Arcot adni hőseinknek

Nemcsak a történelemtudomány, hanem az irodalom, film,- és színházművészet feladata is, hogy megszülessenek azok az alkotások, amelyek a kommunizmus időszakának hőseit példaként mutatják fel a magyar társadalom számára

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából Varga Viktória kérdezte Borvendég Zsuzsanna történészt a Kossuth Rádió „Vasárnapi újság” című műsorában. 
A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa elmondta: nagy utat járt be a hazai történészszakma az 1990-es évek óta: a kommunista rendszer lényegét feltárta, a bűnösöket megnevezte, ezáltal információs kárpótlást adott az áldozatoknak, de a számonkérés elmaradt és előttünk áll a rendszer mélyrétegeinek megértését elősegítő munkák elvégzése is. 

A Borvendég Zsuzsanna vezetésével nemrégiben alakult Horváth János Kutatócsoport feladata épp ezért többes: a határvédelem kérdése mellett foglalkozik a nemzeti ellenállás történetével, új szóhasználat megalkotását tűzi ki célul, hogy az 1945 utáni időszakot a saját nézőpontunkból írhassuk meg, magunk mögött hagyva a diktatúra által használt fogalomkészletet. Ezeken túlmenően a rendszerváltáshoz vezető folyamatok leírását segítik a Kutatócsoportban folyó sajtótörténeti vizsgálódások is, amelyek a régióban és hazánkban megjelenő befolyásolási tényezőket veszik számba. Továbbá egyedi módon vizsgálja a kommunizmus alatt megvalósult tudatos identitáspusztítást, amely ellenségnek tekintve a nemzeti gondolatot, igyekezett elfojtani a magyar történelmi emlékezetet. 

Épp ezért kiemelten fontos a konszenzus kialakítása – hangsúlyozta Borvendég Zsuzsanna – nemzeti összhang hőseink és a bűnösök megnevezését illetően is, hogy aztán a XX. század helytállóit példaként mutathassuk fel a jövő magyar generációi számára is.