Frank királyi évkönyvek - Kötetbemutató Fehér Bencével és Darvas Mátyással

A „Keleti Frank Évkönyvek”-ként is emlegetett Annales Fuldenses megjelenése után kézenfekvő lépés a „Nyugati Frank Évkönyvek”, azaz az Annales Regni Francorum magyar nyelven való közreadása. Bár ez a krónika a honfoglalás korának vizsgálata szempontjából nézve kevesebb elsődleges, a honfoglaláskori magyarság szempontjából érdekes információt közöl, mint a Fuldai, mégis, a Frank Birodalom kialakulásáról ez a legfontosabb kútfő, s magyar nyelvű tolmácsolása régi adósság a történettudomány felé.

E forrásközlés célja elsődlegesen a hozzáférhetővé tétel, így fő szempontjaink a teljességre törekvés és a használhatóság voltak. Utóbbit a kétnyelvű kiadással, előbbit az alapul vett szövegek körének minél tágabbra szabásával próbáltuk megvalósítani. Az Annales Regni Francorum címmel jelölt krónikafolyam valójában két részből áll: a régebben Einhardnak tulajdonított, a kutatók által hagyományosan utószerkesztésnek tartott szöveg 741-től 801-ig párhuzamosan fut az Annales Laurissenses Maiores című, 741-től egészen 829-ig terjedő „főszöveggel”. Mivel az esetek nagy részében az egy-egy évhez tartozó szöveg kevés önálló tartalmat hoz, nem szokásos az Einhardi közlése; a teljességre törekedve azonban emellett döntöttünk. Emiatt minden évszám alatt két szöveg található: elsőként a Laurissenses Maiores, majd az Einhardi.
Bízunk benne, hogy a kora középkor iránt érdeklődők számára hasznos munkát adhatunk közre – bizony nem egy világnyelvet is megelőzve.

A Frank királyi évkönyvenk kötetet bemutatja Dr. Fehér Bence a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója, a kötet szakmai lektora és Darvas Mátyás, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpont kutatója, a kötet fordítója.

A teljes kötet ide kattintva olvasható:
https://mek.oszk.hu/21900/21916/21916.pdf
és itt:
https://mki.gov.hu/.../kiadvanyok-hu/frank-kiralyi-evkonyvek