásai által is megerősített, keleti származásunkra vonatkozó krónikai hagyományunkat.

Makoldi Miklós régészigazgatónk aláhúzta: a korábbi évtizedek elméletei hamisak. Néprajzi, régészeti és archeogenetikai vizsgálatok eredményei alapján megdőltek a korábban meggyökeresedett nézetek, az akadémiai társadalom viszont foggal-körömmel ragaszkodik a fals, megtévesztő doktrínákhoz. Azokhoz a hamis dogmákhoz, melyek célja a nemzet gerincének megroppantása, öntudatának felszámolása volt.

A HÁLÓZAT BÁSTYÁI

Horváth-Lugossy Gábor elmondta: a tudományterületek, kultúra, az egyetemek világa szemmel láthatóan összezár, balliberális túlsúlya 1989 óta változatlanul megmaradt. A tudományos projekteket támogató pályázatokon sokan el sem indulnak. Ezen balliberális tudományos kör számára nem létezik tudományos együttműködés. És bár a magyarokban hatalmas az igény, hogy megismerjék őseik múltját, de a tudományos világ pozícióban levő - előbb említett része - minden erejével azon van, hogy ezeket az eredményeket elhallgattassa, eltagadja, a kutatásokat ellehetetlenítse.