A Magyarságkutató Intézet célja, hogy mind keleten, mind nyugaton bemutathassuk a valós magyar történelmet

Közép-Európa etnikai viszonyainak alaposabb ismerete révén az ukrán konfliktus is más megítélés alá eshetne

A trianoni béketárgyalásra készített térképeket mutatta be a párizsi Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson Jeney János, Intézetünk Népességföldrajzi és Geoinformatikai Kutatóközpontjának munkatársa.

A Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország” című műsorában elhangzott: a Teleki Pál szerkesztésében először 1919-ben megjelent vörös térkép az első olyan a Magyar Királyságra vonatkozó atlasz volt, amely etnikai hovatartozást és népsűrűséget egyaránt ábrázolt. 

Az 1922-ben megrendezett Nemzetközi Földrajzi Kongresszus 100. évfordulója alkalmából Párizsba visszatért konferenciára az Emmanuel de Martonne-ról elnevezett teremben került sor, aki Clemenceau elnök földrajzi tanácsadójaként javaslatokat tett arra, hogy merre húzódjanak Magyarország új határai. A nemzetközi hallgatóság pozitív reakciója kapcsán kutatónk kiemelte, hogy a konferencia spanyol levezető elnöke is hangsúlyozta: a térképek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világ jobban megértse a Közép-Európában zajló folyamatokat, és tudatosuljon, hogy a Kárpát-medencei nemzeti kisebbség őshonos lakosságot takar. 

A nemzetközi kongresszusra készített térképek Intézetünk webes interaktív applikációjában tekinthetők meg.