A kereszténység olyan érték, amelyet semmilyen diktatúra nem tud megtörni

Az M5 TV  csatorna „Ez itt a kérdés” című műsorának vendége volt Intézetünk Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa, Borvendég Zsuzsanna.

Milyen volt a párt által diktált karácsonykép?
Hogyan próbálták meg lefejteni a kommunisták az ünnepről a bibliai, szakrális vonatkozásokat?
Mi volt a pártállam által diktált hivatalos karácsonykép?
Hogyan jelent meg az ünnep a korabeli játékfilmekben?
Fenyőünnep karácsony helyett? Éjféli misék suba alatt?

KARÁCSONY A SZOCIALIZMUSBAN – KÍSÉRLET AZ EVANGÉLIUMI ERKÖLCSISÉG KIIKTATÁSÁRA

Kutatónk elmondta: az állampárt a vallási ünnepeket szovjet mintára igyekezett politikai tartalommal feltölteni, egyben a meghitt családi körben megélt magánünnepeket nyilvános közünneppé átalakítani. Ennek érdekében egyrészt december 26-át munkanappá nyilvánították, másrészt kötelezővé tették a nyilvános foglalkozásokon, programokon való részvételt karácsony napjain, illetve az ezekre való felkészülést december második felében, hogy ezek ideje alatt is távol tarthassák a gyerekeket a templomtól.
A karácsony és az advent deszakralizálásának kísérletével csengett egybe, hogy december legfőbb eseményeként a béketábor vezetőjének, Sztálinnak december 21-re datált születésnapját igyekeztek beállítani.

Ugyanakkor nyomatékosította, hogy a karácsony a megtörtént csodáról és a végtelen Isteni kegyelemről szól, amelyet végső soron nem lehet deszakralizálni és amelytől nem lehet megfosztani a világot: ez a kommunistáknak sem sikerült. 

A KARÁCSONY ÚJFAJTA "KÁPRÁZATAI" – A FOGYASZTÁS, MINT AZ ÜNNEP KÖZÉPPONTJA

Horváth Szilárd beszélgetőpartnerei, Tóth Eszter Zsófia történész és Dudás Viktor filmszakértő  összegzésképp kiemelték: jóllehet a kommunista hatalom helyébe lépő globalisták manapság a fogyasztás előtérbe helyezésével igyekeznek megfosztani az ünnepet annak valódi tartalmától, a kereszténység mégis olyan érték, amelyet eleddig semmilyen diktatúra nem tudott eltiporni.